Nem támogatja tovább az MSZP pártalapítványa a Pallas Páholyt – tudtuk meg a civil szerveződés ügyvezetőjétől. Gáspár István szerint ennek az az oka, hogy a Táncsics alapítványnál drasztikusan csökkentek a költségvetési források, és ezért lényegében az összes, korábban támogatott civil szervezet finanszírozásából kivonulnak a szocialisták. A Táncsics költségvetési támogatása a 2010. évi országgyűlési képviselő-választási eredmény következtében évi 545 millió forintról évi 260 millió forintra csökkent. Szocialista forrásaink megerősítették, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette alapítványnál radikális intézkedéseket kellett meghozni, és a párt saját kezdeményezésű programjain kívül nem nagyon van pénz további szervezetek támogatására. A Táncsics 2003-as megalakulásától kezdve támogatja az 1993 óta működő Pallas Páholyt. Úgy tudjuk, hogy 2006 és 2010 között körülbelül negyvenmillió forintot adtak a szocialisták a Pallasnak.
A Gyurcsány vezette Táncsics kivonulása a finanszírozásból azért is figyelemre méltó, mert a volt miniszterelnök minapi Facebook-bejegyzésében éppen arról írt, mennyire fontos a kapcsolattartás a gazdasági, a tudományos, a kulturális, a művészeti élettel és a civil világgal. – A politikai alternatíva sikere a kulturális alternatíva megjelenítésének képességében rejlik. […] A baloldal megújítása éppen ezért nem a pártokból, hanem kulturális dimenzióból fog elindulni. Ennek elsődleges hordozója pedig a művészeti, tudományos, gazdasági, kulturális élet, a civil közösségek hálózata – írta Gyurcsány Ferenc. A politikus szerint „aktív, közéleti, politikai kockázatot is viselő értelmiségiek nélkül” csak üres politikai locsogás marad. – Így aztán a demokratikus Magyarország jövője a demokratikus polgári értelmiség kezében van. Nem tudom, felismerték-e ezt a felelősségüket. Szeretném hinni, hogy igen – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, miután alapítványa megvonta a támogatást a Pallastól.
Gáspár Istvántól megtudtuk azt is, hogy a könyvkiadással is foglalkozó értelmiségi műhely üzemeltetése havi kétmillió forintból biztosítható. Korábban ennek a fele jött be az MSZP-s alapítványtól, illetve a Nemzeti Civil Alapból. Az ügyvezető megjegyezte ugyanis, hogy a kormányváltásig közvetlen állami támogatásban is részesültek, ezt azonban a Wekerle Sándor Alapkezelő megvonta tőlük, így még rosszabb anyagi helyzetben vannak.
Az elsősorban baloldali értelmiségieknek teret adó Pallas Páholy a jövőben magánszemélyek és -cégek segítségét várja. Gáspár István elmondta, hogy az Alkotmány utcában lévő helyiségüket rendszeresen igénybe veszik például kül- és biztonságpolitikai rendezvények lebonyolítására, és ennek kapcsán bízik abban, hogy például a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem némi pénzzel ki tudja őket segíteni.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket