A szerződéseket semmissé kell nyilvánítani

Magyarország életében a bankszakma túlzottan is meghatározó szerepet kapott. Kiemelkedő a többi ágazathoz mért nyeresége, kimagaslók a bérek. Úgy tűnik, hogy a csodálat vagy az irigység lengi körül a szakmát. Valójában nem. Ma a bizalomvesztés, ami a legmarkánsabb jelző, ami először az emberek eszébe jut. Mondjuk ki: nem alaptalanul!
Az ember életének egyik legnagyobb célja a lakás megteremtése. Ez a család, a gyermekvárás alapfeltétele. Magyarországon a lakás, a saját tulajdon elérése nem szándék, hanem kényszer, mert nincs alternatíva. A bérlakásnak befektetési oldalról 15 év alatt meg kell térülnie, ami egy 65-70 négyzetméteres lakás esetén havi 180-200 ezer forintos lakbért feltételez. A magyar bérekbe ez a költség nem épült be, az emberek tartósan nem tudják megfizetni. Hol van olyan nyugdíj, hogy ezt a lakbért kifizesse? Pedig a nyugdíjasnak is laknia kell. Ugyanez a lakás, ha valaki tulajdont szerez 25 éves törlesztéssel, már havi 40 ezer forinttal alacsonyabb költségből megvalósul. Utána már nincs fizetnivaló. A lakhatáson túl a saját lakás az öngondoskodás egyik módja. Nyugdíj idején a lakást kisebbre cserélve jó jövedelemkiegészítés. A lakás vonatkozásában a magyar emberek jobban gazdálkodnak, mint a téves példaként felhozott nyugati szomszédaink. Mindez csak a bankok finanszírozási segédletével valósulhatott meg, ami miatt az emberek bizalommal fordultak a bankok felé.
Az első Fidesz-kormány kamattámogatása révén 5–7 százalék közötti kedvező kamatú hitelek voltak elérhetők. A Medgyessy-kormány a kamattámogatást a devizahitelezés elterjesztése érdekében megszüntette. Ki választotta volna egyébként a devizahitelt egy stabil forinthitel helyett?
A bankokban a lakossági megtakarítás többszöröse volt a kihelyezett lakossági hiteleknek. A rendelkezésre álló forint lehetőséget adott egy új fogalom, a devizaalapú hitel bevezetésére, amelynél a hitel folyósítása és a törlesztőrészletek megfizetése forintban történik. Senki sem törődött azzal, hogy a devizaalapú hitel mögött van-e deviza. A forintforrás a devizaalapú hiteleknél a THM-en (a teljes hiteldíjmutatón) belül egy új költségstruktúra kialakítását tette lehetővé. El lehetett számolni az átváltás 1-4 százalékos költségét, holott ez az elem a bankoknak forintforrás esetén nem jelent meg. Ezzel a módszerrel a forinthitellel azonos THM-szintű devizahitel kamatlába lényegesen alacsonyabb lett, mint a forint kamatláb. A cukrász, az autószerelő, az orvos nem igazán ismerte a THM fogalmát. Ránézett a kamatra, és a devizahitel mellett döntött.
A devizahitel költségelemeinek elárazásával a hitelfelvevők könnyen befolyásolhatók voltak. A bankok a forinthitel kamatát megemelték, a devizaalapú hitel kamatát pedig a lehetőség szerint lenyomták. A kamatszinttel terelték a közvéleményt az euróhitelektől a svájcifrank-hitelek (CHF) felé is. Pedig az euróalapú hitel lett volna a logikus, hiszen Magyarország az Európai Unió tagja lett, az euróövezetbe akar belépni, gazdasága is az eurót használó országokhoz kötődik.
A bankok tudták, hogy a svájci frank erősödni fog. Egyrészt Svájc gazdaságpolitikai szerepe a II. világháborúhoz képest megváltozott. Míg korábban szükség volt egy semleges, pénzügyileg megbízható országra, ma már egyes kiemelkedő pénzügyi hatalmi köröket zavarja, hogy egy olyan kis ország, mint Svájc, a pénzügyi világban befolyásoló erő lehet. A szükségszerű változásra voltak már korábbi jelek. Másrészt a svájci frank árfolyama a dollárhoz képest már hosszú ideje tartós erősödést mutat, amit bárki az árfolyam-diagramból kiolvashat. Pénzügyileg megfogalmazva: a fundamentális és technikai elemzések alapján a svájci frank erősödése, és ezáltal a forint/frank árfolyam emelkedése szinte biztosra vehető volt. Csak azt nem lehetett tudni, mikor kezdődik el. Ezek alapján nem meglepő, hogy egyes bankok a devizaalapú szerződésbe is beírták a svájci frank megszűnése esetén az eljárás rendjét. Komoly pénzügyi tudás kell ahhoz, hogy valaki ebből a szerződési kitételből meg tudja állapítani, hogy a frank megszűnéséhez a frank erősödésén, azaz a forint/frank árfolyam drasztikus emelkedésén keresztül vezet az út! Az árfolyam emelkedésének hatását ma már mindenki ismeri. Kérdés: mégis, miért kötötték meg svájcifrank-alapon a devizahitel-szerződéseket?
