Frank-Ulrich Montgomery, az orvosi kamara elnökhelyettese már a kongresszus előtt megállapította, a fiatal német orvosgeneráció számára nem vonzók a hazai munkakörülmények, ennek megfelelően közülük sokan külföldön keresnek állást. Mint mondta, „a tavalyi év során 3500 orvos hagyta el ismét az országot. Amennyiben ez így megy tovább, akkor húsz esztendő elteltével ötvenezer orvos hiányzik majd a kórházakból és rendelőkből”. Egyben utalt arra, hogy az eltávozott német orvosok helyére került külföldi kollégák egy részének hiányos nyelvtudása veszélyezteti a kezelés biztonságát. A kamara nagy reményekkel tekint az úgynevezett ellátási törvény kidolgozására, amely pozitívan befolyásolná az orvosok honorálását, a pillanatnyilag érvényes díjszabályzat ugyanis huszonöt éve nem változott, számtalan új orvosi kezelési módszer nem is szerepel a listán.
A családi orvosok és rendelőik színvonala sem kielégítő, a nagyvárosokban, azok sűrűn lakott, központi negyedeiben túlkínálat mutatkozik. Annál nagyobb a hiány a vidéki településeken. A kisvárosok és falvak sok orvos szemében nem nyújtanak olyan általános életszínvonalat, mint amire ez a réteg vágyik. Különösen kritikus a helyzet a hajdani nyugatnémet–keletnémet határ mentén, ahol sem ipari, sem kereskedelmi gócpontok nem működnek.
A német orvostársadalmat mélyen megosztják a „kegyes halálról” alkotott ellentétek. Az orvosi kamara azon fáradozik, hogy megtiltsa a gyógyíthatatlan, halálra kárhoztatott pácienseknek nyújtandó segítséget az asszisztált öngyilkosság elkövetésére. Az etikai meggondolásokat szem előtt tartók csoportja a fájdalomcsökkentő ápolási eljárás mellett kardoskodik. A német orvosok egyharmada a jelenlegi szabályok nagyvonalúbb alkalmazását szorgalmazza, és arra hivatkozik, hogy a szigorú betiltás egyben hatályon kívül helyezi az orvosok lelkiismereti szabadságát.
origo.hu
Magyar Péter bejelentette: nem mond le a mentelmi jogáról
