Hattyúk tava

A hattyúk balatoni jelenléte évek óta vitára ingerli a szakembereket és a laikusokat egyaránt. A balatoni hattyú hovatovább olyan, mint a foci és a klímaváltozás, mindenkinek van róla véleménye. Miután a magyar ember nem eszik hattyút, az eszmecsere jórészt történelmi, filozófiai síkon mozog. A madár elleni legsúlyosabb vádpont, hogy nem őshonos, és zargatja a vadkacsákat (vö. tőkés réce). Ez igaz is, de láttunk már ilyet, az egyik pillanatban még sehol, aztán már ott is lakik, és hosszú távra rendezkedik be. Aztán például a hód még nagyobb felfordulást csinál, mégis szeretjük. A hattyú ráadásul szép. Van benne valami kellemetlenül romantikus, ahogy elegánsan halad a vízen, mögötte meg felsejlik a lellei part. A hattyúkat etetni tilos, erre táblákkal is figyelmeztetnek, az emberek mégis etetik őket. A legprofibb etetők különféle trükkökkel kijátsszák a hattyúk éberségét, így jut a kacsáknak is. Ráadásul a hattyúknak sikerült az, ami a turisztikai szakembereknek évtizedek óta nem, elnyújtják az egyre zsugorodó szezont. Hattyút etetni ugyanis télen is lehet. Pedig a bütykös hattyú tulajdonképpen vonuló madár, de léteznek részlegesen vonuló és állandó állományai is Európában. Mind a vedlési, mind a telelési időszakban a számára legközelebbi ideális vízfelszínt keresi fel, de előfordulhatnak extrém megkerülési távolságok. Mindezt onnan tudjuk, hogy a hattyúkat is gyűrűzik. Minderről a napokban a Balatonnál is meggyőződhettünk, ahol valóságos hattyúgyűrűzési roadshow-nak lehettünk szemlélői a déli és az északi parton is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjai két nap alatt mintegy ötven madarat fogtak be és gyűrűztek meg. Ez persze jelentős izgalommal jár a madár részéről, a gyűrűzők nem győzték nyugtatni őket, valamint az egybegyűlteket, hogy nem fáj ez, viszont felettébb hasznos, mert értékes adatokat kapnak a hattyúk mozgásáról és egészségi állapotáról. Akadt olyan egyed is, amelyiket korábban már többször megjelöltek itthon és külföldön is. Ő már nyilván eléggé unhatta a macerát, de szerencsére a hattyú agyában nem okoz túl nagy bonyodalmat a memória. Most viszont már mindannyian úgy néznek ki a nyakukon lévő jellel, mintha épp valamelyik fesztiválról szabadultak volna. További sikernek számít, hogy az egyesület horvátországi testvérszervezete keresett egy náluk korábban meggyűrűzött hattyút, és ezt is sikerült befogni, az adatait pedig haladéktalanul közölték a horvátokkal. A Magyar Madárvonulási Atlasz (Kossuth Kiadó, 2009) című gyönyörű könyvből kiderül, hogy a Magyarországon gyűrűzött egyedek száma 1951–2006 között 4264 volt. Most ötvennel újra beljebb vagyunk. Mert úgy van az, hogy ha már végképp elviselhetetlennek tűnik minden, Isten küld előbb egy pillangót vagy egy hattyút.