Annak ellenére, hogy hazánk XX. századi történelme meghatározó dátumának a második világháború végét szokás tekinteni, és ehhez képest periodizáljuk a Horthy-kort és a Rákosi-érát, a két, politikailag meglehetősen eltérő rendszerben volt egy közös vonás. Ez pedig nem más, mint a világháborús helyzetre reagáló program a hadiipar fejlesztésével és a hadsereg létszámának, technikai színvonalának növelésével. Míg azonban a Darányi-kormány által életbe léptetett győri program a védelmi beruházások mellett jelentős életszínvonal-növekedést is produkált, ráadásul befejezése után egy évvel valóban háborúba lépett az ország, addig a moszkovita „négyes fogat” által vezetett ország irracionális haderőfejlesztése a civil lakosságtól való nagyarányú elvonással járt, méghozzá úgy, hogy a „harmadik világháború” végül nem is tört ki.
A trianoni békediktátum következtében Magyarország fegyverkezési szempontból nem volt szomszédaival egyenjogú ország, amely helyzet a Gömbös-kormány megbízatása végére változni kezdett a gazdasági fellendülésnek és a nemzetközi ellenőrzés megszűnésének köszönhetően. A honvédelmi tárca költségvetése az 1934–35-ös 198,5 millió pengőről 1937–38-ra 303,7 millióra emelkedett, majd Rátz Jenő vezérkari főnök 1937 nyarán elő is terjesztette hadsereg-fejlesztési tervét, amelyhez 1,7 milliárd pengőt rendelt volna. Kis híján kormányválság alakult ki, amikor a pénzügy nem kívánt ekkora összeget rendelni védelmi célokra, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a gazdasági csúcstárca birtokosa – és későbbi miniszterelnök –, Imrédy Béla azonban áthidalta a finanszírozási problémát, amikor 1938 elején öt év alatt megvalósítható, egymilliárdos haderő-fejlesztési programot dolgozott ki. Ezt Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én Győrben elmondott beszédében hirdette meg a nyilvánosság előtt. Hámori Péter történész szerint a 2,5–3 milliárd pengős éves költségvetések harmadára rúgó győri program büdzséjét a belső erőforrások kihasználására utalták, hiszen az 1938. június 2-án elfogadott hadsereg-fejlesztési törvény felhatalmazta a kormányt 600 milliós egyszeri vagyonadó kivetésére – amelyet 50 ezer pengőt meghaladó vagyon után kellett fizetni öt éven keresztül – és 400 milliós kölcsön kibocsátására. Előbbi forrást közvetlenül haderőfejlesztésre, utóbbit pedig közvetett védelmi kiadásokra lehetett fordítani. A társadalomtörténész külön kiemeli, hogy a világháborús készülődés mellett az egy évtizeddel korábbi gazdasági válsághoz hasonló újabb recesszió kiküszöbölését célzó program lényegében megszüntette az ipari munkanélküliséget, infrastrukturális és kutatás-fejlesztései beruházásai pedig nagyban hozzájárultak a civil célú ipar kibontakozásához.
Természetesen hozzárendelték a győri programhoz a honvédség szerkezetének átalakítását is. Rőder Vilmos honvédelmi miniszter 1938 elején ismertette a Huba-hadrendet, amelyet a gigaberuházás keretében kellett megvalósítani. Az új szervezetrendszer célja az volt, hogy három hadseregre és hét hadtestre tagozódó, 21 hadosztályból álló, 107 ezer fős békelétszámú honvédség jöjjön létre. A páncéloscsapatok és a légierő fejlesztése a Huba-hadrend második, a háromezredes hadosztályokra való áttérés a harmadik szakaszban volt betervezve. A győri programot végül két év alatt befejezték, 1938 és 1940 között 1,6 milliárd pengőt költöttek védelmi fejlesztésekre.
