Az elmúlt bő két hét pénz- és tőkepiaci turbulenciájának fő okaként kiemelhető, hogy a hosszabb ideje húzódó euróövezeti gondokhoz július végén társult az Egyesült Államokban zajló, az állami költségvetés adósságplafonjával kapcsolatos vita. Az utolsó pillanatig zajló polémiát az egyik vezető adósságminősítő intézet, a Standard and Poor’s elégelte meg leghamarabb, és kurtán-furcsán leminősítette az amerikai államadósságot. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: az amúgy is ideges pénzpiacok a lépésre pánikszerű részvényeladásokkal reagáltak. Egekbe szökött a svájci frank és az arany árfolyama.
Érdemes néhány szót vesztegetni a „hogyan tovább?” kérdésére, ahelyett, hogy a jelzett időszakban tapasztalható elképesztő kapkodást és az értelmetlen, szakmailag megalapozatlan döntések sorozatát vizsgálnánk. Utóbbi legyen a jövőben megírandó tankönyvek feladata, amelyek közül az egyiknek talán adhatná a szerző az alábbi címet: „Hogyan lepték meg 2011 júliusának eseményei – sokadszor is – letolt gatyával a tőzsdék nagy gurujait?”
Visszatérve kitűzött célunkhoz, megkockáztatjuk a kijelentést, miszerint az Egyesült Államok és az Európai Unió 2008 óta recesszióban van, abból nem lábalt ki. Ennek oka, hogy a válság alapvetően a hitelre alapozott túlfogyasztás eredménye, úgy az államok, mint azok lakossága részéről. A központi bankok által a válság kezelésére folytatott likviditásbővítés nem került be a kereskedelmi bankoktól a reálgazdaságba, csupán arra szolgált, hogy a bankok rossz hiteleiket mérlegen kívülre tudják helyezni, valamint hogy szintén ők bizonyos államok gyanús adósságleveleit az Európai Központi Bankra tudják rásózni. A pénzintézetek egyébként korántsem kezelték a válságot súlyához méltóan. Erre eklatáns példa a Bank of America, amely, miközben a mai napig titkolja saját részvényesei előtt is valódi veszteségeit és minősített kinnlevőségeit, óriási étvággyal és alapos átvilágítás nélkül vette meg a bajba került Merrill Lynch befektetési házat, és a másodlagos jelzálogpiacon csődhelyzetbe jutott Countrywide Financialt. Utóbbi megvásárlásáról a döntést a vezérigazgató állítólag egy golfparti közben hozta meg. A nyegle hozzáállást azóta a Bank of Americ sok tíz milliárd dollárja bánja, a bank tartósan veszteséges, részvényárfolyama történelmi mélypontokat döntöget.
Az említett recesszió tehát a túlfogyasztás következménye. Ebből kiindulva bizton állítható, hogy belőle kijönni nem a túlfogyasztás ismételt erőltetésével lehet, mint ahogyan azt az elmúlt egy évben sokan javasolták. A kilábalás útja a fogyasztás csökkentése, a takarékoskodás, az adósságok visszafizetése és végső soron a fogyasztás átstrukturálása úgy az egyes államok, mint azok állampolgárainak szempontjából.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de itt a kulcs – az adósságot vissza kell fizetni.
Az említett országok polgárai egyébként mindezt régen megértették, és el is kezdtek – háztartási szinten – kijönni a recesszióból. Ennek bizonyítéka, hogy az „elemzők” rémülten vették észre: csökken például az amerikai háztartások fogyasztása, és nőnek megtakarításaik. Ez itthon is így van. Az ok pedig igen prózai: törleszteni kell a felhalmozott adósságokat, amelyek hazánkban nagyjából öt év alatt alakultak ki. Ergo leépítésük is minimum eddig fog tartani. Ez az egészséges folyamat persze sokaknak nem tetszik. Pedig ez a rendjén való – addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér! Lehet, hogy ezt az átlagpolgár San Franciscótól Makóig csak saját kárán tanulja meg. De megtanulja, annak ellenére, hogy különféle pénzügyi mágusok lassan egy évtizedig hülyítették, igyekezvén elfeledtetni vele a négy matematikai alapművelet és a való élet közötti direkt kapcsolatot.
Nehezebb a helyzet a fejlett világot vezető politikai döntéshozók esetében. Az Egyesült Államok a felrajzolt, fizetésképtelenséget vizionáló rémképek ellenére, viszonylag könnyebb helyzetben van. Egészen addig, amíg a világ nem talál a dollárt megfelelően helyettesítő tartalékdevizát. Márpedig jelenleg ilyen nincs. (A nyolcmilliós Svájc túlfejlett bankrendszerével együtt még biztos menedékként sem alternatíva, hiszen az oda zúduló pénzt egyszerűen képtelenség svájcifrank-alapú eszközökbe fektetni.) Ezért volt elhibázott a válság kitörése óta önértékelési problémákkal küzdő Standard and Poor’s említett döntése.
Amerika tehát még egy darabig szöszmötölhet. A jelenleg fennálló rendszert nem kívülről fenyegetik holmi hirtelen eszüket vesztő kínai befektetők, hanem belülről. A fenyegetést úgy hívják: Tea Party. Ennek az ön- és közveszélyes gyülekezetnek a térnyerése – amennyiben folytatódik – Amerikára és a világra nézve komoly fenyegetéseket hordoz.
Az euróövezet válsága folytatódik, egyelőre anélkül, hogy bármiféle megoldást látnánk. Soros György szerint meg kell alkotni valamiféle kilépési mechanizmust, továbbá be kell vezetni az eurókötvények kibocsátását, a bankrendszer feltőkésítése mellett. Ez azonban csak elmélet. Nem az eurókötvény a megoldás ugyanis, hanem a pénzügyi integráció euróövezeten belüli erősítése. Ha ez nincs, kötvény sincs. Márpedig nincs, egészen addig, amíg nem tisztázódik, hogy mely tagállam milyen mértékben kíván hozzájárulni az övezet pénzügyi biztonságához, és mit kér érte cserébe, valamint hogy az üzlet létre is jön.
A magam részéről kiutat továbbra is – hoszszabb távon – a jelenlegi euróövezet „erős” és „gyenge” országokra bontásában látom. Nincs más kiút, mert az erős euró megöli a gyengébb tagállamok gazdaságát – lásd mediterrán munkanélküliségi adatok –, a konvergenciaprogramok pedig nem hatékonyak.
Erősödik továbbá azon meggyőződésem, hogy Görögországot már az első mentőcsomag előtt másképpen kellett volna kezelni, teljes adósságelengedés mellett kivezetni az eurózónából. Az eddigi mentőcsomagok papíron jól mutathatnak, de megvalósíthatatlanok, mint arra egyre több valódi szakértő mutat rá.
Magyarországon EU-csatlakozásunk óta téma az euró bevezetésének céldátuma. Ezek a dátumok eddig sorra megdőltek – hála istennek. Mert ha mondjuk 2004-ben bevezetjük az eurót, akkor kis túlzással lehet, hogy ma nincs magyar export, nincs idegenforgalom, nincs mezőgazdaság, van viszont 15-20 százalékos munkanélküliség, nincs devizahitel-probléma, van viszont másodlagos jelzálogpiaci buborék, azaz az eladósodott állampolgárok száma és anyag helyzete nagyjából megfelel a mainak, csak másként hívnák a dolgot.
Nem is olyan rossz az a forint. Becsüljük meg.
A szerző közgazdász
origo.hu
Katasztrófaturizmus: ezért veszélyes az elárasztott területekre menni
