Nincs bizonyíték arra, hogy kapcsolat volna a mobiltelefonok használata és az agydaganatok között – állapította meg tanulmányában egy brit, amerikai és svéd szakértőkből álló bizottság, miután áttekintette korábbi kutatások eredményeit – jelentette az MTI. A szakemberek hozzátették, nem találtak olyan biológiai mechanizmust, amivel a mobilokból származó rádiójelek tumort váltanának ki – írták a szakértők az Environmental Health Perspectives című szakfolyóiratban. A mostani tanulmány alig egy hónappal követi a WHO részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) döntését, amelyben – miként megírtuk – „az emberre esetlegesen rákkeltő” kategóriába sorolták a mobilokat. Anthony Swerdlow, az új kutatás vezetője úgy véli, a két álláspont nem feltétlenül mond ellent egymásnak, mert az IARC szakértőinek egy előre meghatározott kockázatbesorolási rendszerbe kellett beilleszteniük a mobiltelefonokat. Mi egyszerű nyelven próbáljuk elmondani, amit az összefüggésről gondolunk, ők (az IARC) – magyarázta Swerdlow – egy előre meghatározott osztályozási rendszer alapján próbálták minősíteni.
Magyar Péter elismerte korábbi hazugságát - videó