Szcientológiai érem az OPNI bezárásáért?

A Nemzetközi Szcientológiai Egyház legmagasabb kitüntetésével, a szabadságéremmel jutalmazták Dobos Jánost, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű szervezet elnökét és egy másik tagját, Hídvégi Klárát többek között azért, mert elősegítették az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárását – olvasható az objektivszcn.blog.hu portálon. Azt nem tudni pontosan, hogy a díjazottaknak milyen szerepük volt az OPNI 2007-es megszüntetésében.

Tarics Péter
2010. 12. 27. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Készül az új koncepció. A közelmúltban Németh Zsolt (Jobbik) a parlamentben interpellációt intézett a kormányhoz, azt kérdezve: Tesz-e konkrét lépéseket a kormány a társadalomra veszélyes szcientológiai egyház visszaszorítása érdekében? Szászfalvi László államtitkár jogosnak nevezte Németh Zsolt felvetését, majd hozzátette: mára mindenki számára nyilvánvaló, hogy az egyházalapításról szóló törvény egyes rendelkezései nem elégségesek: se szeri, se száma az egyház cím mögé bújt gazdasági érdekcsoportoknak. Tisztában vagyunk a szcientológia nemzetbiztonsági kockázatával – mondta az államtitkár, aki szerint eddig azért nem történt változás, mert nem volt meg a parlamenti többség ehhez. Az előző kormány még ellenzékből sem támogatta ennek megváltoztatását, most azonban már készül az új koncepció, amely ki fogja szűrni a rendszerből a gazdasági érdekből létrejönni kívánó és destruktív csoportokat, amelyek egyházaknak nevezik magukat. Ennek egyik feltétele például, hogy száz helyett tízezer fővel lehet csak egyházat bejegyeztetni.


A cikk teljesen félrevezető – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban lapunknak az egyik kitüntetett, Dobos János, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezet elnöke, majd így folytatta: „Mi a kitüntetést büszkén vettük át, hiszen az elmúlt tizenöt évben végzett tevékenységünkért kaptuk. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezet legfontosabb célkitűzése, hogy kiderítse és feltárja a pszichiátriai kezelések során elkövetett bántalmazásokat, visszaéléseket és megvédje az egyén emberi jogait ezen visszaélésektől.”

