Julija Timosenko, a 242-es cella lakója

Az Ukrajna feletti befolyásért 2004 és 2005 között Washington és Moszkva vetélkedett. A 2004-es elnökválasztáson a Moszkva által támogatott Viktor Janukoviccsal szemben – a „narancsos” forradalomnak köszönhető események után – 2005. január 23-án a jövő és a Nyugat emberének tartott Viktor Juscsenko foglalhatta el az államfői széket, míg legfőbb szövetségese, Julija Timosenko miniszterelnök lett. Az USA ekkor még mindent megtett azért, hogy az oroszellenesnek tartott Viktor Juscsenkót hatalomra segítse. Az ukránok nagy része azt hitte, a voksolás a Nyugat és a Kelet közötti választásról szól.
De a Juscsenko–Timosenko-páros mindössze egy évig kormányzott: viszonylag gyorsan kiderült, hogy a győztes Nyugat-barát „narancsos” tábor vezetőinek demokrácia iránti elkötelezettségénél sokkal nagyobb a gazdasági pozíciók megszerzése iránti vágya. Juscsenko és Timosenko 2005-től a nemzeti vagyon visszaállamosítása után az új privatizáció során megszerezhető javakra koncentrált. A korrupciós ügyek és a személyi rivalizálás miatt Juscsenko elnök menesztette Julija Timosenko miniszterelnököt. Évekig tartó adok-kapok után a hatalom mára visszakerült az öt éve még gyűlölt Viktor Janukovicshoz. A politikusok közötti ideológiai különbség lényegében eltűnt. A korábban aktív két nagyhatalom jelenleg csalódottan figyeli a fejleményeket.
Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedben tartott választások és a kormányváltások nem oldottak meg semmit. A különböző politikai formációk csak a polgárok szavazataira vadásztak. Meg-megújuló frazeológia és változatlan hatalomgyakorlás közben új arcok gondoskodtak a régi magatartásformák továbbéléséről. Szürke, unalmas figurák és exhibicionista őrültek tülekedtek a politikai hatalomért. Árulkodó, hogy volt idő, amikor az eurovíziós dalfesztiválon második helyen végző Andrij Danilko transzvesztita – művésznevén Verka Szergyucska – kegyeiért három párt is versengett: a Liberális Demokrata Párt, az Ukrán Nők Pártja, valamint a Munkások Pártja.
2008 novemberében az ukrán parlament felmentette tisztségéből a házelnök Arszenyij Jacenyukot. A procedúra közben a képviselők egy része megszállta az elnöki emelvényt, majd óriási verekedés kezdődött.
A legutóbbi kampányban Julija Timosenko ellenlábasát rendszerint „büdös bűnözőnek” nevezte, és rendszeresen kétségbe vonta férfiasságát. Hogy erről hogyan bizonyosodott meg, az valószínűleg sok ukrán férfi fantáziáját megmozgatta. A helyzet abszurditását, cinizmusát és erkölcstelenségét jellemzi, hogy amikor ugyanez a Julija Timosenko imádkozik, a kivetítőn Szűz Mária jelenik meg mögötte. A volt miniszterelnök fonott haja a történelmi időket idézi, de a módszerei a modern kor gátlástalanságának bizonyítékai. Nincs az a férfi politikus, aki ezzel a kommunikációs stratégiával felvehetné a versenyt.
A „gázhercegnő” Timosenkót már nem jellemzi az oligarchiaellenes szenvedély, már nem akarja újraprivatizálni az elkótyavetélt állami vagyont, mert időközben ő is milliárdos lett. A „gázlady” egyébként nagyon jó előadó, kellőképpen agresszív és kitűnő színész. Ha kell, anyatigrisként védi Ukrajna függetlenségét, de Európáról sem feledkezik meg. Szociálisan érzékeny, emiatt könnyedén ígér béremelést. Igazi populista: a népszerűségért bármire képes.
De Ukrajnának óriási szerencséje van, mert ellentétben más országokkal, hiába korrupt és nevetséges színvonalú a politikai elitje, az ukrán gazdaság évi 7-8 százalékos GDP- növekedést produkál.
