Bükfürdő vendégeinek 65-70 százaléka külföldről érkezik, ezen belül pedig a németek aránya a korábbiakhoz képest csökkent – bár a turisták 35 százalékát még így is ők teszik ki. A településen az osztrák vendégek aránya is igen magas, évek óta 20-23 százalék körül mozog. Ami viszont újdonság, hogy a csehek aránya az elmúlt öt évben robbanásszerűen, 5-8 százalékról immár 20 százalék fölé ugrott. A nyári vendégforgalom azonban még így is jelentősen, 30 százalékkal csökkent.
A közel kétszáz helyi vállalkozót tömörítő Bükért-Vállalkozók Szövetsége úgy véli, hogy a visszaesésnek nemcsak a gazdasági válság az oka, hanem az is, hogy a fürdőturizmusból élő város vendéglátósai, szobakiadói csak most érzik igazán: már nem számíthatnak azokra a német, osztrák turistákra, akik a 80-as években gyakorlatilag eltartották a várost. A mostani, fiatalabb turisták számára már nem elegendő vonzerő a lángos, a gulyás és a paprika – állítja a szervezet.
A német és osztrák vendégek számának csökkenése persze nem mindenütt jár együtt a forgalom csökkenésével. – Mi azt tapasztaljuk, hogy a velencei-tavi utazások iránt érdeklődő német és osztrák vendégek rendkívül árérzékenyek, és főleg az alacsony árkategóriájú szobákat keresik – mondja Bársony Péter, a Velence Resort & Spa vezetője. – Mi kevésbé építünk rájuk, hiszen nálunk a belföldi vendégek aránya amúgy is 90 százalék fölött van. Érdekes, hogy a külföldieken belül is inkább a szlovákok és a csehek a jellemzők. A német és osztrák vendégforgalom csökkenéséből adódó visszaesés emiatt főleg az idősebbek által látogatott gyógytu-
risztikai létesítményeket érinti, nem pedig a wellnesshoteleket. Ami bennünket illet, a rossz idő nekünk kevésbé árt, mint azoknak, akik nem rendelkeznek saját fürdővel. Nálunk az esős idő 10-20 százalékkal csökkenti a foglaltságot, míg máshol ez az arány 30-40 százalékig is fölfuthat.
A Bársony Péter által elmondottakat hangsúlyozza Horváth Tihamér, a Kehida Termál Hotel vezetője. – A német és osztrák vendégek száma nálunk sem volt mérvadó, így a külföldi vendégforgalom csökkenéséből adódó visszaesést nem érezzük. Ennek talán épp az az oka, hogy mi Hévíz „árnyékában” mindig arra törekedtünk, hogy a magyar családokat fogjuk meg. Persze érzékeljük ennek nehézségeit is, hiszen a válság miatt a magyar vendégek száma is visszaesett. A német és osztrák turisták számának csökkenéséből adódó komolyabb visszaesést ugyanakkor inkább azon települések – így például a már említett Hévíz és Bük – érezték meg, ahol mindig is a külföldiek voltak többségben. Nálunk egyébként az időjárás sem vetette vissza a forgalmat, sőt inkább meglökte, ugyanis a Balaton partján nyaralók átjönnek hozzánk, mintsem hogy üdülőjükben töltsenek egy-egy esős napot. Olyannyira így van ez, hogy rossz idő esetén a pénztáraink előtt délidőben hosszú sorok állnak.
Pilismarótnál az árvíz megbontotta a gátat, búvárok védik a települést