Határozottan és következetesen kell szembeszállni a válsággal, mondta Berlusconi, hozzátéve, Olaszországban a gazdaság erős, a politikai vezetés pedig szilárdan áll a lábán. Azt azonban elismerte, hogy Olaszországban még sok a tennivaló, hogy újra meginduljon az ország gazdasága a fejlődés útján. Berlusconi azt ígérte, hogy csökkentik a köztisztviselőknek járó juttatásokat, és a fizetésüket az európai átlaghoz közelítik majd. Pierluigi Bersani, az ellenzéki Demokrata Párt főtitkára azonnal leszögezte, nincs lehetőség a tárgyalásra Berlusconiékkal. „Olaszország nagyon fél. Egyre növekszik a szakadék a politikai elit és a társadalom között – mondta a politikus.
A kormányfő beszédét akkor tartotta, amikor a milánói tőzsdén hatalmas veszteségeket könyveltek el a cégek, de szerinte az országát érintő krízis a nemzetközi piacokon tapasztalható bizalomhiány eredménye. Olaszország az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága, amely a közeljövőben fog egy 43 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot benyújtani. Berlusconit az elmúlt napokban többször is bírálták, hogy nem szólal meg a gazdasági bajok kapcsán, s azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor is lép hatályba a csomag.
Az Európai Bizottság szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján egy szóvivő ismételten hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs szó egy – a göröghöz, portugálhoz vagy írhez hasonló – olasz mentőcsomagról. Az olasz gazdaság kétszer akkora, mint a három felsorolt együttvéve. „A számos próbálkozás ellenére az európai kormányok még mindig nem tettek eléggé kedvére a kételkedő kötvénypiacnak, és úgy tűnik, hogy az adósságválságnak még koránt sincs vége” – vélte Juliet Tennant, a dublini Goodbody Stockbrokers közgazdásza. Hasonlóan látja a helyzetet Pierpaolo Benigno olasz közgazdászprofesszor is, aki szerint minden eshetőségre, köztük a legdrámaibbra is fel kell készülni.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket