Ökonyaralás

A magyarok beszorultak a szárazföldre, ezért aztán ellenállhatatlan vágyat éreznek a tenger iránt. Hozzánk térben legközelebb a horvát tengerpart esik, így aztán amikor már nem bírjuk tovább a kontinentális lét nyomasztó földközpontúságát, odamegyünk tömegesen. De nem is érdemes messzebbre menni, még több benzint, gázolajat, kerozint hazavágni. A hely azért is érdekes a Föld-rajongóknak, mert közelről lehet tanulmányozni a klímaváltozás néhány apró, ám figyelemre méltó jelét. 2009. február 18-án Dalmáciában, a Peljesac-félszigeten némiképp váratlanul leesett a hó. Mivel tisztességben megőszült aggastyánok sem láttak még hasonlót sem, mindenki vadul fényképezni kezdett, a dokumentumok megtekintése kulturált kikapcsolódást jelenthetett különféle zárt terekben idén júliusban, amikor napokig szakadt az eső, és tizenkét fokos reggeleken pokrócba csavarba lehetett bámulni, ahogy a halászbárkák dülöngélnek a szélben.
A megszokott napi középhőmérséklet ilyenkor nagyjából huszonöt fok, egy rövid záporért pedig kisebb közösségek imádkoznak, legalábbis 1856 óta bizonyosan így van, ugyanis akkortól a Hvar-szigeti távíróhivatal vezetője, egy amatőr meteorológus naponta háromszor értesítette Bécset az időjárás alakulásáról. Még szerencse, hogy a rovartan iránt érdeklődők sem maradnak muníció nélkül. A viharok kezdetét egyértelműen jelzi a szárnyashangyák inváziója, amik teniszlabdányi vezetőiket követve másodpercek alatt fekete függönyt képeznek az ablakon és az élelmiszereken. Őket a szúnyogok egy igen speciális alfaja követi, az egyedek némán támadnak, Denguy-láz helyett egyelőre csak durva allergiás tünetegyüttest hagyva maguk mögött, és olyan meglepően kemény kitüremkedéseket, amelyek egyetlen meggondolatlan mozdulatra még novemberben is figyelemre méltó vértócsát produkálnak. Utánuk érkeznek fürtökben a legyek, viszont a skorpió viszonylag ritka. Jó hír ellenben az ornitológia szerelmeseinek, hogy a fecskék derekasan ritkítják az egész társaságot, ugyanis a magyar nép kedvenc madarai, akikért itthon lerágjuk a körmünket az izgalomtól, hogy mindjárt kipusztulnak, hatalmas kolóniákban randalíroznak az Adrián. Tehát nem betegek, csak megjött az eszük. A hideg napok arra is alkalmasak, hogy felesleges lubickolás helyett erősítsük a két nép barátságát, mivel a közhiedelemmel ellentétben a horvátok olyan nagyon azért nincsenek oda értünk, nyilván mindenki veszettül aggódik az INA-ért. Kérdéseinkkel legjobb, ha mindjárt a kagylótenyésztőket zaklatjuk, ritka türelmes emberek. A szemük sem rebben arra, hogy: És a sirály tényleg monogám? (igen, tényleg), vagy hogy: És a medúza mit eszik? (kagylót a rohadék) és készséggel felvilágosítanak arról is, hogy a sonkakagyló védett állat, és amennyiben nem akarunk üvöltő határőrt látni, ügyesen helyezzük vissza az életünk kockáztatásával felhozott állatot. Nem túl bonyolult művelet, a keskenyebbik vége legyen alul, amikor elhajítjuk, mint egy szigonyt, a többit megoldja.

Ökonyaralás