Timosenko Az elárult forradalom című – 2011-ben megjelent – írásában mindenért Janukovicsot teszi felelőssé: „Hat évvel a narancsos forradalmunk után a jogrend szisztematikus felforgatása folyik nemzeti függetlenségünk kiárusítása mellett. Azt a hibrid elnöki-parlamentáris rendszer, amely a forradalmunkat békésen lezáró egyezség keretében létrejött, kiüresítették, hogy minden hatalom az elnök kezében összpontosuljon.”
Nem tudhatjuk, hogy Timosenko időközben rájött-e, hogy az ő narancsos forradalma lényegében az Egyesült Államok geopolitikai érdekeit szolgáló, Oroszország elleni puccs volt. Miután időközben Washington külpolitikai stratégiája megváltozott, Ukrajna szerepe alaposan leértékelődött, így az ukrán „forradalmárok” magukra maradtak. Oroszország ma nem ellenség, sokkal inkább tárgyalópartner.
Pillanatnyilag büntetőjogi eljárás folyik Jurij Lucenko volt belügyminiszter és Jevhen Kornijcsuk egykori igazságügyminiszter-helyettes ellen, akik előzetes letartóztatásban vannak. 2010-ben elfogatóparancsot adtak ki Timosenko kormányának volt gazdasági minisztere, Bohdan Danilisin ellen, de ő Csehországban politikai menedékjogot kért és kapott.
A bíróság megsértése miatt időközben Julia Timosenko is újra börtönbe került. A vád szerint a volt miniszterelnök az ukrán érdekeket figyelmen kívül hagyva 2009. január 19-én, túllépve hatáskörét, Ukrajnára nézve rendkívül előnytelen és szabálytalan szerződést kötött az orosz Gazprommal, jelentős bevételkiesést okozva ezzel az ukrán költségvetésnek. Becslések szerint a földgáz a korábbinál 50 százalékkal drágábban érkezik Ukrajnába. A sors furcsa fintora, hogy a „gázhercegnő” július elején ugyanabba a cellába került, ahol egy jó évtizede már eltöltött másfél hónapot. Akkor vesztegetés volt a vád. A máig tisztázatlan történet szerint Timosenko és férje közös céget hozott létre, ami 1995-től az Ukrajna Egységes Energetikai Rendszere (Jeeszu) nevet viselte. A cég meglepően gyorsan az ország legnagyobb gázimportőre lett. Ennek okát sokan abban látják, hogy a cég kiváló kapcsolatokat tartott Pavel Lazarenkóval, aki 1996–97-ben Ukrajna miniszterelnöke volt. Csakhogy az exkormányfő Lazarenkót 1999-ben az Egyesült Államokban pénzmosás és sikkasztás vádjával letartóztatták, 2006-ban pedig kilencévnyi börtönbüntetésre és tízmillió dollár pénzbírságra ítélték. 2004-ben Moszkvában is letartóztatási parancsot adtak ki Julia Timosenko ellen, de végül is mindkét eljárásban felmentették. Állítólag korábban már Washingtonnak sem tetszett Timosenko erőszakossága és gátlástalansága, de mostani újabb letartóztatása mégis kiváltotta az Egyesült Államok tiltakozását.
Szakértők szerint a jövőre nézve minden elképzelhető. Nem lehetetlen az sem, hogy az elszámoltatás következményeként a Timosenko-kormány tagjai évekre börtönbe kerülnek, de előfordulhat az is, hogy a vádlottak – a mártírok glóriájával a fejük felett – 2012 őszén, nagy választási győzelemmel a hátuk mögött, ismét kormányt alakíthatnak.
Közben a választók tömegesen fordítanak hátat a politikának, mert egyre nyilvánvalóbbá válik számukra, hogy a politikai osztály tagjai mindössze két dologra koncentrálnak: a gyors meggazdagodásra és a politikai hatalmuk megtartására. A tudatos ukrán választók már nem hisznek a politikai elitnek. A rendszer ma ugyanolyan korrupt és embertelen, mint a narancsos forradalom előtt volt.
De Julija Timosenko imái még sokat változtathatnak a dolgok állásán.

A szerző politológus