Egy erdőn vitázik az orosz rockvilág

Ha a himki erdő beszélni tudna, most sok érdekes dologról mesélhetne. A Szentpétervár felé készülő autópálya miatt kivágásra ítélt Moszkva környéki zöld sáv körüli patáliákba belebukott már a moszkvai polgármester, a viták többek szerint szembeállították egymással a tandem két tagját, felkarolta az egyébként meglehetősen ellentmondásos ügyet a Kreml ellenzéke, legutóbb pedig az orosz rock világának két emblematikus alakja különbözött össze miatta.

Néhány napja a YouTube-ra feltett klippel törte meg az együttes körül immár két éve uralkodó csendet a Leningrád. A hangos botrányairól, nyomdafestéket nem tűrő szövegeiről ismert népszerű csapat frontembere, Szergej Snurov, alias „Snur” Himki erdő című szatirikus felhangú dalával a liberális érzelmű zenészeket, élükön a legendás DDT szólistáját, Jurij Sevcsukot és az úgynevezett aktivista művészetet vette célba, azonnal két táborra osztva az orosz kulturális-politikai életet. Már a himki erdő körüli történések panorámáját nyújtó klip zárójelenetében is egymásnak feszül a sötét és a világos hóemberek serege, oldalukon szovjet és amerikai rajzfilmhősökkel. E két világ kultikus figurái egymással szemben harcolnak. Cseburáska Mickey Mouse-zal, Tommy macska pedig a „No, megállj csak!” farkasával.
A klip legalább akkorát durrant az egyik oldalon, mint a másikon Sevcsuk tavaly májusi, a demokráciát számon kérő vitája egy jótékonysági vacsorán Vlagyimir Putyinnal. Nemrégiben a kormányfő egy interjújában ennek kapcsán oda is szúrt Sevcsuknak, amikor kijelentette, hogy azért bemutatkozhatott volna a számára ismeretlen zenész. A DDT örök ellenzéki zenésze ezután a Kremlt bírálók emblematikus figurája lett, s egyik motorja volt a himki erdő megmentésére szervezett Puskin téri koncertnek is, amely ügy mellé moszkvai fellépésén Bono is odaállt azzal, hogy felhívta a színpadra Sevcsukot.
A botrány már csak azért is kódolva volt, hiszen nyílt titok, hogy Snurov mindig is az önreklámozást és a pénzt, az idegen befolyást látta a liberális zenész-aktivisták fellépései mögött, míg a másik oldal a Kreml projektjének tartja a Leningrádot. Aligha lehet csodálkozni azon, hogy a kibontakozó szembenállásra rámozdult a média, s különösen a blogoszféra. Míg az egyik tábor szerint a nyál ugyan nem repül az égig, „Snur” azonban ismét köpött egyet a művészetekre és az igazságra, addig mások szerint végre felkavarta valami zenei teljesítmény az állóvizet. S egyébként is – teszik hozzá sokan –, elég volt már abból, hogy Sevcsuk visszavágyik a 80-as évek második felébe, amikor tiltakozó lírája kétségkívül jól illett a peresztrojka hangulatához.