A legutóbbi Ökoterroirban (Módosítások, Magyar Nemzet 2011. július 13.) az immár közel 3500 hektárt érintő génmódosított (GM) kukorica körüli botrány kapcsán felemlegettük a Monsanto nevű multinacionális cég néhány emlékezetes dobását a vietnami vegyi hadviseléstől az iraki gazdák tönkretételén át a szennyvíztelepen történő turkálásig. Ezek a döbbenetes történetek az Egyesült Államokban és Európában is közismertek, és jócskán hozzájárultak ahhoz, hogy a Monsanto a gátlástalanság szinonimájává váljon a közbeszédben.
A Monsanto láthatóan egyetlen gigantikus kísérleti terepnek tekinti a világot és benne az embereket, állatokat, növényeket, földeket és vizeket, ahol pénzzel és befolyással, a haladás és a fejlődés bűvös szavai mögé bújva, az extraprofit érdekében azt csinálnak, amit akarnak. A kilencvenes években például dollármilliókat fektettek be egy hormonba, amelyet ha kéthetente beadnak a teheneknek, húsz százalékkal megnő a tejhozamuk. A szer neve rBGH (bovin growth hormon, azaz marha-növekedésihormon), de inkább rBST-nek (bovine somatropinnak) ismerik, nyilván azért, nehogy a hormon szóval a laikusoknál is azonnal kivágják a biztosítékot. A szerény kis „r” betű a rekombináns rövidítése, ami meg azt jelenti, hogy a hormont baktériumokból termelik, amelyekbe átültették a szarvasmarha génjeit. Ezt a hormont a világ legtöbb országában betiltották, de például az Egyesült Államokban nem. A tehéntuning és még ki tudja, mi minden más zavartalanul folytatódik a futurisztikus barkácsműhelyekben, végül a termék ott landol a gyanútlan fogyasztó asztalán, de előbb még a reklámipar is húz rajta egyet, lévén a cucc egészséges, és ezt az üzenetet el is kell juttatni a kedves vevőhöz. Akkor meg már úgy is mindegy, amikor majd felmerül a kérdés, hogy miért van három feje annak a helyes cicának.
A magyarországi GMO-szennyezés kapcsán felmerült a Pioneer neve is. Mielőtt környezettudatos zenebarátok ezrei vágnák csalódottan a betonhoz hifikészüléküket, kötelességünk megjegyezni, hogy ezek nem azok. A Pioneer Hi-Bred International egy amerikai növénytermesztő vállalat, a DuPont vegyipari óriás érdekeltsége. Róluk többek között már 2004-ben is hallhattunk, amikor környezetvédők a rendőrség szeme láttára pusztítottak el egy GM-kukoricaveteményest Toulouse környékén. Mert ott már akkor sem gatyáztak. Egyébként már nálunk se nagyon. Ha a multinacionális cégek valóban tesztelni akarták a hazai hatóságok éberségét, akkor most ráfaragtak. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megjelentetett egy rendeletet, ami előírja, hogy mindegyik Európai Unióból származó kukorica-, rizs-, szója-, repce- és lenvetőmagtételnek rendelkeznie kell a közösség tagországában akkreditált laboratórium által kiállított, GMO-mentességet igazoló laboratóriumi jegyzőkönyvvel, ennek hiányában a vetőmag nem hozható forgalomba. És akkor most jöhet a büntető törvénykönyv módosítása, az már az állatkínzások esetében is bevált.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek