Jókai már hajnalban belefogott a kertészkedésbe, megetette az állatokat. Udvarán számtalan macska és kutya élt, de sok baromfija is volt. Igaz, két villával arrébb, az út másik oldalán alig egy évtized múlva rendszeresen nyaraló Blaha Lujzának jóval több. A művésznő általában füredi háza oszlopos verandáján ült, onnan fogadta a szezonális vendégek és a helyiek hódolatát. A nyári közönség, de részben az őslakosok is azon versenyeztek, melyikükről nevezi el újszülött csibéit a nemzet csalogánya. Megtiszteltetésnek tartották a keresztapaságot vagy -anyaságot a gyönyörű hangú színésznőtől. A legenda szerint Blaha Lujza fenntartotta magának a jogot a Hullámzó Balaton tetején kezdetű nóta eléneklésére; egy siófoki vitorláskiránduláson állítólag majdnem belefulladt a tóba. Nem is szállt többé hajóra, legfeljebb a biztonságos fürdőházban élvezte a víz gyógyító hatását.
A vékonyabb pénzű nyaralók a Posta-háznak nevezett – eredetileg az is működött benne –, nem túl jó hírű szálloda vendégei voltak. Néhányan csak órákra béreltek itt szobát, hogy – Jókai szavaival élve – Venusnak a közeli kiserdőben tanyázó madarait egy-egy pásztorórára magukhoz csalogassák. A züllött hely melletti egykori szállodának viszont már a reformkor óta előkelő vendégei voltak. Rendszeresen megaludt itt Széchenyi, Kossuth, Deák és Wesselényi Miklós.
Utóbbi csodálattal elegy értetlenkedést váltott ki a helyiek körében, amikor az 1820-as években Füred és Tihany között átúszta a tavat. Mindez persze a fürdőkultúra meghonosodása, a hideg-meleg fürdőház megépítése előtt volt, valamikor a Balaton történetének özönvíz előtti szakaszában. Nyaralt itt egyébként a Széchenyi által Angliából hazánkba hívott s később magyarrá váló, Erdélyben mintagazdaságot szervező mezőgazdász, a szabadságharc idején Bem tábornok oldalán harcoló John Paget is. (A mezőgazdaság Paget-éknél családi hagyomány maradt. A família egyik utolsó sarja, Paget Vilmos a hatvanas években téeszelnökként dolgozott a Dél-Dunántúlon.)
A szovjet csapatok bevonulása után három nappal, 1945 márciusának legvégén, amikor már a környéken is elültek a harcok, váratlanul a levegőbe röpült a part menti, hosszú favázas, elegáns, már akkor muzeális értéknek számító hideg fürdő. Van, aki az oroszokat, van, aki a visszavonuló németek időzített bombáját sejtette a szomorú esemény hátterében. Újabb kutatások véletlennek tartják a robbanást, a hátramaradt német–magyar fegyverraktárban kiütött tüzet vélik a baj okozójának.
Az értelmetlen pusztulás bevezetője volt egy új korszaknak, amelyben a legősibb balatoni fürdőhely megindult az eljelentéktelenedés útján. Sorban államosították a villákat, a hagyományos üzleteket, kitiltották a fürdőhely életében meghatározó szerepet játszó, a területet kezelő bencéseket. Volt, amikor a látszatra sem figyeltek: a Füredhez tartozó Arácson még az államosítás előtt elkobozták Brázay Zoltán nagykereskedő akkor modernnek számító, a kései Bauhaus legértékesebb vonásait hordozó villáját azzal az ürüggyel, hogy fia 1944-ben a németekkel együtt nyugatra távozott. Az épületből pártüdülő lett, nyaralt itt az ötvenes években Rákositól kezdve Kádárig szinte mindenki a legfelsőbb vezetésből. Lelakva, átalakítva, kifosztva hagyta hátra a nyolcvanas évek végén az egyeduralkodó párt a Brázay-villát, amely ma is gazdátlanul áll.
Szerencsésebben járt számos régi füredi nyaralóépület és a reformkori belső városrész. Utóbbi néhány jelentéktelen vagy alig feltűnő változást leszámítva eredeti formáját megőrizve maradt ránk, igaz, némileg koszlottan, szemetesen, omló házfalakkal, töredezett járdákkal, látványos, kiborulni készülő kukákkal.
Aztán megtörtént a csoda. A mai reformkori városrészt hazánkban talán egyedülálló módon úgy állították helyre, hogy a sétálónak folyamatosan az az érzése támadhat, nem idehaza van, hanem gondozott ausztriai fürdőhelyen múlatja az időt. A kétrészes, Balaton-part ékköve elnevezésű terv segítségével megújult többek között a sokáig romos Horváth-ház, ahol a hagyomány szerint 1825-ben az első Anna-bált tartották, a Blaha-villa, az interaktív tárlattal gazdagított Jókai-villa, a Vaszary-villa, a klasszicista Anna Grand Hotel és Pálóczi Horváth Ádám kastélya. Restaurálták a város felső részében található egykori udvarházat, a Gombás-kúriát és a Dőry-villát. A napokban fejezték be a város tüdejének is nevezett kiserdő rehabilitációját.
A merész füredi álmok között szerepel a hideg fürdő helyreállítása. Az egykori faépülethez hasonló stílusút ma is láthat a kiránduló Hévízen, Keszthelyen vagy akár a Szabadka melletti Palicson. Az eredetileg a Tagore sétány mentén, a parttól mintegy száz méterre húzódó, teljesen visszaépített hideg fürdőnek viszont nehéz lenne funkciót találni, hiszen a fürdési szokások jelentősen átalakultak a századforduló óta. Többen a jelzésértékű, részleges helyreállítást támogatnák kávézóval, körpanorámás kilátóval s persze hagyományos fürdővel.
Összehasonlíthatatlanul soványabb hagyományokkal, kevesebb műemlékkel rendelkezik az északi part másik meghatározó települése, a Füred után másodikként megnyitott észak-balatoni elegáns üdülőhely, Balatonalmádi. Az első hivatalos szezont 1874-ben tartották, három esztendővel később átadtak nyolc fürdőkabint is, majd kicsit nyugatabbra felépítették a négy sarkán turulmadárral díszített, 1943-ban lebontott strandépületet. Az akkori tempóra jellemző, hogy a háborús nehézségek ellenére 1944 nyarára már elkészült helyén az új strandépület, amely kissé átalakítva ma is áll.
Almádi fénykora a XX. század első felére esik, ekkor emelték azokat a villákat, kisebb nyaralókat, palotákat idéző lakóházakat, amelyek napjainkban is a város patináját adják. A húszas években nyílt meg az egész országban jól ismert zenés-táncos mulatóhely és szálló, a Pannónia, ahol még a hatvanas évek elején is külön dzsesszzenekar muzsikált a részben még a háború előtti-utáni korból itt maradt úri közönségnek. A modernizáció bűvöletében, az új gazdasági mechanizmus hajnalán aztán ledózerolták a bontáshoz hivatkozási alapul kellően elhanyagolt Pannóniát, hogy helyére megépülhessen az új, egy időben Muskátli névre hallgató, túlméretezett betontömb étterem, a közeli – az egyik legrégebbi almádi nyaraló kertjébe épített –, tizenkét emeletes, modern Auróra Szálló vendégeinek kiszolgálására. Ezt az erőműszerű kolosszust alakították át a közelmúltban – ma ismét Pannóniának hívják – kulturális központtá hajnalig nyitva tartó presszóval, könyvtárral, kisebb színházteremmel.
Almádi egyik legnagyobb építészeti problémája, hogy nincs egységes, a füredihez hasonló központja. A régi, hangulatos vendéglők nagy részét a nyolcvanas évek végére általában lerombolták vagy úgy átalakították, hogy korábbi tulajdonosa sem ismerne rá. Jellemző adat: az egykori Balatonalmádi Fürdő és Építő Részvénytársaság épületei közül már csupán egy áll: a parton, nem messze a mólótól a régi fürdőéletet idéző, nagyjából eredeti formájában megőrzött hangulatos Liget kávéház.
A modernséget zászlajára tűző hatvanas-hetvenes években, amikor szerte az országban virágkorukat élték a pozdorjából ragasztott bútorok, s az emberek a divatjamúltnak tartott régi karosszékeket, szalongarnitúrákat, falun a faragott ládákat, sublótokat rendre kidobálták, felgyorsult a századfordulós vidéki épületek pusztítása is. A régi balatoni villák kertjeit felparcellázták. Almádiban van olyan százéves épület, amely mai formájában, új kék-fehér tornácával inkább emlékeztet félresikerült görög vityillóra, mint arra, ami volt: balatoni présházra. Az elbontandó faveranda kis túlzással tűzifaként jelentett csupán értéket. Rendszeresen előfordult, hogy maguk a munkások ajánlották fel a felújítandó villák tulajdonosainak: szívesen leverik a házról a felesleges díszítéseket, s akkor olcsóbb lesz a végszámla. Szerencsére jó néhány, akkor maradinak tartott ember kapásból rávágta: inkább kerüljön kicsit többe, de nem kíván kaszárnyában nyaralni.
Ha építészetileg nem is egységes – reprezentatív belvárosnak némi átalakítással mégis a régi településmag a legalkalmasabb, közepén a szép, de kissé lepusztult vasútállomást az Öreg-heggyel összekötő Baross Gábor úttal. Alsó szakaszát már át is alakították csökkentett autóforgalmú sétálóutcává. A munka folytatása részben a kereskedők tiltakozása miatt késik.
A Baross út pályaudvarral szemben található torkolatánál félig romosan áll az egykor szebb napokat megért, korábban Abbázia, majd Tulipán névre hallgató szálloda. A kétemeletes hotelt annak idején egybefüggő zöld terület kötötte össze a híres Pannóniával. A tulajdonos a régi Abbáziát álmodta vissza ide, ám elfogyott a pénze. Azóta a hitelező bank állagmegóvása mellett üresen áll az emeleti rész. Vele majdnem szemben a negyvenes évekig Meinl kávémérés várta a nyaralókat, mellette pedig a híres Grundtner-féle Kuckó cukrászda működött. Államosították, a kilencvenes évek óta egy részében vendéglő, a másikban ruha-kirakodóvásár található.
A Baross Gábor úttal szemben található Magyarország legnagyobb permi vörös homokkőből épült hősi emlékműve, amelyet az Almádiban több épületen is keze nyomát hagyó Györgyi Dénes tervezett. Az eredetileg első világháborús emlékmű a rendszerváltozás után kiegészült a második világháborúban és az 1956-os forradalomban hősi halált haltak névtáblájával, sőt felkerült rá egy 1848–49-et megörökítő felirat is, amely a húszas években a parton emelt irredenta örökmécses nacionalistának tartott szövegét takarta el, s szelídítette negyvennyolvas emlékoszloppá az előző rendszerben.
A hatalmas világháborús hősi emlékmű közelében, üres telken állt egykor a szovjet emlékmű. Nem túl magas csúcsáról szinte minden nyári szezon végére eltűnt a vörös csillag. Az elkövetők bátrak lehettek, ugyanis a monumentum mellett, a Bermüller-, később Kiss Jancsi-villában működött a pártközpont. Utoljára az MSZMP regnálása idején renoválták avatatlan kezek a szép tornyos házat, vörös homokkő burkolatát élénk, mélybordó-lilás árnyalatú festékkel mázolták le.
A ház egykori tulajdonosa, a cigányprímás Kiss Jancsi (1863–1932) legendás alakja volt a régi Almádinak. Általában Füreden és Veszprémben zenélt, telenként pedig a pesti Balaton kávéházban. Muzsikájával számos szép asszonyt vett le a lábáról. Előbb egy veszprémi előkelőség felesége hagyta el érte urát és gyerekeit, és költözött hozzá almádi villájába. A csélcsap zenész azonban hamar ráunt az asszonyra. Füreden szeretett bele második áldozata, egy dúsgazdag angol arisztokrata, a szépséges, kétgyermekes Lady Eleanor Dawson-Daltrey, aki hamarosan feleségül is ment a prímáshoz. Kedvéért vásárolta Kiss Jancsi az almádi panorámát máig uraló, egy Szalay nevű veszprémi kanonok építtette XIX. század végi villát, s alakíttatta át angol stílusban. A palotának beillő házban aztán lányaival együtt – mint az várható volt – hamarosan magára maradt a grófnő. A háború után a ma Kiss Jancsi-villaként emlegetett épületből vállalati üdülő lett, új tulajdonosa a közelmúltban állította helyre.
A régi almádi nyaralók pusztulása megállítható, a jelenlegi önkormányzat szinte az utolsó pillanatban fontos lépést tett. Egy helytörténész-mérnök szakértővel felmérette a települést, s közel nyolcvan épületet helyi védettség alá helyezett. Átalakításuk engedélyhez kötött, igaz, az almádi büdzséből kérésre támogatást nyújtanak az épületet megőrizni vagy eredeti állapotában helyreállítani kívánó tulajdonosoknak. Tervezik, hogy a part mentén nemrég rehabilitált hatalmas természetvédelmi területet, a Szent Erzsébet ligetet a műút és a vasúti sínek befedésével összekötik a város központi részével és az új Pannóniával.
Régen vasút vitte az utazót Almádiból Veszprémbe. A vonat ablakaiból páratlan kilátás nyílt a Balatonra, a Remete-völgyre, Vörösberény és Szentkirályszabadja Árpád-kori templomára. Az autóbusz-közlekedés bűvöletében 1969-ben felszedték a síneket. Helyreállítását sokáig irreálisnak gondolták. Újabb közlekedésmérnöki tervek azonban megfontolandónak tartják – nyugat-európai példákra hivatkozva – a vonat újraindítását. A leendő vasút – ha lesz rá pénz – a megszépült Almádi területén villamosként, a lakatlan részeken pedig vasútként működhetne a szakértők szerint.
origo.hu
Magyar Péternek és az RTL-nek már nem fontos az árvíz
