Drámai vereség pozitív felhanggal

Férfi vízilabda-válogatottunk idegölő, ám részben mégis lélekemelő mérkőzésen, négygólos vezetést és hosszabbítást követően 15-14-re kikapott Szerbiától a sanghaji vizes vb elődöntőjében, így holnap a bronzéremért játszik Horvátországgal. A vereség tényénél annak módja még fájdalmasabb, de a pillanatnyi keserveken felülemelkedve leszögezhetjük: csapatunk, amely a pekingi olimpia óta jobbára a múltjából élt, visszatért a jelenbe.

Így még soha nem kezdtek a mieink a szerbek ellen. Akkor sem, amikor olimpiai döntőben vagy elődöntőben, esetleg Eb-fináléban gyűrték le őket. A második negyedben 5-1-re, majd 8-4-re vezettünk, első nyolc gólunkat nyolc játékos dobta, szebbnél szebb akciók végén; pár évi dermedtség után Sanghajban újjáéledt a magyaros stílus. Hátul Nagy Viktor védései és a blokkok hibákba kergették a szerb lövőket, akik hol túlhelyezték a labdát, hol menekültek a helyzetek elől.
Túl szép, hogy igaz legyen – éreztük ekkor, és sajnos tényleg az volt. Amikor már minden más csapat megtört volna, a szerb éppen akkor tért észhez, a magyarokon ellenben egyre inkább érződött: négygólos vezetésük birtokában – 12-8-ig őrizték e különbséget – már az volt minden vágyuk, ne is történjen semmi, érjen véget a meccs. Vagy éppen a negyed. Nem véletlen, hogy a második és a harmadik periódus utolsó momentumaként is gólt kaptunk, a hosszabbítás első félideje pedig legjobbunk, a négy góllal parádézó Madaras Norbert kipontozódásával zárult. A délszlávok a hajrában nemcsak mentálisan, de fizikailag is felülkerekedtek, a valamelyest nekik kedvező játékvezetők nem elcsalták, de befolyásolták a mecscset. Mint ahogy az is, hogy míg kezdetben szinte csak Udovicsicsék forgácsolták a kapufát, a végjátékban sokkal inkább Vargáék.
Ahhoz, hogy a rendes játékidő 13-13-mal végződjön, a legalább húsz percen át sziporkázó válogatottunk hibái is jelentősen hozzájárultak. A fiúk ezeket a bakikat persze korábban is elkövették, de a montenegróiak, a spanyolok vagy az amerikaiak nem büntették azokat ilyen könyörtelenül, ezért jórészt észrevétlenek maradtak. Pedig sokáig a víz mellett a kispad is lenyűgöző látványt nyújtott; hogy egy háromszoros olimpiai bajnok, ám erre a vb-re cseresorba került kapus ne durcáskodjon, hanem öklét rázva ünnepelje góljainkat és poszttársa védéseit is, az egészen felemelő. Más kérdés, hogy Kemény Dénes aztán becserélte Szécsi Zoltánt, ám ami a 2000-es sydneyi elődöntőben akkor még a jugoszlávok ellen segített, az ezúttal nem. Hogy miért nem, azt a szövetségi kapitány ekként elemezte: „A harmadik negyed közepéig elsőrangúan játszottunk, de utána a negyedik végéig túl sok ajándékot adtunk az ellenfélnek, amely van annyira erős, hogy ezt kihasználta. A hoszszabbítást, akit érdekel a vízilabda, látta, így nem kommentálom…”
A végére fölénybe került és valóban bántóan könnyű szívvel megítélt fórokat kapó szerbek 15-14-re diadalmaskodtak, így készülhetnek az olaszok elleni döntőre, míg együttesünknek a horvátokkal szembeni bronzcsata marad. No meg egy olyan meccs élménye, amelybe rövid távon majd bele lehet pusztulni, hiszen így a legroszszabb veszíteni, ám Londonra tekintve kijelenthetjük: válogatottunk ismét bejelentkezett az olimpiai bajnoki címért.