Az első évtized államszervezése

Könnyű dolga volt Istvánnak – mondhatnánk mai modorban –, amikor olyan apja volt, mint Géza fejedelem. Valóban, a honszerző Árpád dédunokája, aki még pogány „türk” fejedelmi sarjnak született, és az Ázsiából hozott őstiszteletben nevelkedett, fél évszázad múlva szilárd külső határú és a Krisztus-hit útjára lépett országot hagyott a fiára. Géza – akkori formában Gyécsa –, aki a 970-es évek elején azzal vágott vissza egy türelmetlen térítő szerzetesnek: „elég gazdag vagyok ahhoz, hogy több istent tiszteljek”, 973-ban tizenkét fős küldöttséget menesztett Quedlinburgba az akkori keresztény Közép-Európa képviselőinek csúcstalálkozójára. Attól fogva szóval el tudta érni mindazt, amit addig fegyverrel nem tudott elrendezni. Nyugvópontra jutottak viszályaink az osztrák, a cseh és a lengyel szomszédsággal, még a kijevi oroszokkal, a bolgárokkal is, s amikor 977-ben a karantán és a sváb hercegek háborúztak egymással a magyar határ közelében a cseh–morva földért, a fejedelmi házaspár békésen időzött Fehérvárott. „A honfoglalás óta először fordult elő, hogy a magyarok nem avatkoztak be a meghasonlott nyugati szomszédok egyike mellett sem. Többet jelent ez minden haditettnél, és Géza következetes békepolitikájának a bizonyítéka” – írja Győrffy György István király és műve című munkájában.
A „turul-fi” Gyécsa és hitvese, a „fehér menyét” Sarolt a quedlinburgi húsvét után egy esztendővel, ötszáz főemberrel együtt felvette a kereszténységet. Az Árpádok megtalálták a megfelelő nyugati házassági partnert is a bajor Henrik herceg leánya személyében. De ez már a fejedelem fiának, Istvánnak a történetéhez tartozik.
Az ifjabb fejedelem, Vajk – aki Stephanus, az első keresztény vértanú után kapta nevét – 995 nyárutóján kötött házasságot Gizellával. István nem volt már siheder, a huszadik éve körül járt. Testi és szellemi épüléséről a szülei, rokonsága, apja fegyverforgatói, vadászai meg a bencés rend papjai gondoskodtak. Az első magyar királyi párnak a veszprémi székesegyház közelében 1938-ban felállított szobra erős alkatú, szúrós tekintetű, meglett korú férfiút ábrázol, balján álló hitvese arcán a naumburgi templom titokzatos szépségű, XII. századi Uta hercegnő szobrának rokon vonásai ismerhetők fel. De mintha a német rokonság közelebb érezte volna magához a magyar királyt: a bambergi dóm 1012-ben felszentelt mellékoltárának koronás lovag alakja, amelyet a hagyomány Szent Istvánnak tart, délceg ifjúnak mutatja az Árpád-házi uralkodót. A legenda szerint a magyar herceg lóháton jött leánykérőbe, fel egészen az udvar trónterméig, s talán ez az arrafelé szokatlan szittya virtus ihlette a névtelen mestert a lovas figura ilyen megformálására. A valóságban a Gizella kíséretében hazánkba érkezett udvari emberek közt voltak azok a bajor lovagok, akiktől főrangú nemzetségek, országos zászlósurak származtak a középkori Magyarországon. Az egyház által boldoggá avatott magyar királynőnek a veszprémi vár lett az otthona, a Szent Mihály-bazilika mellett 1958-ban feltárt körtemplom a püspökség keresztelőkápolnája, egyben az ő magánszentélye is lehetett.
997-ben meghalt Géza fejedelem, országát fia örökölte. Istvánról szólva csak egyszer beszélhetünk az ősi, nomád szokás szerinti törvénykezésről – mutat rá Győrffy egy ünnepi cikkében –, a trónkövetelő Koppánnyal történt kegyetlen leszámolás kapcsán. Az ura és unokatestvére ellen lázadó, reá kardot emelő somogyi vezér elrettentő büntetése még a pogányság és a kereszténység válaszútjához érkezett magyarság joghagyományából fakadt, de már országteremtő célját is megüzente vele népének a leendő király. István keménysége nem öncélú bosszú, hanem eszköz volt egy új társadalmi rend felépítéséhez – mondja a történész. Nézzük meg hát Magyarország történeti kronológiája segítségével, hogyan kezdett hozzá az ezredik esztendő karácsonyán – vagy az 1001. év első napján – megkoronázott István nagy művének megvalósításához!
