Donald Tusk lengyel kormányfő tegnap sajtóértekezleten jelentette be, hogy a szmolenszki katasztrófa hivatalos vizsgálatával összefüggésben elfogadta Bogdan Klich nemzetvédelmi miniszter lemondását. A frissen nyilvánosságra hozott, a korábbi, sokszor hisztérikus és politikailag motivált megnyilvánulásokhoz képest kiegyensúlyozott zárójelentés több súlyos kifogást fogalmazott meg a lengyel kormánygép személyzetének kiképzésével és szakmai hozzáértésével összefüggésben. A jövőre vonatkozó ajánlások között szerepel, hogy szigorúbban kellene elbírálni az állam vezetőit szállító speciális repülőszázad pilótáinak engedélyeit, át kellene alakítani a kiképzés alapelveit, és pontosabb szabályozást kellene bevezetni a meteorológiai információk terén is.
Az orosz féllel párhuzamosan folyó hivatalos lengyel vizsgálatot végző 34 tagú bizottság 328 oldalas jelentése szerint a rendkívüli időjárási körülmények, a lengyel személyzet kiképzésének hiányosságai, a túl nagy sebesség és a veszélyesen alacsonyra ereszkedés, valamint az orosz irányítótorony által adott téves adatok együttesen okozták a kormánygép katasztrófáját. Megállapították, hogy a Tu–154-es műszakilag rendben volt, és teljesen kizárható, hogy bárki nyomást gyakorolt volna a pilótákra. A dokumentum utal arra, hogy a pilóták, a légköri viszonyokat érzékelve, csak próbaleszállást végeztek, de a figyelmeztető jelzés ellenére rosszul észlelték a magasságot, és a gép felemelése későn történt. A személyzet nem volt felkészülve arra, hogy a rendkívüli időjárási körülmények között kifogástalanul cselekedjen, tagjainak együttműködése és – a pilóta kivételével – orosznyelv-tudása sem volt megfelelő. A jelentés a moszkvai értékeléssel szemben az orosz felet is elmarasztalta, mondván, a repülőtér nem volt biztonságos, rosszul volt megvilágítva, és a lámpák egy részét eltakarták a fák. A légiirányítók hibás adatokat adtak meg a gép helyzetére vonatkozóan, amiért az függőleges és oldalirányban is eltért a helyes pályáról. A munkát irányító Jerzy Miller belügyminiszter a sajtótájékoztatón megjegyezte, a pilóták és az irányítóközpont kijavíthatták volna egymás hibáit.
A bizottságnak nem volt feladata felelősök megnevezése, a következtetést a katasztrófához vezető okok kiértékeléséből azonban levonta maga Donald Tusk, amikor elfogadta minisztere korábban felajánlott lemondását. A kormányfő, aki Klich utódául Tomasz Siemoniak belügyminiszter-helyettest javasolja, bírálta azokat az ellenzéki politikusokat, akik a katasztrófa kapcsán merényletről beszéltek. A visszatámadó Jaroslaw Kaczynski szerint ugyanakkor Tusk e jelentéssel nem védte meg Lengyelország becsületét a nemzetközi színtéren.
Robbanás volt Budapesten