Népvándorlási zavargások Angliában

Azt mondják a szakemberek, hogy az augusztusban kitört angliai gyújtogatásoknak, rablásoknak nincsen faji oka, mert az ilyesmit a támadók be szokták jelenteni. Az sem valószínű, hogy a kezdet kezdetén a rendőrök által lelőtt, többszörösen büntetett fegyveres kábítószer-kereskedő halála volna az ok. Bár ez már közelít az igazsághoz, hiszen egy ilyen ember elvesztése hiányzik valakiknek. Hozzátartozóin kívül kiknek? A csőcseléknek? Létezhet egyáltalán a gazdag, régi demokráciájú Európában, sőt, az előkelő, liberális Angliában olyan társadalmi csoport, amely számára istencsapása az eset? Jól gondoljuk meg a szót: istencsapása!
A beszámolók és a rendőrségi jelentések szerint e cikk írásáig körülbelül 800 gyújtogatót, fosztogatót, garázdát tartóztattak le, köztük számos érettségizettet, egyetemistát, sőt diplomást. Ők volnának a mai csőcselék? A norvég tömeggyilkos, az amerikai útszéli vadász, a skót ovisokat késelő?
Gustave Le Bon: A tömegek lélektana, José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása, Hamvas Béla: A láthatatlan történet című művében alaposan foglalkozott korunk egyik alapkérdésével, az új népvándorlással. A népvándorlásnak van egy hagyományos megjelenése is: milliók igyekszenek a világ szegényebb országaiból a gazdagabbakba; leginkább a volt gyarmatok lakói régi fosztogatóik honába. Új hazájukban zömmel nyomornegyedekbe kerülnek, és nyelvtudás meg szakma nélkül alantas munkákat végeznek. Hosszú éveken át, esetleg életük végéig esélyük sincs a fölemelkedésre: anyagi értelemben persze. Az említett szerzők nem külső népvándorlásra gondoltak, nem is belsőre, hanem bensőre, ami a lélek legmélyéről indul. Ez okoz igazi fölfordulást.
Hajdan, a kultúra korában, vagyis a teremtés kezdetétől az ember kultuszban élt. A paradicsomból való kiűzetése óta egyre visszavágyott alkotójához, és olyan igyekezett lenni, mint ő. Erősen egyszerűsítve: jó. Ezért lelke nemes vonásait erősíteni igyekezett, ápolni, a hitványakat pedig javítani, nyesegetni, vagy ha nem ment, elfojtani, leszorítani a tudattalanba. Civilizációját – technikáját – kultúrája korlátai között tartotta. Még a legvadabbat, a háborút is próbálta alávetni a lovagiasság szabályainak.
Éppen az említett bölcselőkkel együtt jelent meg a lélektan tudományában Freud és Jung, akik felfedezték, leírták az emberi léleknek ezt a sötét tartományát, s hírt adtak rejtett, ám lappangásából sokszor kirobbanó működéséről. Mindez társult a hosszú ideje erősödő liberális, anarchista és szocialista mozgalmakkal, amelyek az alsóbb néprétegeknek hangosan az isteni igazságossággal egyező tisztes megélhetést, megbecsülést, jogokat ígértek, csöndesen pedig a társadalmat kívánták felforgatni, talpáról a feje tetejére, mint Marx tette Hegellel… Olyannyira, hogy például a szocializmusokban a tanultság, a tudás egyenesen hátránynak, mi több, bűnnek számított, az értelmiségi a szó szoros értelmében harmadrangú polgár lett, és még mérnöki irodák, kórházak, bíróságok, vezérkarok élére is tanulatlan és tudatlan alakok kerültek. Kambodzsában, Etiópiában ki is irtották a társadalom műveltebb rétegeit, nemkülönben a Szovjetunióban és Kínában a kulturális forradalom idején. Még vérmesebben vadásztak a lélek műveltjeire: papokra és más szellemi emberekre. Ami lent volt, az fölülre került. Nem csupán társadalmi, hanem értelmi, majd szellemi tekintetben is. A változásokhoz suttyomban felzárkózott a szabadnak nevezett Nyugat a maga liberalizálódásával. ’68 után a folyamat elsöprő lendületre kapott, de átgondoltabban és alaposabban ment végbe, mint Keleten. A kommunistákhoz hasonlóan megtámadta a benső értékeket termelő hagyományos műhelyeket: elsősorban a családot, az egyházat és az iskolát – természetesen az általuk kezdettől képviselt értékekkel együtt. Sokat tanult moralizálva öldöklő elvtársai hibáiból, bátran felszabadította a tudatalattiba szorított sötét vonásokat, majd fokról fokra emberi joggá tette őket. Nos, ez az új népvándorlás lényege. Erről írta Le Bon és Ortega nyomán Hamvas, hogy a bél helyet cserél az aggyal, és gondolkodni-dönteni kezd helyette. Az élet alapkérdéseit „az öv alatti tartományba” tolja: fogyasztás, szex, szórakozás, továbbá kábítószer az agy féken tartására.
Ha megkérdezünk bárkit, ki vagy te? Azt feleli, én, és a szívére mutat. Az emberi lény lényege a szíve. A lélek lakhelye. Ez a nagy építőmester számára is világos. Gregoriánon, Mozarton, Csontváryn, Toldin nevelkedni őreá nézve roppant veszélyes. Ezért találta ki a rémfilmet, a tuc-tucot, a pornót, a tudatlanító iskolát, az ISO-, azaz izmusművészetet, szóval a szemétkultúrát, hogy visszafogja a lelki érzékenység kibontakozását. Lelki finomság tekintetében a volt keresztény kultúrkörben nincs különbség az írástudatlan csőlakók és a különféle PhD-k között. Eltérés akkor mutatkozik, amikor kiderül, hogy valakinek a zsigerei helyet cseréltek-e az agyával, még inkább a szívével.
Ilyenkor ámokfutás kezdődik, jó kis lövöldözés a nyaralók között, gyújtogatás és fosztogatás: miért ne?

A szerző író