Megszűnt az amerikai állam szent tehén pozíciója

Augusztus elsején, egy nappal az Egyesült Államok technikailag fizetésképtelenné válása előtt a demokrata és republikánus párt vezetői megállapodtak az úgynevezett adósságplafon további emelésében. A politikusok gratulálhattak maguknak: a rendelkezésre álló időt szinte az utolsó percig kihasználták, hogy választóik előtt az általuk képviselt értékek tántoríthatatlan harcosának mutassák magukat. Magatartásukkal azonban olyan folyamatokat indítottak el, melyek eredményeképpen a civilizált nyugat eddig megszokott pénzügyi rendszerében alapvető átrendeződések fognak bekövetkezni.
2011. augusztus elsejéig minden a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon járatos ember számára közismert volt, hogy a befektetési bankok, brókerházak vagy adósságminősítő intézetek legnagyobb létszámú részlegei az úgynevezett szuverén adósságokkal, magyarán állampapírokkal foglalkozó igazgatóságok. Ettől a naptól azonban változások indulnak be a pénzintézetek személyzeti politikájában. Egyre több állampapír-kereskedőnek, elemzőnek mondanak majd fel. Egyre több befektetési alap csökkenti állampapír-kitettségét. A globális piacokon csökken a likviditás, növekednek az egyes államokhoz köthető szuverén kockázatok és ezzel a kapcsolódó kockázati prémiumok. Magyarán: a befektetők növekvő hozamelvárások mellett hajlandók finanszírozni az államok adósságait. Vagy nem hajlandók, ha az államcsőd veszélye immáron bármikor realitássá válhat.
Az amerikai politikusok hosszú ideje tartó látványos huzakodása az utolsó csepp volt a pohárban, és egy többéves folyamat tipikus kísérőjelenségeként vonul be a történelembe. A folyamatot röviden egy adott állam felelőtlen, hitelből történő költekezésének hívjuk. A kísérő cirkusz pedig a probléma jövőbe történő kitolása (kérlek, Uram, csak ne addig, ameddig én vagyok hivatalban!).
A példa azonban nem kivételes, hanem inkább – a civilizált nyugaton – immáron megszokott. Az amerikai szenátorok és képviselők többsége tanújelét adta, hogy tanulmányai során nem a matematikát részesítette előnyben. De ebben nem különböznek azon európai államok hosszú sorának kormányaitól, amelyeknek államháztartási és költségvetési munkásságát szintén nehéz lenne adekvát és nyomdaképes jelzőkkel illetni. Az euróövezetben szám szerint több a kiegyensúlyozatlan költségvetésű, deficitet deficitre halmozó és azt kölcsönből finanszírozó ország, mint azok, amelyek vezetői nyugodtan hajthatják álomra fejüket. De a helyzet láthatóan még mindig nem eléggé riasztó az olyan pénzügyi gladiátorok számára, mint Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, aki szerint a görög államcsőd bekövetkezésére játszó spekulánsok a minap elfogadott újabb „mentőcsomag” után behúzott farokkal és súlyos veszteségekkel kulloghatnak hazafelé. Kár, hogy Trichet úr magánvagyonát vélhetőleg nem görög állampapírokban tartja.
Augusztus első napján a helyzet alapvetően változott meg. A nemzetközi pénzvilágban ugyanis új szelek kezdenek fújni. A befektetők vagy spekulánsok – kinek-kinek ízlése szerint – ugyanis immáron nem tekintenek az állampapírokra biztos menedékként. Sem az amerikai, sem az európai államkötvényekre vagy kincstárjegyekre. A globális pénzvilág szereplői, látván a politikusi felelőtlenséget, csak azt teszik, amit mindig is tettek – keresni akarnak, és fognak a helyzeten. Államcsődhelyzeteket igyekeznek majd előidézni immáron nem csak az olyan gyenge vagy kis államok esetében, mint a görög, az ír vagy a portugál, vagy hogy olyan régebbi példákat említsünk, mint a hetvenes-nyolcvanas évek Dél-Amerikája.
Augusztus elsejével megszűnt Amerika „szent tehén” pozíciója. Az amerikai állam ettől a perctől kevésbé attraktív adós, mint az Apple vagy a Microsoft. Ehhez nem kell hivatalos leminősítés sem. Egyetlen szerencséje, hogy adósságának kilencven százaléka implicit, azaz saját állampolgárainak és pénzintézeteinek tartozik. De az ő türelmük is elfogyóban. A helyzet nyertesei azok a multinacionális vállalatok, amelyek a válság alatt megerősödtek, hatékonyságuk nagyságrenddel növekedett. A német kormányon kívül vajon ki tud ellentmondani egy Volkswagennek, BMW-nek? A globalizációs folyamatok ezen szakaszának nyertesei ezek a vállalatok, vesztesei pedig az eladósodott jóléti nemzetállamok. A szuverén államadósság iránti befektetői érdeklődés csökkenésének lehet pozitív hozadéka is. De csak akkor, ha a politikusok leszállnak a földre, és a választási kampányaikban hangoztatott „felelősségteljes költségvetési politikát” a gyakorlatban is megkísérlik megvalósítani.
A jelenlegi magyar kormány ilyen kísérletező. Jellemző módon már a spanyolok is a „magyar gyakorlat részbeni átvételéről” beszélnek. Ha a kísérlet sikerül, az ország előtt új, a jelen korban nem tapasztalt lehetőségek nyílnak.
Ebben merjünk nagyot álmodni.

A szerző közgazdász