Későn, túlságosan későn próbálta a szelepek kinyitásával, a szövetségi rendszer megreformálásával megmenteni a Szovjetuniót Mihail Gorbacsov. A kommunista állampárt ortodox szárnyának azonban ez is túl korai volt, és meglehetősen ügyetlenül, de kész helyzet elé próbálták állítani a birodalom utolsó elnökét. A krími rezidencián házi őrizetbe vették, és megpróbálták lemondásra bírni, az oroszok azonban már nem féltek a párttól, s a moszkvai utca és a hadsereg átálló alakulatai Borisz Jelcin vezetésével szembenéztek a puccsisták tankjaival. A történtek a kitűzött céllal éppen ellentétes hatást értek el, csak felgyorsították a Szovjetunió széthullását. A puccs végül az utolsó szöget verte a négy hónap múlva megszűnő birodalom koporsójába.
Mára azonban már ez a dicső tett is elhalványult, és a tankon szónokló Jelcin káoszba fulladt országlása is megbukott. Most éppen arra kíváncsi mindenki, hogy milyen utakon épül a még mindig gyenge orosz demokrácia, és mire lesz képes az Oroszországot stabilizáló, ám a fejlődést tekintve a lehetőségek alatt teljesítő, a Kremlbe minden bizonnyal visszatérő Vlagyimir Putyin.
A Levada Központ felmérése szerint az oroszok mintegy fele szerint az ország húsz éve rossz irányba indult. A megkérdezettek 39 százaléka csupán az orosz történelem tragikus incidenseként értékeli a puccsot, 35 százalék a hatalomért folyó harc epizódjaként, és a húsz évvel ezelőtti 57-tel szemben csupán 15 százalék gondolja úgy, hogy a történet alakulásában döntő volt a nép ellenállása. Nem csoda hát, ha az akkori hősökre sem emlékszik senki. Pedig az önkényuralom elleni harc szimbólumaiként a húsz évvel ezelőtti négynapos káosz három halottja, Dmitrij Komar, Ilja Kricsevszkij és Vlagyimir Uszov valóban nemzeti hősök. Sovány vigasz, hogy a részeg puccsista Gennagyij Janajev neve sem mond ma már a többségnek semmit.
origo.hu
Mérget fecskendeztek Kecskemét ősi fájába
