Fegyverkereskedelem mindenekfelett

Válság ide, válság oda, virágzik a nemzetközi fegyverkereskedelem, a hadifelszerelésekre költött összeg világviszonylatban tavaly 1630 milliárd dollárra rúgott. A piacokért kemény konkurenciaharc folyik. A német ipar készítményei iránt fokozódik az érdeklődés, az üzleti érdekek védelme azonban számtalan esetben politikai ellenállásba ütközik. A vevőként fellépő országokban hatalmon lévő kormányok, helyenként diktátorok erőszakrendszere nehezen egyeztethető össze a demokrácia követelményeivel. A politikai erkölcs és a gazdasági érdek között Berlin nehezen találja meg a kiegyensúlyozott, elfogadható középutat.
A fegyverexportőrök ranglistáján Németország a harmadik helyet foglalja el az Egyesült Államok és Oroszország mögött, megelőzve a franciákat és a briteket. A külföldre szállított német hadifelszerelések mennyisége 2004 és 2009 között hetven százalékkal növekedett. Ugyanezen időszakban a nemzetközi piacon hétről tíz százalékra emelkedett a német részesedés. Németországban hat nagy vállalat foglalkozik automata fegyverek, hadihajók, tengeralattjárók, harci repülőgépek, páncélkocsik, légelhárítási rendszerek és rakéták előállításával. Beszállítóként sok kis- és közepes vállalatot foglalkoztatnak. A hadiipar összesen nyolcvanezer munkahelyről gondoskodik, tehát jelentős szerepet játszik szociális vonatkozásban is.
A hidegháború során a NATO és a Varsói Szerződés közötti páncélos összecsapás lehetősége szabta meg a termelés profilját. A vasfüggöny eltűnése óta viszont aszimmetrikus konfliktusok befolyásolják a keresletet, így Afganisztánban nem páncélosokra van szükség, hanem magas fokú technikával felszerelt aknakutatókra és -felszedőkre. A Szaúd-Arábiának szállítandó Leopard 2 páncélosokat sem feltétlenül nyílt területen vetnék be, hanem utcai konfliktusok során, tiltakozó polgári megmozdulások elfojtására. A kézi lőfegyverek viszont minden háborús összetűzésben nélkülözhetetlenek. 2009 során a világ különböző pontjain harmincegy jelentősebb konfliktusra került sor.
A német hadiipar színvonalának elismerését támasztja alá az a tény, hogy az export többsége olyan országba – például az Egyesült Államokba – irányul, amely a világ hét legnagyobb, hasonló profilú vállalkozásának ad otthont. Az Egyesült Államokat az Arab Emirátusok, Nagy-Britannia, Brunei és Dél-Korea követi célországként. A nehézfegyverek exportjának engedélyezése vagy elutasítása a kancellár vezette szövetségi biztonsági tanács hatáskörébe tartozik. A grémium – hivatalosan – nem hagyhat jóvá olyan szállítást, amely válságterületre vagy az emberi szabadságjogokat súlyosan megsértő államba irányul. Kivételre akkor nyílik lehetőség, ha Németország különleges érdekeit kell szem előtt tartani. Ez a meggondolás állhat a Szaúd-Arábiának készítendő Leopard 2 páncélosok eladásának hátterében, hiszen Berlin az arab királyságot a térség stabilitását garantáló erőnek tekinti. A német ellenzék (szociáldemokraták, szocialisták, Zöldek) ezt másként látja, ezért élesen bírálja az üzletet Rijád antidemokratikus politikája miatt. Hasonló reakciót eredményezett az Afrikába látogató Angela Merkel kancellár bejelentése, hogy Németország hajlandó könnyű fegyverzettel felszerelt vízi járműveket szállítani Angolának az országhatár biztosítására. Előnyöket élvez Izrael, amely legközelebb tengeralattjárókat kap, méghozzá állami szubvencióval. Berlin 135 millió euróval támogatja a Dolphin kategória készítményeit a zsidó állam számára. A hajók különlegessége, hogy utólag atomfegyverekkel is felszerelhetők.
A német hadiipar gazdasági jelentősége és a kormány elkötelezettség a béke és az emberi szabadságjogok védelmében olyan gordiuszi csomót képez, amely az államelnöknek is fejfájást okozhat. Christian Wulff helyénvalónak tartja a szövetségi biztonsági tanács hivatalosan még meg nem erősített döntését a szaúdiaknak szállítandó páncélkocsikról, mert e grémium minden aspektust, így Izrael egyetértését is figyelembe vette. Az államfő ezzel az állásponttal bizonytalan talajra lépett. Elődje, Horst Köhler ha nem is azonos, de hasonló jellegű kijelentéssel váltott ki olyan kritikákat, amelyek végül lemondásra késztették: „érdekeink védelmére katonai beavatkozás is szükséges, például a szabad kereskedelmi utak biztosítására.”