Nagy valószínűséggel kínai megrendelők állhattak a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) ért kibertámadás mögött – állítja egyre több, a számítógépes adathalászatban jártas blogger. Az IMF-et ért támadást még szombaton erősítette meg a pénzintézet szóvivője. David Hawley részleteket nem árult el, de a Bloomberg korábban megszellőztette, hogy az IMF számítógépes rendszerét hackerek támadták meg, akik „vélhetőleg egy külföldi kormányhoz köthetők”.
Az amerikai gazdasági hírügynökség úgy tudja, hogy a valutaalap elektronikus levelezését és más dokumentumokat érte kár. A kalóztámadás komolyságára utal, hogy „testvérintézet”, a Világbank elővigyázatosságból megszakította internetes kapcsolatát az IMF-fel, írta az MTI. A támadás egyébként még állítólag a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezérigazgató letartóztatása, vagyis május 14-e előtt történt. April Cunningham, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is nyomoz a hackertámadások ügyében.
Közben Stanley Fischer, az izraeli központi bank elnöke is közölte, jelölteti magát a szervezet élére. Eddig Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, a mexikói Agustin Carstens, a kazah Grigorij Marcsenko és Aurélie Trouvé, az Attac globalizációkritikus szervezet francia társelnöke jelentkezett be a posztra.
Menczer Tamás: Petinek lenne két üzenetem - videó