Semmiféle azonnali beavatkozásra nincs szükség a fukusimai tapasztalatok ismerete alapján a paksi atomerőműben – közölte tegnap az áramtermelő társaság. Az atomerőmű tegnap megküldte jelentését a stressztesztről (hivatalos nevén a célzott biztonsági felülvizsgálatról) az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH).
Mint ismert, a japán fukusimai nukleáris blokkokban bekövetkezett súlyos reaktorbaleset hatására az európai országok még áprilisban elhatározták, hogy atomerőműveikben stressztesztet folytatnak le, amelynek Paks is alávetette magát. Mint azt a Magyar Villamos Művek tulajdonában álló társaság közölte, az eddigi vizsgálatok azt igazolták, hogy a létesítmény blokkjai megfelelnek a nemzetközileg elfogadott, a hazai hatóságok által előírt követelményeknek, beleértve az esetleges belső és külső hatásokkal szembeni védettség kritériumait is. Hozzátették, az atomerőmű védettsége a vizsgált kulcseseményekkel szemben jónak bizonyult.
Az eddigi főbb megállapítások között szerepel, hogy az erőműnek megfelelő a védelme a földrengések ellen. Az évekkel korábban végrehajtott megerősítések eredményeként a paksi atomerőmű blokkjain földrengések esetén teljesülnek az alapvető biztonsági funkciók, így egyebek mellett biztosított a reaktor leállítása és lehűtése. A szakemberek szerint azzal, hogy a telephelyet vízzel árasztják el, a létesítmény sajátosságai miatt nem kell számolni. (Fukusimában a blokkokban nem a földrengés, hanem az azt követő szökőár okozta a balesetet.) A jelentés rámutat, a Duna – ritkán előforduló – rendkívül alacsony vízszintje esetén az erőmű ugyancsak megfelelő műszaki felkészültséggel rendelkezik a helyzet biztonságos kezeléséhez. A következő időszakban az extrém meteorológiai helyzetekkel kapcsolatos védettséget és a telephely talajszilárdságát is értékelik majd különböző vizsgálatokkal. Az elemzés kitért az áramellátás esetleges pótlására is, ami a létesítmény hűtésének elengedhetetlen követelménye áramkimaradás esetén, amelyre szintén felkészült a létesítmény.
A stresszteszt ezzel azonban még nem zárult le, a paksi atomerőmű 2011. október 31-ig küldi meg végleges jelentését az OAH-nak. A közlemény rögzítette, hogy a rendkívül kis valószínűségű, de esetleg jelentősebb terheléseket eredményező hatásokkal vagy azok következményeivel szemben még tovább lehetne fokozni az atomerőmű védettségét.

Elképesztő, mit tett egy nyugdíjas egy vasúti átjárónál – videó