Jogalkotás első olvasatra

Fordulópontjához érkezett a héten a munka törvénykönyvének előkészítése és vele a kormány jogalkotó s kommunikációs tevékenysége is. Rövid bizonytalanság után társadalmi vita bontakozott ki arról, hogyan viszonyuljanak egymáshoz a munkaadók és a munkavállalók jogai, érdekei. Miképpen vegyen részt az állam és hatósága a feltételek szabályozásában, ellenőrzésében, szükséges-e, hogy a törvény létrehozza a jogi tanácsadás, a független munkaügyi ellenőrzés intézményét.
A munka világának nevezett terület ütközőzóna: magába sűríti a gazdaság, a szociális szféra, a társadalompolitika összes lényeges kérdését. Aki ezekre választ keres – akár főbb összefüggéseiben is, – csak alapos megfontolás és konzultáció után teheti meg. Különösen azt követően, hogy az elmúlt 20 esztendő kormányai véletlenül sem tudtak megfelelő megoldásokat találni. Sőt! Az Antall- és a Horn-kabinet idején – a liberális elvárásoknak megfelelően – úgy privatizálták a társadalmi vagyon meghatározó részeit, az élelmiszer-feldolgozást, az energiaszektort, s általában a nagy állami vállalatokat, hogy nem számoltak a szociális következményekkel. Munkaképes emberek egész sora vonult nyugdíjba, rokkantnyugdíjba, s lett kényszervállalkozó. A járulékokkal – a társadalombiztosítási szolgáltatások fedezetével – akkor még senki sem törődött, a privatizáció nyertes cégei csak az aktuális terheket vállalták.
A munkaviszonyról mindemellett a rendszerváltozás után, 1992-ben törvényt alkotott az Országgyűlés. A jogi kódex arra törekedett, hogy a szocializmus időszakára jellemző alá-fölérendeltségi viszonyt lehetőség szerint partneri kapcsolattá alakítsa át: a munkáltató és a munkavállaló megállapodása, a munkaszerződés nagyjából egyenrangú felek kikötéseit fogalmazza meg. Ekkoriban már nagy volt a munkanélküliség, ami tulajdonképpen más formában a szocializmusban is létezett. A teljes foglalkoztatottság idején a gyárkapun belül és a termelőszövetkezetekben számos olyan honpolgárt regisztráltak munkavállalóként vagy téesztagként, aki nem dolgozott. A szociális ellátás és foglalkoztatás nem kis részt bújtatott jogviszony kereteiben valósult meg.
Húsz év múltán a helyzet most súlyosabb, hiszen a közvagyont eladogatták, s nem utolsósorban – a szociális költségek finanszírozására – az előző kormányok hitelt vettek fel: eladósították az országot. Az eltartottá vált munkaképes tömegek újrafoglalkoztatása fontos közérdek, de közben az aktív korosztályoknak is teret kell adni. A gazdaság fejlesztése – a pénzteremtés – mindenképpen összekapcsolódik a nyugdíjasok, a nyugdíjba vonulók és a segélyre szorulók megfelelő ellátásával, s a következő nemzedékek jövőjének megalapozásával. A munka törvénykönyvének felülvizsgálatát, átfogó módosítását nagyjából ennek szellemében kezdte meg a jelenlegi kormányzat. A fejlemények mostanára nyilvánvalóvá tették, hogy ez a szabályozás nem egy, az átlagos jogalkotói feladatok közül. Nyilván kommunikációs okokból csak apránként vált egyértelművé, hogy ki, milyen álláspontot próbált érvényre juttatni a tervezetben. A javaslat szűk két hete, július 22-én jelent meg a kormány honlapján, azzal a megjegyzéssel, hogy a kabinet még nem tárgyalta, és a szöveg nem tekinthető az álláspontjának. A törvénykönyv átfogó módosításának tervezetét – mint a szaktárca közleményéből kiderült – a Nemzetgazdasági Minisztérium készíttette el. Előzőleg ismertette a Befektetői s a Vállalkozásfejlesztési Tanácsban. Véleményt kért egyetemi tanszékek munkatársaitól, munkaügyi bíróságoktól és legfelsőbb bírósági bíróktól. A szakszervezetek is ebben a folyamatban értesülhettek a kodifikációról.
