Négyezer

Százhuszonöt méter az ég felé. Harmincemeletnyi magasság, öt szinten (ebből kettő a föld alatt) kétszázötven férőhelyes parkoló, tizenkét díszes kapu és ugyanennyi lift, vendéglők és üzletek. Ez nem újabb bevásárlóközpont lesz, hanem ortodox katedrális Bukarest szívében. A megaberuházás hatszázmillió euróból, vagyis 165 milliárd forintból épül, és a munkások már nekifogtak az alapok kiásásához – az építésre szánt összeg nagyobb, mint amenynyit az egész ország tudományos kutatásra fordít ebben az esztendőben!
A „Román nemzet megváltása” székesegyház csak egy – bár kétségkívül a legnagyobb – abból a négyezer (!) ortodox templomból, amely a rendszerváltás után épült Romániában, miközben iskolák, kórházak, kulturális intézmények százait zárták be ugyanott…
Mindez a német Deutsche Welle televízió riportjából derül ki. A szerkesztők kiszámolták: az építkezési láz azt jelenti, hogy az elmúlt húsz esztendőben közel kétnaponta avathattak új egyházi hajlékot keleti szomszédunknál – és akkor még nem beszéltünk olyan presztízsberuházásokról, amelyek a washingtoni, brüsszeli, madridi és más világvárosokban épülő ortodox templomokat jelentik. Gyakran olyan romániai (jellemzően erdélyi) településen is épül görögkeleti hajlék, ahol egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés ortodox vallású él. Aki gyakran jár Erdélybe, láthatja, hogy minden turisztikailag fontos-látványos területre odapöttyentettek egy hagymakupolás templomot vagy kolostort, amelyet néha be sem fejeztek, ugyanis elsősorban a szimbolikus térfoglalás a lényeg, nem a praktikum.
A rendszerváltás után gombamód szaporodó templomokat és kolostorokat a magyarok hagymakupolás honfoglalásnak nevezik – a keleti egyház (román államvallásként) kiemelt támogatást kap Bukaresttől a nemzetpolitika újkori eszközeként. A romániai egyházügyi államtitkárt ugyanis az ortodox egyház jelöli, és az a Balkánon különösen igaz, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Az igazsághoz tartozik, hogy a magyar történelmi egyházak is építettek templomokat az elmúlt húsz évben, de ők többnyire önerőből – vagy külföldi pénzből. A Kossuth rádió Határok nélkül műsorában például megszólalt a kolozsvári Dónát úti református templom lelkipásztora is. A Makovecz Imre tervei alapján, közel tíz éven át épített egyházi hajlék költségeinek tíz százalékát a hívek rendkívüli adományaiból, közel kétharmadát pedig holland és német testvéregyházak támogatásából fizették, a maradék került ki romániai költségvetésből – és zömében ez sem bukaresti pénz volt, hanem a helyi önkormányzat és a különféle hatóságok adólejei. A katolikus és protestáns templomok építése tehát jóval nehézkesebben és lassabban megy, mint a többségi vallás híveié, miközben az erdélyi magyarok ugyanolyan adófizetői az országnak, mint román anyanyelvű és ortodox vallású társaik. A román állam anyagi hozzájárulása a magyar egyházak építkezéseihez kiszámíthatatlan és politikafüggő, vagyis nem előre megtervezett költségvetési tételként jutnak hozzá, hanem gazsulálni kell Bukarestnek, több-kevesebb (és a gyakorlat azt mutatja, hogy általában kevesebb) sikerrel. A kérdés egyelőre tabu keleti szomszédunknál: a német tévéseknek valósággal vadászniuk kellett a politikusokra, hogy kényszeredett semmitmondással legalább megszólaljanak a filmben.
A téma az erdélyi magyar honlapokon is pörög. Az egyik hozzászóló véleménye elgondolkodtató: „Vigasztalódjunk azzal, hogy tudnak építeni nagyobbakat, és lehet, szebbeket is, de régebbieket, mint a mi templomaink, soha nem fognak tudni építeni.”