További banki fogás volt, hogy a svájci nemzeti bank referenciakamatát a bankok jogellenesen mind mai napig nem hozták nyilvánosságra. Emiatt a hitelfelvevők nem tudták ellenőrizni a kamatszint változását. Ma már a devizaalapú hitelszerződéseknél alkalmazott ügyleti kamat akár százszorosa is lehet a svájci nemzeti bank referenciakamatának. A hitelfelvevők információhiánya nagyban elősegítette, hogy a problémát ne ismerjék fel, ne tudjanak előre intézkedni.
A hitelfelvevők tudták, hogy a hitelek kamata változik, de arra számítottak a PSZÁF tájékoztatója szerint, hogy ez a változás követi a svájci nemzeti bank referenciakamatának, vagy a 3 hónapos nemzetközi bankközi kamatlábnak, a LIBOR-nak az alakulását. Sajnos dr. Kovács Levente állításával ellentétben (A lakáshitelekről demagógia és illúziók nélkül, Magyar Nemzet, augusztus 1.) a magyar devizaalapú hitelek kamatlábának változása a nemzetközi bankközi kamatláb, a LIBOR vagy a magyar bankközi kamatláb, a BUBOR értékével még csak köszönő viszonyban sincs. Az egyoldalú kamatemelést a bankok szubjektív alapon hajtották végre.
Az igazi probléma azonban az egész konstrukcióval van. A devizaalapú hitel lényege, hogy egy alacsony kamatozású országban vesznek fel hitelt, és azt egy magas kamatozású országba helyezik ki. Ezt a pénzügyi ügyletet a szakma carry trade-nek nevezi, magyar elnevezése nincs. A carry trade egy szokásos pénzügyi konstrukció. Sajnos ma is sokba kerül az országnak. De a carry trade ügyletnek vannak sajátosságai, amik egyúttal annak eredményességét is meghatározzák:
A két ország kamatkülönbsége a két ország gazdasági hatékonyságának különbségére vezethető vissza. Emiatt szükségszerű, hogy a kamatkülönbség révén keletkezett helyzetet az árfolyam korrigálja, amelynek során a kamatkülönbségből fakadó előny elvész. Egy ilyen árfolyam- korrekcióra 5-15 éven belül sor kerülhet. Tehát nem szabad hosszú távú szerződést kötni. A bankok ajánlása alapján a devizaalapú szerződések nagy többsége tíz év feletti. A veszteség tehát a szakemberek számára a szerződés aláírásakor már tudható volt.
Ha az árfolyam emelkedik, akkor a felvett hitelt azonnal vissza kell fizetni. Ez csak úgy érhető el, ha a hitelt például állampapírba fektetik. Egy ingatlanba, gépkocsiba fektetett hitel nem fizethető vissza. De nem is célja a hitelfelvevőnek, hiszen a hitelt nem pénzkeresetre, hanem szükségleteinek kielégítésére vette fel. Miután a hitelt nem tudja azonnal visszafizetni, a vesztesége garantált. A bankoknak nem lett volna szabad megengedniük, hogy a hitelfelvevők a hitelt ingatlanra, tartós fogyasztási cikkre fordítsák.
A hitelfelvevő előre ismeri a két ország kamatkülönbségét, ennek tudatában dönt a hitel felvétele mellett. Nem ismeri azonban az árfolyam alakulását, amit folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Sőt, meg kell tudni különböztetni a napi árfolyam- ingadozást az árfolyam trendjének változásától. Ez pedig komoly szaktudást, napi odafigyelést igényel. A bankok tudták, hogy a hitelfelvevők nem rendelkeznek ezzel a tudással, ami szükségszerűen a hitelfelvevő veszteségét eredményezi.
Összefoglalva: a carry trade egy professzionális befektetőknek való termék, a profit növelésére szolgál. A cukrász, az autószerelő, az orvos nem ért a pénzpiachoz, a hitelt nem profit növelésére, hanem szükségletei kielégítésére vette fel. A bankok tehát, megtévesztve a közvéleményt, olyan szerződést kötöttek a hitelfelvevőkkel, amelynél előre tudták, hogy annak sajátosságai miatt belebuknak.
Nem a véletlen alakította úgy a körülményeket, hogy a devizaalapú hitelt felvevők mind nagyobb számban buknak bele a szerződésbe, sokkal inkább az a benyomás alakul ki, hogy a bankok saját nyereségük érdekében olyan szerződéses konstrukciót állítottak fel, amelynek egyes elemeit és különösen azok egymásra gyakorolt hatását a képzetlen hitelfelvevők nem tudták átlátni. A szaktudással nem rendelkező hitelfelvevőket a bankok becsapták. Kérdés ma már csak az, hogy a jogállamiság nyújt-e elegendő biztosítékot arra, hogy a hitelfelvevők a bank tisztességtelen magatartása miatt a szerződés semmisségét érvényesíteni tudják, és a felvett hitelt mint eredeti forinthitelt fizessék vissza.

A szerző közgazdász, a Szociális Kerekasztal tagja