Meglepetést okozott nemrég egy fürdőző a fővárosi járókelőknek a Római-partnál. A komótosan hömpölygő folyamban ugyanis egy hód tempózott, a hírek szerint nem is zavartatva magát a bámészkodóktól. Eurázsia legnagyobb, vízpartokon élő rágcsálója azonban nem számít váratlan vendégnek – tudtuk meg a WWF magyarországi szervezetétől, amely másfél évtizede kezdett hozzá a korábban eltűnt állatok telepítéséhez. A természetvédők emlékeztettek, hogy a hódok a XX. század elejére nagyrészt kipusztultak Európából – hazánkban az utolsót 1854-ben figyelték meg. Másfél évszázad telt el, s a folyami élőhelyek jelentősen megváltoztak. Az egykori széles Duna-ártéren lassabban vonult le az ár, és kisebb volt a vízszintingadozás. A folyó kanyarulatainak átvágásával viszont jócskán lerövidítették a hegyekből érkező víz útját. A meder megváltoztatásával egy időben a folyót árvízvédelmi gátak közé is szorították, ezért az esetenként lezúduló víztömeg nagyobb gyorsasággal, s nagyobb rombolómunkával hagyja el az országot. Ma a Duna gemenci szakaszán a víz játéka a 8-10 méteres ingadozást is elérheti. A vízszint ilyen mértékű változását egy partfalban lakó állat csak nagy alkalmazkodóképességgel vészelheti át. Ennek ellenére a WWF szerint a mai Magyarországon is számos terület alkalmas a hód megtelepedésére. Ezt az is segíti, hogy a rágcsáló bizonyos esetekben nem passzívan alkalmazkodik az adott élőhelyi viszonyokhoz, hanem környezetét alakítja saját igényeihez. A hód, úgy tűnik, itthon és külföldön is megfelelt ennek a kihívásnak.
Ismert, hazánkban a WWF ’96-ban indította el hód-visszatelepítési programját. A természetvédők Gemencen, a Hanságban, később pedig a Tisza és a Dráva különféle területeire telepítettek összesen több mint 230 egyedet. Törekvésüket siker koronázta: mára már csaknem hatszáz példány él az országban, ráadásul a populáció a legtöbb helyen továbbra is nő. A program egyébként 12 év után 2008-ban befejeződött. A szakértők azonban máig járják az érintett helyeket és figyelemmel kísérik az állatokat.
Sajátos módon juttatott Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként tízmilliókat egyik fontos, mostani emberének