Emelt fővel

Szóltunk már arról a balliberális sajtó szerint bevégzett, lezárt tényként kezelhető folyamatról, amelynek eredményeként a Fidesz szétverte a jogállamot. Azt sem hallgattuk el – szintén a ballib sajtó tévedhetetlen meglátását alapul véve –, hogy a Fidesz annyira dilettáns, béna és tudatlan, hogy még a jogállamot sem tudja tisztességesen szétverni. Ugyanis a ’89-es demokraták által megálmodott és létrehozott jogállam büszke, szilárd, időtálló konstrukció, amely ellenáll a fideszes rombolási kísérleteknek, működik folyamatosan ma is, és aligha kétséges, hogy marad ereje működni a jövőben is. A jogállam rendíthetetlen fennállásának és diadalmas érvényesülésének ragyogó bizonyítéka – többek között – a darabolós gyilkosok szabadon engedése. A honi igazságszolgáltatási gyakorlat szerint egy emberi test feldarabolása, részenkénti zsákba gyömöszölése és elrejtése nem számít bűncselekménynek, sőt egyfajta polgári erénynek tekinthető. (Volt már hasonló eset, a gyilkos akkor is megúszta.) Ha valakinek levágják a fejét, elég nehéz megállapítani, hogy a fejlevágás következtében hunyt el, vagy előzőleg megfojtották, esetleg a fejlevágástól való félelmében kapott-e halálos sokkot. Így aki pusztán csak leszúr valakit, tulajdonképpen azért megy börtönbe – teljes joggal –, mert nem járt el kellő alapossággal, mert ugyebár, ha már úgyis nála van az a kés… Ha én az utcán elmegyek egy erősen ittasnak látszó, földön heverésző polgártársam mellett, és kiderül, hogy pont ott jártamkor fagyott meg, kapott infarktust, esetleg gyulladt meg benne a pálinka, engem akár letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetnek segítségnyújtás elmulasztása miatt. Ez a közönyösség büntetése. Nem akarok ötleteket adni, de a helyzet abszurditására jellemző: ha kapásból feldarabolom szegény honfitársamat, jobb eséllyel kerülöm el a bebörtönzést, mint akkor, ha passzívan továbbsétálok.
A gondtalan sétafikálás nem az ártatlanok passziója, hanem az elkövetett bűncselekmények következményeinek elkerülésére alkalmas és bevált módszer. Az olyan snassz, hogy a gazembereket elítélik, és bevágják a sittre. Hiszen az igazságszolgáltatásnak pont az az egyik célja, hogy a bűnözőnek is alternatívát teremtsen, elhitesse vele, hogy van kiút. A tárgyalóteremből Földesi-Szabó László csempészésért és sikkasztásért elítélt kiválóság (nyugodtan besorolhatjuk a celebek közé) élt a felkínált lehetőséggel. Végtelenül humánus törvényeink biztosították számára, hogy csak akkor rendeljék el a letartóztatását, amikor kellő távolságra került a hatóságoktól, majd azt is gondosan kivárták, hogy elhagyhassa az országot, mielőtt a nemzetközi elfogatóparancsot kiadták ellene. Földesi-Szabó tiszteletreméltóan erős jellemét mutatja, hogy kíváncsiságát legyőzve meg sem várta az ítélet indokolását – pedig milyen izgalmas és szórakoztató esemény az! –, ehelyett köszönés nélkül távozott a tárgyalóteremből. (Nyilván nem akarta megzavarni a bírónőt az ítélet felolvasásában.)
Nem is csodáljuk, hogy ezt a jó modorú, kellemdús férfiút most égre-földre keresik Thaiföldtől Izraelig és vissza. (Vajon Tribuszerné egykori bérleményét megnézték-e már?) Ha előkerül, bizonyosan kiderül ártatlansága, hiszen magas beosztású politikusok is érintettek, akár a Kulcsár-ügyben, amelyikben már több alkalommal és változatban kiderült a teljes és kendőzetlen igazság. Különben is, Földesi-Szabót egy joghézag miatt ítélték el, ugyanis a törvénykönyvből kimaradt az a gyakorlatban már alkalmazott passzus, miszerint volt rendőröknek igenis szabad csempészni és sikkasztani.
Én csak Földesi-Szabó szegény ügyvédjét sajnálom, hiszen ő semmiről a leghaloványabb sejtelemmel sem bírt, mégis, még mindig kiáll ügyfele mellett, pedig az csúnyán visszaélt bizalmával, és valószínűleg még a honoráriumával is adós maradt.