Feszült várakozás Devecserben

Trükköznünk kell, ha vissza akarunk jutni a vörösiszappal részben elárasztott Devecserre, szombat reggel óta a rendőrség ugyanis nem engedi be a tudósítókat a településre. Kolontárról a lakosokat már kitelepítették, Devecseren azonban azt mondták az embereknek: csomagoljanak, készüljenek a legrosszabbra, de egyelőre maradhatnak. Egy főhadnagy udvariasan, de ellentmondást nem tűrően fordít vissza minden stábot Devecser határából. Önkéntes segélymunkásként, ötven-hatvan adag élelemmel térek vissza, így már továbbengednek. Devecserben ha lehet, még a múlt hét elejinél is rosszabb a hangulat, a vészhelyzetet követő adrenalinos állapot már nem jellemző senkire, a kilátástalanság azonban sokakat taszít depresszióba. A kényelmetlenségekről nem is beszélve; egy hét tömegszálláson vagy kényszerű vendégségben másoknál hosszú idő.
A művelődési ház aulájában az intézmény munkatársai beszélgetnek, felnevetnek, de mindjárt hozzá is teszik, azt ne higgye bárki, hogy ilyen jó kedvük van. Már kínjukban nevetnek, éppen azon, hogy egyikük azt kívánja, inkább dőlne már le az a gát, csak a bizonytalanságnak legyen vége. Egyébként teljes az apátia, még a templom sem telik meg a vasárnap reggeli gyászmisén.
– Mindenki nyugodjon meg, már nem lesz baj – mondja Toldi Tamás polgármester a szombat esti lakossági fórumon, de azért a katasztrófavédelem munkatársa felsorolja azt az öt pontot, ahol, ha mégis bekövetkezik az újabb földindulás, a lakosságnak gyülekeznie kell. A jelszót már mindenki ismeri: ha megszólalnak a szirénák, indulás! A buszok Győrbe vinnék az embereket, ott van kapacitás legközelebb ötezer ember befogadására. Egy fiatalasszony sírva megy ki a teremből, mások zúgolódnak, ők is arra várnak, hogy mondja már meg valaki, mikor lesz ennek vége. Körülbelül ezren el is hagyták a települést, aki teheti, elindul. Mint a művelődési házban mesélik, egy közelben lakó férfi nemrég behozta lapátját, ők a családdal elköltöznek, de hátha kell valaki másnak.
Az éjszaka feszült várakozással telik, mindenki reméli, nem a sziréna lesz a vekkere. Csomagjaikat azért összepakolva maguk mellett tartják, elemlámpa, kocsikulcs kézközelben, ki tudja, mi történik. Az iskola ma még nem nyit ki, csak gyerekfelügyeletet vállalnak, hiszen kell a hely a hadtápnak: a termek többsége is közkonyhaként, szálláshelyként szolgál.
Devecser központjában a plébánia a béke szigete. A Katolikus Karitász bázisa lett, itt gyűjtik, innen osztják az adományokat, tartós élelmiszert és pénzt továbbra is örömmel fogadnak. A hét végén nyolcvan önkéntes dolgozott itt – mondja a szervezet Veszprém egyházmegyei elnöke, Zagyva Richárd, de a munkanapokon kevesebben érkeznek. Pedig ilyenkor is szükség volna a kétkezi erőre a pakoláshoz, a lapátoláshoz vagy a segélyosztáshoz.