*

„Sikeresen akadályoztuk meg több olyan törvény hatálybalépését, amelyek csökkentették volna a beteg jogait és igazságtalan felhatalmazásokkal ruházták volna fel a pszichiátereket, pszichológusokat.” Arra a kérdésünkre, hogy valóban összefüggés van-e a tevékenysége, a kitüntetés és az OPNI megszüntetése között, Dobos azt mondta: „Azt, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszüntetését kimondó miniszteri határozatot mennyiben befolyásolta az, hogy számos gyakorlati és adatvédelmi visszaélést tapasztaltunk az intézetben, nem tudom. Mi nem mondtunk erre a döntésre sem igent, sem pedig nemet.” Elmondása szerint nem magát az intézményt, hanem mindenekelőtt a pszichiátria eszköztárát és módszereit ítélik el. Ezt azonban a legkevésbé sem támasztja alá a Szcientológusok Nemzetközi Szövetségének magazinjában, az Impactban megjelent cikk, amely szerint: „Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet a szcientológiai egyház szerint a »gonosz eredeti forrása« (original source of evil), sőt erődítmény, amelyet »sortüzekkel« és a »teljes arzenál bevetésével« kell bevenni.” Dobos szerint új neurológiai intézmény létrehozását csak akkor támogatnák, ha nem a hagyományos pszichiátriai, illetve gyógyszeres kezelés folyna az intézményben.
A Magyarországi Szcientológia Egyházat – amely a Nemzetközi Szcientológia Egyház szerves részét képezi – 1991 nyarán alapították. Tana a szcientológia alkalmazott vallási filozófia, tanításainak alapja L. Ron Hubbard vallásalapító és tudományos-fantasztikus regény író filozófiai műveire épülnek. Az egyházat sokan egyszerű üzleti szervezetnek tartják, amely főként a hívek kizsákmányolásából tartja fent magát. A magyar Nemzetbiztonsági Hivatal nemzetbiztonsági szempontból hivatalosan veszélyesnek nyilvánította a szervezetet. Az NBH 2006. évi évkönyve – a szcientológiai egyházra is utalva – társadalomra veszélyes „vallási” mozgalmakról tesz említést, mégpedig a következőképpen: „Látszólag politikai ambícióktól mentes szervezetként mutatkoznak meg, amelyek elfogadják a fennálló jog- és alkotmányos rendszert, kerülik a konfrontációt, jogsértő tevékenységeiket jól leplezik. Folyamatosan keresik a kapcsolatfelvételt gazdasági társaságokkal, alapítványokkal, civil szervezetekkel, az állami tenderek rendszeres pályázói. Szolgáltatásaik alapvetően nem karitatív jellegűek, sőt, az általuk kínált különféle tanfolyamok, szolgáltatások rendkívül költségesek. A bevételeket a hívők »önkéntes adományaiként« jelenítik meg.” 1993-ban a Magyarországi Szcientológia Egyházat a magyar Országgyűlés destruktív szektának minősítette, és megvonta tőle az állami támogatást. Az Országgyűlés ezt a kategóriát 1995-ben megszüntette.
Az OPNI bezárásáról 2007-ben, Molnár Lajos (SZDSZ) egészségügyi minisztersége idején döntöttek, a pszichiátriai szakma és a betegszervezetek tiltakozása ellenére. Azóta tovább pusztult az épület, sorsáról nincs végleges döntés. A terület őrzés-védelme és a legszükségesebb állagmegóvás komoly összeget emészt fel évről évre. Azóta már kiderült, az OPNI bezárása olyan szakmai teameket, munkaközösségeket vert szét, amelyek azóta is hiányoznak. A betegek egy része pedig ellátatlanul maradt.
Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az intézmény bezárása aggályos helyzetet teremtett az ellátottak, az egészségügyi dolgozók, végső soron pedig az egész társadalom számára. Állásfoglalásában Szabó rámutatott: alkotmányosan sem rövid, sem hosszú távon nem indokolható, hogy az egy helyre koncentrált, minőségi ellátás helyett a struktúraváltás minősíthetetlen és szakmai szempontból vállalhatatlan körülményeket teremtsen. Kitért arra, hogy az intézmény bezárásának valódi indokait a mai napig nem ismerhette meg sem a szakma, sem a közvélemény. Hangsúlyozta: a valódi problémát és ezzel a szakmai, valamint az alapjogi aggályokat azoknak a betegeknek a sorsa jelenti, akik a megszűnt ágyakon feküdtek, és akiket a minél gyorsabb ágyszámcsökkentés érdekében elbocsátottak az intézményből. Közülük kerültek ki jelentős számban az ellátás nélkül maradó páciensek. Pszichés zavaruk következtében sokuk nem rendelkezik a betegségükkel kapcsolatos belátási képességgel, ezért visszautasítják a kezelést, ők azok, akik elbocsátásuk után rövid időn belül abbahagyják a gyógyszerek szedését, nem mennek el az ideggondozóba, romló állapotuk következtében az utcán kötnek ki, növelve a hajléktalanok számát – szögezte le az ombudsman.
Szinte a bezárás óta tart a szakmai vita, hogy kell-e az OPNI helyett egy másik, hasonló intézmény. A napokban tette egyértelművé a szaktárca, hogy a 2007-ben felszámolt intézmény feladatait és kapacitását igyekeznek egy újabb struktúrában, új intézeti központtal helyreállítani. Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésén úgy nyilatkozott: az új intézmény, vagyis az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet minden jel szerint a Budakeszi úton, a MÁV-kórház épületében nyílik meg majd, 205 ággyal. Helyet kap benne a súlyosan veszélyeztető magatartású pszichiátriai betegek kezelésére szolgáló, úgynevezett magas biztonságú osztály, illetve az igazságügyi pszichiátriai osztály, ahol megfelelő körülményeket tudnak biztosítani az igazságügyi elmeszakértői megfigyelésekhez. Itt történik majd az alkohol- és más szenvedélybetegek (játék, internet) ellátása is, s az intézet jelentős járóbeteg-ellátásra és diagnosztikai tevékenységre lesz majd alkalmas – tette hozzá Cserháti Péter. Tarlós István, Budapest főpolgármestere is támogatja egy új pszichiátriai intézet létrehozását. „Budapest az egyetlen főváros Európában, ahol az ilyen súlyos és speciális ellátásra szoruló betegeket nem tudják központilag kezelni” – jelentette ki korábban Tarlós.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.