Alig egy hét múlva, június 20-án kezdődik az a per, amelynek tétje a lapunk által egyszer már bemutatott Balatoni család megmaradása saját otthonában. Amint emlékezetes, az Aszódon élő, házas, gyermeküket nevelő fiatalokat a gazdasági válság néhány éve olyan helyzetbe sodorta, hogy nem voltak képesek felépíteni telkükön a tervezett ingatlant. Nehéz helyzetükben egy akkor még nagyszerűnek tűnő megoldást találtak: a mobil házat. Az olcsó, alappal nem rendelkező, bármikor elmozdítható lakás olyan, mint egy nagyobb lakókocsi. A szerkezetet úgy reklámozzák, hogy nem építésiengedély-köteles, Balatoni Imre állítja, ennek ellenére ők tájékoztatták az önkormányzatot arról, hogy telkükön mobil házat kívánnak telepíteni. Választ megkeresésükre nem kaptak, csak beköltözésük után érkezett egy levél, amiben megtagadták az engedélyt. A család kálváriája ekkor kezdődött, az önkormányzat után a felettes szervek is bontást rendeltek el, s csak azért nem vesztették el télre a fedelet a fejük fölül, mert a bíróság elé citálták az ügyet.
Aszód polgármestere, Sztán István lapunknak elmondta, az önkormányzat kezében jelenleg nincs olyan eszköz, amellyel a Balatoni család segítségére lehetnének. Nagy várakozással tekintenek azonban a bírósági tárgyalás elé, bíznak benne, hogy az igazságszolgáltatás a fiatal pár és gyermekük érdekében dönt majd, s kötelezi az építésügyi hatóságot az engedély kiadására. – Bármi történjék is, utcára nem kerülhet senki Aszódon – tette hozzá a település vezetője.
A bírósági döntés hatással lehet mindazok életére, akik korábban mobil házat vásároltak, s állítottak telkükön – vélekedett Balatoni Imre, aki szerint emiatt az ügy túl is nőtt rajtuk. Az egyébként bizakodásra adhat okot, hogy hasonló vitát az igazságszolgáltatás egyszer már úgy döntött el: amennyiben az építmény állagsérelem nélkül a földtől elválasztható, eredeti rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas marad, akkor nem minősül a földterület alkotórészének, és így megtartja ingó jellegét. A mobil ház erre tipikus példa, ám megnyugvást csak a jogerős ítélet hozhat a Balatoni család számára.
Menczer Tamás: Petinek lenne két üzenetem - videó