A penge élén

Nem hiányzik már semmi, minden összeállt egy formálisan demokratikus keretek között működtetett önkényuralmi rendszerhez. Mondhatjuk akár puha, de alkalmanként bekeményítő diktatúrának is – kongatja a vészharangot Bolgár György, az egyik elszánt utóvédharcos az utódpárti klientúrából. Bolgár egyébként azon egyre kisebb hatósugárral működő újságírócsoporthoz tartozik, aki pontosan tudja, miről beszél, amikor önkényuralmi rendszert vizionál, hiszen ő maga évtizedeken át szolgálta ki újságíróként, sőt minden tekintetben megbízható amerikai tudósítóként a pártállami diktatúrát. Tudja tehát, miről beszél, amikor szándékosan ferdíti az igazságot.
Nem zavarja a diktatúra rémképének falra mázolása közben, hogy az internet korában – a szó legszorosabb értelmében – mindenki szabadon kifejtheti véleményét, márpedig sajtószabadság mellett, demokratikus keretek között bajosan lehet fából vaskarikát, önkényuralmi rendszert kiépíteni. Bár a baloldali véleményhuszárok szerint médiafronton is tombol az önkényuralom, ami csupán annyit jelent az ő nyelvjárásukban, hogy elvesztették uralmukat a média felett. A baloldali önkényuralmat vizionáló véleményvezérek diktatórikus intézkedésként élik meg azt is, hogy az Országgyűlés kétharmados többsége az új alkotmányunkban korlátozza következő kormányok játékterét annak érdekében, hogy ne tudják ismét felelőtlenül finanszírozhatatlan mértékűre dagasztani az államadósságot.
Igaz, ebből az is következik, hogy nem lehet többé hamis ígéretekkel, hitelből finanszírozható osztogatások mézesmadzagjával magukhoz édesgetni az ország reális teherbíró képességét felismerni nem képes tömegeket.
Amikor ebben az országban tombolt a korrupció, káosz uralkodott a politikai hatalom színterén kormányzás helyett, amikor elhazudták a valós pénzügyi helyzetet az Országgyűlés elől is, miközben a csőd szélén álltunk, majd szinte titokban felvették az IMF-től a gigahitelt, adósságválságba és kiszolgáltatott helyzetbe sodorva hazánkat, akkor itt Bolgár György és elvbarátai szerint paradicsomi, demokratikus állapot uralkodott. A gyurcsányizmust nem nevezték önkényuralmi rendszernek akkor sem, amikor a politikai ellenfélbe könnygázzal fojtották bele a szót. A baloldali véleményformálók elkeseredett utóvédharcot folytatnak azért, hogy a jelenlegi kormányt az önkényuralom megteremtésén dolgozó gonosz patásként írják le az itthoni és külhoni közvélemény számára. Minden erejükkel igyekeznek tematizálni a közéleti vitát, hogy az arról szóljon, veszélyben a demokrácia, hogy úgynevezett jelenkori „demokratikus ellenzék” harcol a jogállamot lebontani igyekvő autoriter vezető irányítása alatt álló puha diktatúra felépítésére szövetkező koalícióval.
Figyelmen kívül hagyják a nyilvánvaló tényt, hogy másfél év jobboldali kormányzás elegendő volt ahhoz, hogy Magyarország neve már szóba se kerül a leginkább bajban lévő, összeomlással fenyegetett államok között. Soha nem fogják elismerni, hogy ha kedvenc vezetőjük, Gyurcsány maradt volna hatalmon, ebek harmincadjára jutott volna az országunk, ott emlegettek volna bennünket a görögök mellett. A nyugdíjkasszán például mára akkora lyuk tátongana, hogy tényleg finanszírozhatatlanná vált volna a jelenlegi nyugdíjak kifizetése is. Elismerjük, nehéz lehet megemészteni Bolgárnak és elvbarátainak, hogy a csőd elkerülése érdekében hozott szigorú megszorító intézkedések hatására nem csökkent számottevően a jobboldali kormány népszerűsége, mert ha most tartanák a választásokat, fölényes győzelmet aratna a jobboldal. Sajnálatos, hogy az Orbán-kabinetnek az előző kormányok elfuserált gazdaságpolitikája miatt gúzsba kötve kell táncolnia a penge élén.