Magyarországon 1945 és 1948 között nem folyt haditermelés, ennek megszervezésére 1948 májusában állították fel az Iparfejlesztési Igazgatóságot, de a hatalomra törő kommunista párt katonai bizottsága már 1947-ben elkészítette a honvédség fejlesztésének tervét – számol be a világháború utáni fejleményekről Germuska Pál történész (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum). Majd hozzáteszi: igazán az 1948 februárjában aláírt magyar–szovjet barátsági és együttműködési szerződés után kezdődhetett el a haderőfejlesztés, amikortól szovjet tanácsadók érkeztek hozzánk. Az 1948 szeptemberében az Országos Tervhivatalban felállított, katonai fejlesztésekről döntő csoport dolgozta ki végül azt a komplex védelmi beruházási tervet, amelynek célja az volt, hogy hazánk 1951-re szovjet típusú tömeghadsereggel rendelkezzen egy bizonyosan bekövetkező harmadik világháború esetén. Az 1949 végétől kiéleződő magyar–jugoszláv viszony és a hidegháborús feszültség fokozódása szintén az erőltetett haderőfejlesztést mozdította elő. Így 1949-től a tervhivatal mozgósítási, illetve háborús szinten írta elő a magyar hadiüzemek kapacitását. Ennek érdekében a már létező hadiüzemek beindításán túl negyven új gyár építését tervezték meg, amelyből tíz új telepítésű „tükörüzem” lett volna. Ezek – magyarázza a hadtörténész – olyan gyárak lettek volna, amelyek a dunántúli hadiüzemek másolataként a stratégiailag védettebb tiszántúli és észak-magyarországi régióban készültek volna el.
Miután 1949–50 fordulóján határoztak arról, hogy „országmozgósításba” kezdenek – amely a „Koordinációs és Racionalizálási Munka” fedőnevet kapta –, beindult a hadikommunizmus viszonyaira jellemző óriásberuházások és irracionális védelmi kiadások gyakorlata: háborús kapacitással újra munkába állt a budapesti Danuvia, a balatonfűzfői Nitrokémia, a péti nitrogénmű és a diósgyőri nehézgépgyártás, új hadiüzemeket építettek Jászberényben, Berentén, Sajóbábonyban, Ikladon és Hajdúhadházon, valamint minden fontosabb minisztériumban létrehozták a mozgósítással és honvédelmi kérdésekkel foglalkozó főosztályt. Eközben 1948 és 1950 között öt hadrendet vezettek be – sorrendben a Pilisről, Klapkáról, Petőfiről, Rákócziról, majd Kossuthról elnevezve –, amelyek három év alatt megháromszorozták a rövidesen néphadsereg nevet kapó honvédség létszámát. 1950-ben már több mint hárommilliárd forint felett diszponált a Honvédelmi Minisztérium, s ugyanebben az évben a védelem és az ÁVH költségvetése az állami költségvetés húsz százalékát tette ki. 1952-ben a haderőfejlesztésre, katonai kiadásokra és a fegyveres testületek működtetésére előirányzott összeg már túllépte a 15 milliárd forintot. Az összegzések szerint 1950 és 1956 között csaknem 65 milliárd forintot költött az ország védelmi célokra!
A XX. század közepének két hullámban megvalósított haderőfejlesztéséről a két szakértő úgy vonja meg a mérleget, hogy a nyersanyaghiányos Horthy-korszak fejlesztései viszonylag jó, de nem eléggé korszerű hadsereget eredményeztek háborús körülmények közepette, a Rákosi-rezsim viszont olcsó és versenyképes szovjet technológiával – az országtól hihetetlen lemondásokat követelve – fejlesztett egy hamar elavult hadsereget békeidőben.
Az 1936 és 1956 közötti, két hullámban megvalósult magyar haderőfejlesztésről szól csütörtökön az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: csütörtök 22.30, szombat 15.30 és szerda 16.05.
origo.hu
Orbán Viktor: Baja is megcsinálja - fotók