Az első hírek hallatán az volt az ember érzése, hogy valamiféle önképzőköri dolgozatról lehet szó, olyan írásműről, amely nem éri el azt a nívót, amelyet egyáltalán véleményezni lehet. Értelmezők később politikai provokációt feltételeztek. Ma azt mondhatjuk: a jogszabály tervezetén még bőven dolgozni kell. A javaslat létrehozói nem tisztázták kellőképpen a szabályozás politikai elveit, gazdasági és társadalmi alapjait, jogi kereteit s a kommunikációs szempontokat. Így kerülhetett sor arra, hogy a munkáltatók érdekei helyenként éles ellentétbe kerültek a munkavállalók kívánalmaival és a közérdekkel.
Az önmagában érthető, hogy a gazdaság szereplői a javaslatban megpróbálták markánsan érvényesíteni az érdekeiket. Régóta vita zajlik ugyanis arról, ki viselje például a gyermeknevelés terheit. A munkatársak néha úgy érzik, részben ők dolgoznak a kisgyerekes anyák helyett is, ha a kolléganőjük a gyerek betegsége miatt táppénzbe kényszerül, vagy korábban távozik. A cégek sokszor szintén úgy vélik, nem egy-egy munkahelynek, hanem az egész társadalomnak, a költségvetésnek kellene gondoskodnia a jövő generációkról. A nyugdíjba készülő, védett korú dolgozók foglalkoztatását nem egy helyen ugyancsak aránytalan kötelezettségnek tartják a vállalatok, véleményük szerint a szociális szempontok itt erősen keverednek a gazdasági megfontolással.
A kormányzat már korábban kinyilvánította, hogy érvényesíteni fogja a jövő nemzedékek, a családok szempontjait, de képviseli a nyugállományba készülők érdekeit is. Ám a tervezetben ezt a két kívánalmat eddig nem sikerült összehangolni. Így a koncepció azt tartalmazza, hogy a munkába visszatérő kisgyerekes anyáknak igényük bejelentésekor is felmondhat a munkáltatójuk, nem kell ezt a szándékát jó előre közölni, s az úgynevezett védett korra sincs szükség: az 55 év fölötti munkavállalókat különösebb indok nélkül is eltávolíthatják a cégtől. A KDNP most közbülső megoldást, részmunkaidős foglalkoztatást, a vállalatoknak pedig járulékkedvezményt javasol.
A Fidesz politikusai legutóbb társadalmi vitává nyilvánították a július 22-e óta tartó eszmecserét, és kinyilvánították: az anyák jogai nem korlátozhatók, a védett kor pedig megmarad. Azt még nem tudni: megtalálják-e a megoldást a független munkaügyi vizsgálatok intézményére is. A munka törvénykönyvéről kibontakozó vita a hét elején különös módon ennek kapcsán érte el tetőpontját. Lapunknak adott nyilatkozatában Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke kifogásolta a törvénytervezet azon rendelkezését, amely a független munkaügyi vizsgálat bevezetéséről szól. Az ellenőrzést – amely valójában ügyvédi feladat – cégek és magánszemélyek is vállalhatnák akkor is, ha nem tagjai a köztestületnek. A munkaügyi tanácsadó korlátlanul bejárhatna a munkahelyekre, ellenőrizhetné a munkaszerződéseket, a bérrendszert, és tanúsítványt állíthatna ki arról, hogy a cég megfelel a munkajogi feltételeknek. Egy ilyen igazolás birtokában a vizsgált vállalatot nem bírságolhatnák meg az állam hatóságai. Ez a javaslat az elmúlt 8 esztendő tapasztalatai alapján enyhén szólva is aggályos. Emlékezhetünk rá: a Gyurcsány-kormány annak idején sorozatosan privatizálta az állami feladatokat. Március 15-én őrző-védő magáncég vette el a cumisüveget a Múzeumkertben a kisgyermekes szülőktől, a Kossuth tér közelében ugyancsak privát biztonsági szolgálat fegyelmezte az ünnepre érkezőket.
Az államnak el kell döntenie: milyen szerepköröket vállal, s ezeket milyen keretek között teljesíti. A megfontolt döntésre és az egyértelmű tájékoztatásra minden választópolgár igényt tarthat, függetlenül attól, hogy másfél éve kire adta le a szavazatát. A jogszabályok társadalmi vitájának, különösen a most következő fontos jogalkotási folyamatban, kivételes jelentősége lesz.