
origo.hu
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
Féket kaphat a kínai export. Miután a hét végén Kína rugalmasabb árfolyam-politikát jelentett be nemzeti valutájával, a jüannal kapcsolatban, tegnap Peking az egész világra kiterjesztette a jüanban bonyolított külkereskedelem kísérleti programját. A kínai központi bank korábban csak az ASEAN-országokkal, Hongkonggal és Makaóval folytatott kereskedelemben engedélyezte a jüanban lebonyolított üzletkötéseket, míg mostantól nincs területi korlátozás. A lépéssel az a kormány célja, hogy csökkentse függőségét az amerikai dollártól, emellett kivédje a külföldi devizák árfolyamhullámzásának kedvezőtlen hatásait, miközben növelje valutájának nemzetközi szerepét. A kínai jegybank árfolyammal kapcsolatos bejelentése nyomán tegnap már látványos erősödésnek indult a jüan a dollárral szemben. Elemzők szerint az erősebb kínai valuta nehéz helyzetbe hozhatja az exportra és a belföldi piacra termelő távol-keleti vállalatokat, mivel megdrágul a kivitel, az olcsóbbá váló import következtében pedig javul a külföldi cégek, termékek versenyhelyzete a kínai piacon. Mindez azt is jelenti, hogy a kínai cégek kénytelenek lesznek hatékonyságukat növelni, miközben lassul az ázsiai termékek világpiaci hódítása.
Ahogy a május óta tartó sanghaji világkiállítás sokat vitatott magyar pavilonjának költségvetését is bőkezűen határozta meg a bukott szocialista kormány, hazánk megjelenésének előkészítése – az egyes személyek közreműködését tekintve – sem volt olcsó mulatság. Mint korábban már megírtuk, a kiterjedt szocialista kapcsolatokkal rendelkező, kínai és angol nyelven nem beszélő Huszty Andrást még Medgyessy Péter kormányfő bízta meg a széles hatáskört jelentő magyar–kínai kapcsolatok közvetlen felügyeletével. Noha a 2003 óta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) alkalmazásában álló Huszty munkájának eredményeiről kevés írásos dokumentum áll rendelkezésre, a megbízott 2010 tavaszáig évente átlagosan négyszer-ötször utazott Kínába a kormány képviseletében, mindannyiszor az állami vezetőknek járó első osztályú ellátással.
Huszty már a kinevezése utáni évben – más kormányzati pozícióban lévő személyekhez képest jóval drágábban – mintegy másfél millió forintért repült el Kínába egy bemutatkozó látogatásra. Erre az útra elkísérte őt Mohr Richárd is, aki azóta Huszty személyes tolmácsaként, ugyancsak a MeH kontójára, évente többször repült Kínába. Az üzletember egyébként a sanghaji magyar pavilont állam pénzen több millió forintért ellenőrző offshore hátterű társaság, az Eastinfo Kft. egyik tulajdonosa. (Lapunk birtokába jutott információk szerint egyébként a Fidesz-kormány megalakulásával pozícióját vesztett Huszty András ebben a cégben kívánja tevékenységét folytatni a jövőben.) A másfél millió forintot érő januári kiruccanáson túl 2004-ben Huszty további ötmillió forintért még négy alkalommal utazott Kínába.
A következő évben Mohr Richárd társaságában a megbízott több mint nyolcmillió forintos utazási költséggel intézte hazánk ügyeit Kínában. A világkiállítás szervezése okán 2006 és 2009 között csaknem húszmillió forintjába került az államnak, hogy Huszty megjelent a különféle kínai eseményeken. A kormányváltást eredményező választások előtt pedig egy kétmillió forintos, csaknem egy hónapig tartó utazás tanúskodik a főbiztos kínai tevékenységéről. Mindeközben szinte semmit nem éreznek meg a hazai cégek abból az ígéretből, hogy a sanghaji expó óriási üzleti lehetőségeket hoz a magyar vállalkozásoknak. Noha erre hivatkozva költünk 3,2 milliárd forintot a távol-keleti világeseményre, értesüléseink szerint az előkészületek során több, Huszty András érdekkörébe nem tartozó magyar társaság közreműködésre irányuló kezdeményezését utasították el a MeH-nél.
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
Lecsaptak a fogyasztóvédők: román volt a lajosmizsei eper
Óráink vannak hátra: hatalmas lökéshullám éri el a Földet, elszabadulhat a káosz
Ficónak végképp elege lett az EU-ból: Szlovákia a falhoz állította Ursula von der Leyenéket – vagy kiengesztelik vagy olyat tesz, amit eddig még soha
Orvosa sokkoló hírt közölt Tornóczky Anitával: Ezért felejt el beszélni!
Csúfos bukás: Magyar Péter előfizetéses forradalma padlóra került
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Sorsoltak az NB I-ben: örökrangadóval kezd a Fradi
Rendkívüli bejelentést tesz Szijjártó Péter - élőben
Mindenki felhördült: elképesztő ítélet született a gyerekeit verő edző ügyében
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.