A művek éppen nyaralni mentek

Nagyszabású kortárs művészeti-kulturális központtá alakítaná át a siófoki egykori kenyér- és a mellette lévő szódagyárat a helyi önkormányzat támogatásával Juhász László ötletgazda, a városban élő kultúrmecénás. A tervek szerint megfelelő kormányzati támogatás esetén már 2012 végén megnyílhatna a mintegy 4,4 milliárd forintos költséggel kialakítandó épületegyüttes, amelyben nemrég Nyaraló művek címmel nyílt kiállítás.

Meg kell hagyni, van hangulata az egykori siófoki kenyérgyárnak: a látogató hol a berlini Mitte alternatív galériáknak, szórakozóhelyeknek helyet adó lepusztult épülettömbjeiben, hol pedig Bern határában érzi magát. Igaz, az a csupa üveg, csupa acél, monumentális, mégis a tájba illeszkedő múzeumépület, amelyet a svájciak Paul Klee művei számára emeltek, itt még hiányzik, s egyelőre tyúkok kapirgálnak a gyárterület rozsdás vaskapuja előtt.
Juhász László és csapata elképzelései és a tavaly kiírt nemzetközi pályázat nyertese, Tarnóczky Tamás Attila víziója szerint másfél év múlva itt nyílna meg a tökéletesen rekonstruált kenyérgyárat és a három hatalmas, oszlopszerű tömbbel bővülő szódagyárat magába foglaló, jelenleg már 320fok néven működő művészeti központ, amely a térség kulturális életét szervezhetné. A 4,4 milliárd forintos beruházáshoz a város már tavaly elkülönített 1,4 milliárdot, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2,2 milliárdot ütemezne át, a maradékot pedig uniós forrásokból fedezhetnék. A továbblépéshez csupán arra lenne szükség, hogy a kormány kiemelt kormányzati projektté nyilvánítsa a beruházást – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől az év harmadik negyedére ígérték a választ. Döntés egyelőre nincs.
A kiállítótér mindenesetre nem üres; izgalmas térben kapott helyet a Nyaraló művek című kiállítás. A tárlat elején egymás mellett szerepel egy NASA-oktatófilm és az ilyesféle oktatófilmek paródiájának tűnő kortárs művészeti alkotás, de a feliratok hiányában nehéz eldönteni, hogy mi komoly és mi nem. A kiállítás további részében a kortárs magyar fotó értékei éppen olyan autentikus, posztszocialista romkörnyezetben jelenhetnek meg, mint azok a megkerülhetetlen plasztikai alkotások, amelyeket fiatal szobrászok, többek között Kovách Gergő, Fülöp Gábor, Rabóczky Judit, Duronelly Balázs, Szabó Ádám alkottak.
Jut tér az egykori kenyérgyárban Szegedy-Maszák Mihály és Fernezely Márton interaktív videoinstallációjának, és megmaradt egy hídszerkezet is a sütöde fölött, amelyet Várnai Gyula könnyedén átértelmezett a művészet hídjává.
Izgalmas, jó a kiállítás, még akkor is, ha nem mindig oda került a 18 éven felülieknek szóló látványra figyelmeztető tábla, ahová kell. Jó, hogy ott van Szabó Benke Róbert közösülési pozitúrákat bemutató homoerotikus fotósorozata előtt, de még inkább elkelne a Nemes Csaba Remake című videóinak helyet adó terem bejáratánál. Elég baj lenne, ha a fiatal látogatók e művek alapján ismernék meg, mi is történt 2006 őszén Budapesten. A művészt talán nem a tények érdeklik, mégis, egy ilyen ambiciózus, friss művészeti központban nem árt már a legelején letenni a voksot – relativizmus helyett – a legfontosabb értékek tudatosítása mellett.