Maró, keserű, valahogy mégis könnyed, szórakoztató olvasmány Fitzgerald végtelenségig cinikus novelláskötete. Az íróé, aki az ifjúság dühöngő szabadságvágyának megfogalmazója volt fénykorában, azután botrányai miatt még a rajongói is elfeledték. Emlékezetes szakasz Hemingway Vándorünnepében, ahogy a fiatal Ernest pátyolgatja az élhetetlen, sztárallűrökkel rendelkező kölyökzseni Fitzgeraldot.
Az író magáról mintázhatta Pat Hobby figuráját. Legalábbis az egzisztenciális nyomor és a súlyos alkoholizmus rá is jellemző volt, illetve Fitzgerald életrajzából a filmírói kulimunka kényszere és a múlt dicsősége utáni örökös nosztalgia is ismerős. Érdekes viszont, hogy a fiktív hős, a keleti parti értelmiségi írók, akikhez az író leginkább közel állt, Pat Hobby életében ellentétként jelennek meg – Fitzgerald róluk is megkapó paródiát fest.
A kiégettség esetében „hatékony” gátlástalansághoz vezetett, tényleg nem kíméli, amit (akit) a tolla hegyére vesz. A novellák főszereplője tulajdonképpen persze maga Hollywood, az álomgyár működése, amelynek bemutatására eszményi teremtés Pat Hobby, szobrot lehetne róla önteni valamelyik stúdió előtt. Hollywood a producerek, az eladható ötletek, a színészlegendák, a csillogás és a bornírt személyiségnélküliség, a ripacsok paradicsoma. Fitzgerald ugyan csak rejtve és fél szavakban, de ennél is tovább megy. Egész Amerikát láttatja görbe tükörben. A második világháború elején járunk, az Egyesült Államok még nem lépett be a háborúba, Hollywood mégis rááll a háborús filmekre. Fitzgerald megveti ezt a lelkesedést, általában az egész háborút, és a talán legjobban sikerült darabban (Két nagyöreg) le is rántja a leplet a filmes propagandáról és a nyomában járó hadi szentimentalizmusról, valamint a háttérben húzódó valóságról, az üzletiességről és a pökhendi giccsről.
A történetek általános hangulata egy régimódi televíziós vígjátéksorozathoz hasonlít leginkább. A történetekben Pat Hobby, a kiöregedett, sokkal jobb napokat látott filmíró (aki finoman szólva sosem volt egyértelmű tehetség, karrierje csúcsán némafilmekhez írt összekötő mondatokat) a filmgyárak környékén lebzsel, régi ismeretségeket és leeső lehetőségeket kutatva, hogy legyen pénze ételre, szállásra, rozoga kocsijára, és még inkább italra, lóversenyre. A legnevetségesebb, legszánalmasabb svindlikre képes a heti kétszázötven dolláros (vagy akár ötdolláros) fizetésért cserébe, ezekre rendre ráfarag, bukdácsolásával és emberi gyengeségével együtt mégis vicces, szerethető figura. Természetesen visszasírja a régi, igazi időket, a némafilm korát, szemben a modern, lelketlen jelennel, amelyben hódít a színes és hangos film, s amelyben elvesztette a fogódzókat.
A nosztalgikusok, a harmincas évek vége, negyvenes évek eleji időszak kedvelői, a film noir hangulat rajongói is élvezni fogják Fitzgerald keserűsége ellenére is könnyed és szellemes Pat Hobby történeteit.
(F. Scott Fitzgerald: Pat Hobby történetei, Fapados Könyvkiadó, 2011.)
origo.hu
Csapdát állított a rendőröknek egy esztergomi férfi.