Árpád fejedelem királyi trónra jelölt ükunokája tanítómesterét és lelki atyját, Asztrikot indította útnak Rómába, hogy elnyerje II. Szilveszter pápától számára a koronát, és megszerezze tőle az előzetes jóváhagyást az egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseihez. Nem kell magyarázni, mennyivel fontosabb volt ez utóbbi felhatalmazás, mint a pápa – vagy III. Ottó német-római császár – által neki küldött, másodkézből származó abroncskorona. Tény, hogy István már az új évezred első esztendeiben kijelölte a legfontosabb egyházi és várispáni székhelyeket. Bihar, Csanád, Eger, Esztergom, Győr, Gyulafehérvár, Kalocsa, Pécs, Vác és Veszprém püspökvárai és templomai körül alakultak ki az egyházmegyék és a legelső királyi vármegyék, ez utóbbiakból ötven (!) comitatus még az uralkodó életében. Szent István bajor mintára kibocsátotta az első hazánkban vert pénzeket, amelyek közül a ténylegesen legkorábbi a Lancea Regis, a király lándzsája feliratú ezüstdénár volt, előlapján a felhőből kinyúló istenkézzel, hátlapján a királyi városi rangra emelt – és első érseki székhelyünkké kinevezett – Esztergom koronás jelképével. István még a trónra jutása utáni esztendőkben kiadta első törvénykönyvét is. Ennek pontjai biztosították az egyház javainak a király általi védelmét, meghatározták a püspökök elvégzendő feladatait és a világi személyekkel, hatóságokkal való kapcsolatát. Intézkedett az egyházi személyek bíráskodási kiváltságáról és a tennivalóikról. Kimondta a királyi vagyon sérthetetlenségét, ugyanakkor biztosította a magántulajdon feletti szabad rendelkezést. Intézkedett a keresztény szokások és az ünnepek, a vasárnap és a böjt megtartásáról, a templomi viselkedés szabályairól és a betegek gyóntatásáról. Összesen tíz törvénypont fenyegette büntetéssel a gyilkosságot, a kardrántást testi sértés céljából, a hitszegést és a hamis esküt, a leányrablást, a házasságon kívüli kapcsolatot, a paráználkodást, az asszonyok tolvajlását, más házának megtámadását és felgyújtását, üldözte a boszorkányokat, tiltotta a vajákosok és a varázslók tevékenységét. Pártfogolta az uruk által felszabadított rabszolgákat, ugyanakkor büntette más rabszolgáinak felszabadítását, semmisnek tekintette a rabszolga vádaskodását az urával szemben, törvénnyel sújtotta más fegyveresének (hospesének) befogadását, segítséget nyújtott a szökött jobbágyok és más személyek felkutatásához. Védelmezte a szabad jogállásúak szabadságát, viszont szolgasorba taszítás volt a büntetése annak, aki rabszolgával házasodott. A törvénykönyv öt utolsó pontja intézkedett az özvegyek, az elhagyott feleségek és árvák iránti tennivalókról.
Szent István különös gondot fordított az egyházi intézmények alapítására, fenntartásukra és működésük biztosítására. Az esztergomi érsekség felállítása után nem sokkal érseki rangra emelte a kalocsai egyházmegye székhelyét, megfelezve ezzel közöttük a Dunától nyugatra és keletre elterülő országrészek lelki gondozásának terheit. 1002-ben kiadta a pannonhalmi bencés apátság kiváltságait tartalmazó oklevelet. István szeretettel és bőkezűen viselte gondját kedves szerzetének, Szent Benedek rendjének. E barátok közül kerültek ki a nevelői, s még az sem zárható ki, hogy létezett 995 előtt is valami kis rendház a Szent Márton-hegyen, skólával, ahol az ifjú István is időzött. Egy 1009-ből fennmaradt okirat szerint István király felmérette és kijelölte a veszprémi és pécsi püspökség határát. Még abban az esztendőben kiadta II. törvénykönyvét, amelynek az első és a 18. cikkelyei szerint minden tíz falu köteles egy (közös használatú) templomot építeni, és egyházi tizedet fizetni. Ami a templomokat illeti, a pusztulást túlélő román kori építmények régmúltunk legbecsesebb kincsei, a latin decima szóból eredő dézsmaszedés intézménye pedig fennmaradt egészen a XIX. századig. Manapság 20–25 százalék a forgalmi adó, nem szólva a többiről, illetékről, járulékról stb.… A törvény meghatározta a magántulajdon öröklésének rendjét, intézkedett a várispánok, a vitézek és a királyi szolgák jogállásáról. Ítélettel sújtotta a szabadok tolvajlását, megtorolta a karddal elkövetett gyilkosságot, testi sértést, még a dühből fakadt kardrántást is. Lesújtott a király és a királyság elleni összeesküvőkre, az urát, ispánját megölő katonára, szolgára, üldözte a rágalmazókat. Még 1011-et sem írtunk, és egy fiatal uralkodó megalkotta egy európai ország közigazgatását, írásba foglalta és ezzel megalapozta a jogrendjét. Erre épült fel Magyarország, ha nem is ezer éven át, de az első világháború végéig mindenképpen.