Már szeptemberben megkezdődhetnek a tárgyalások Azerbajdzsánnal és Türkmenisztánnal a Nabucco vezetéken történő gázszállításról – írta a lengyel Gazeta Wyborcza alapján a távirati iroda. A lap értesülései szerint ugyanis Lengyelországnak mint az EU soros elnökének sikerült megszereznie a tárgyalási mandátumot az Európai Bizottságtól. Varsó így arra számít, hogy a mandátum hivatalos megerősítése után a tárgyalások már kora ősszel megkezdődhetnek a közép-ázsiai országokkal. Az újság ugyanakkor nem tudott beszámolni a várható eredményekről, illetve a tárgyalások időtartamáról.
Mindenesetre a vezetéket építő konzorciumnak – amelynek a Mol a magyarországi résztvevője – évi 31 milliárd köbméternyi gázt kellene lekötnie. Igaz, ennek egy része a Kaszpi-térségből érkezne. A Nabucco építési előkészületei egyébként már a befejezés fázisában vannak, az érintett országok júniusban támogatási szerződést írtak alá a vezetéket létrehozó konzorciummal a gázvezeték építéséről területükön. Nagy lökést az adott a beruházásnak, hogy 2009-ben az EU úgy döntött: 200 millió euróval járul a Nabucco finanszírozásához.
Bár Lengyelország nem kapcsolódott be az építkezésbe, kezdettől támogatja a Nabuccót, mert abban déli alternatívát lát az országot megkerülő, a Balti-tenger alatt épülő Északi Áramlat gázvezetékkel szemben, amelyen orosz földgázt szállítanak majd Németországba.
Oroszok a német spájzban. Legfeljebb 25 százalékos részesedést kínált fel a német EnBW energiakonszern az orosz Novateknek a kelet-németországi Verbundnetz Gas (VNG) gázimportőr társaságban. A Handelsblatt szerint a megállapodást ugyan még nem írták alá a felek, de a tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak. Ennek ellentételezéséül az EnBW kedvező feltételek melletti gázszállítást remél Oroszországból. A lap írása alapján a német vállalatnak a VNG 48 százalékára van vásárlási opciója, és ennek több mint a felét azonnal továbbértékesítené Oroszország legnagyobb független földgáztermelőjének, a Novateknek. A fennmaradó 23 százalékot is egy olyan vegyesvállalatba szeretné bevinni, amelyben az orosz fél is részt vesz. Mivel az orosz Gazpromnak már 10,5 százalékos részesedése van a VNG-ben, ezért a cég további 48 százalékában való orosz részvétel orosz többségi részesedést eredményezne a lipcsei gázimportőrben. Ezért a német lap szerint az EnBW-re most erős politikai nyomás nehezedik. A VNG egyelőre nem kívánta kommentálni a lapjelentéseket.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek