A hatvanas és a nyolcvanas évek igazi „szoci” nappali szobáit is megcsodálhatja, aki ellátogat a Magyar Rádió Pollack Mihály téri székházában a Magyar Rádió és Televízió Múzeum kiállítására. A fekete-fehér esküvői fotó, a retro bútorzat és a vastag keretes szemüveg csak dekoráció: ha a nézelődő kiheverte az esztétikai sokkot, kiszúrhat a sarokban egy Szokol rádiót, egy első generációs televíziót, hordozható lemezjátszót vagy a dohányzóasztalon diszkréten elhelyezett régi tévéújságot, esetleg a Magyar Rádió Évkönyvét vagy a Szép Versek vonatkozó évfolyamát. A nagy költőkkel egyébként számos archív felvételen találkozhatunk, Babitstól, Pilinszkytől, Weörestől is maradt a Magyar Rádió archívumában olyan felvétel, amikor a saját verseiket olvasták fel a hallgatóknak. Az archívum anyagából az 1956-os eseményeknek szentelt sarokban, az ott elhelyezett számítógépen szemezgethetünk: űrbeszélgetés Farkas Bertalannal, II. Vilmos császár beszéde 1914-ből, hangképek a ’89-es romániai forradalomról, népzenei gyűjtések, interjúk és még sok minden más. Az ötvenhatos sarok önmagában is nagyon érdekes, dokumentálja nem csak azt a rajongást, amelyet a szabad rádió gondolata keltett a közönség körében, hanem fényképekkel, dokumentumokkal és a korabeli berendezéssel feleleveníti azt is, ahogyan a rádiósok mindennapi munkája folyhatott ezekben a viharos időkben.
A mára már jórészt internetben gondolkodó látogató számára megdöbbentő lehet, milyen nagy szerepe volt a rádiózásnak és valamivel később a tévézésnek a XX. századi mindennapokban. Már csupán a rádió körül mozgó művészek névsorából is látszik, milyen szellemi energiák összpontosultak ezekben a stúdiókban: a rádiózás születésének éveiben olyan személyiségek bábáskodtak az új médium fölött, mint például Németh László, az irodalmi osztály alapítója és első vezetője vagy Dohnányi Ernő, aki a zenei osztályt hívta életre. Mindez a harmincas években történt, néhány esztendővel az első, 1924-es kísérleti rádióadás után, de később is megfordult a rádióban szinte mindenki, aki számított.
A megmaradt tárgyi emlékeket, dokumentumokat és a technikai berendezéseket a Magyar Rádió már 2005-ben megmutatta a nagyközönségnek, most viszont komplex közmédiatárlattá bővült a kiállítás, a rádióhoz csatlakozott a tévé gyűjteménye is, a magyar képrögzítés első eredményétől a televíziózás széles körű elterjedéséig. Nehéz munka lehetett tévésnek lenni ekkoriban, a korai, igencsak súlyos és körülményesen mozgatható képrögzítők idejében – az elsőt, amelyik elhagyta a stúdiót, és külső helyszínen készített felvételt, szintén megnézhetjük a kiállításon –, viszont rendkívül kreatív megoldásokat termelt ki a maihoz képest alacsony technikai felszereltség. A rádió zajgépei most is tökéletesen imitálják az eső kopogását, pedig csak kávészemeket rázunk össze egy hengerben, és valószínűleg jól szolgált súgógépként a krétával írható fekete tábla is, a műsorcímeket pedig úgy jelenítették meg, hogy egyszerűen megmutatták őket a kamerának egy füzetlapon. A tévés részlegben a viszonylag fiatalnak számító Duna Televíziónak és a Magyar Távirati Irodának is helyet szenteltek, utóbbiak távíróval és telexgéppel is hozzájárultak a gyűjteményhez.
(Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum, állandó kiállítás. A tárlat kedden és szombaton látogaható.)
origo.hu
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten
