Titkos szavazáson 276 igen és 76 nem szavazattal választotta újra az Alkotmánybíróság (AB) elnökévé Paczolay Pétert tegnap az Országgyűlés. Eszerint nemcsak a 262 kormánypárti képviselő támogatta Paczolay megválasztását. Ehhez egyébként az országgyűlési képviselők kétharmadának – azaz 257 képviselőnek – az igen szavazatára volt szükség. Az új szabályok szerint az AB tagjai közül kellett elnököt választani, akinek megbízatása szeptember 1-jétől alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart.
Paczolay elnökké jelölését a múlt héten ellenszavazat nélkül támogatta az Országgyűlés illetékes eseti bizottsága. Az Országgyűlés szakbizottsága tegnap délelőtt – a választást megelőzően – meghallgatta Paczolayt. A szakember azt mondta: a jövő évtől új szakasz kezdődik az Alkotmánybíróság életében. Az alaptörvény és az ősszel elfogadandó AB-törvény új karaktert kölcsönöz a testületnek. Paczolay szerint a bírák régi elképzelése valósul meg azzal, hogy csökken a bárki által kezdeményezhető, utólagos normakontroll jelentősége, ugyanakkor létrejön a valóságos alkotmányjogi panasz intézménye. Utóbbi nem jelent szuperbíráskodást, mert az AB nem a bíróságok ítéleteinek tényállását vagy jogi érveit vizsgálja felül, hanem a döntéseket kizárólag alkotmányjogi szempontból ítéli meg. Paczolay reményét fejezte ki, hogy a szabályozás a következő hónapokban szűrőt iktat majd be, elkerülendő, hogy az ügyvédek új perorvoslatnak tekintsék az AB eljárását. Elképzelhetőnek tartotta, hogy az AB-törvény úgy rendelkezzék: az alkotmányjogi panaszban csak azokra az alapjogi sérelmekre lehessen hivatkozni, amelyeket a peres eljárásokban is előterjesztettek az érintettek. Az elnök szükségesnek véli saját igazgatási jogkörének megerősítését is.
A képviselők kérdéseire reagálva Paczolay Péter úgy vélte: megoldható lesz, hogy az alaptörvény szabályait a nemzeti hitvallásban és a történeti alkotmány vívmányait figyelembe véve értelmezze majd az alkotmányvédő testület. Közlése szerint ez az angol jogrendszerből ismert gyakorlat nagy lehetőség a bírák számára.
Vezércikk a 7. oldalon
Magyar Péter elismerte korábbi hazugságát - videó