Úgy tudjuk, hogy a Belügyminisztérium által előkészített önkormányzati koncepció tervezetét először az augusztus 15-én esedékes közigazgatási államtitkári egyeztetésen vitatják meg, majd két nappal később terjesztik a kormány elé. Információink szerint a kabinet augusztus 17-i ülésén első olvasatban azt nézik majd meg, hogy állnak a különböző stratégiai területeket (egészségügy, oktatás, szociális ellátás, kommunális szolgáltatások) érintő feladatellátásokkal. Itt mindenki leírhatja majd, hogy pontosan mit gondol a feladatmegosztásról – fogalmazott az előkészítést jól ismerő kormányzati forrásunk. Ismert, az új önkormányzati törvény egyik sarkalatos pontja, hogy az önkormányzati feladatok részlegesen átkerülnek az államhoz.
A kormány részére készített koncepcióban az is szerepel, hogy a jövőben a jegyzői hivatal és a polgármesteri hivatal szétválik annak érdekében, hogy a különböző helyi és államigazgatási ügyek teljesen elhatárolhatóvá váljanak. A tervezet harmadik központi eleme a járások és a megyék jövőbeli szerepével foglalkozik. Ezek szerint a tervezett járások az államigazgatás bázisai lesznek, míg a megyék fenntartói szerepe megszűnik, és a fejlesztési egységek szerepét töltik be.
Az önkormányzati reformhoz – amely várhatóan szeptemberben kerül a kormány elé – szorosan kapcsolódnak az igazságügyi reform „technikai” jellegű részei. A Magyar Nemzet kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a jelenlegi tervek szerint Magyarországon 150-250 járás lesz, és ezek határai a jövőbeli választókerületek határaihoz igazodnak majd. – Az a célunk, hogy az embereknek egy közös közigazgatási-parlamenti identitása alakuljon ki, amelyben egy járási hivatalhoz tartozom, és azon belül van egy parlamenti képviselőm – mondta lapunknak egy magas rangú kormánytisztviselő. Mivel továbbra is marad a vegyes választási rendszer, meg kell nézni, hogyan lehet a kétszáz fős parlament választási körzethatárait illeszteni a kétszáz, plusz-mínusz ötven körüli járások határaihoz – tette hozzá.
Ismert, a kormánypártok már korábban döntöttek arról, hogy körülbelül kétszáz főre csökken 2014-től a parlament jelenleg 386 fős létszáma. Áder János, a választójogi reform kidolgozásának koordinálásával megbízott európai parlamenti képviselő a Fidesz július 9-i elnökségi ülése után jelentette be, hogy az általa készített koncepció szerint a jelenlegi kettő helyett a jövőben egyetlen fordulóban dönthetnénk a parlamenti mandátumok sorsáról, és fennmaradna a vegyes választási rendszer. Áder tervei szerint az egyéni kerületi és az országos listás mandátumok aránya nagyjából azonos lenne a kétszáz főre csökkenő parlamenten belül, a kompenzációs lista viszont megszűnne.
Menczer Magyarnak: Hány haver kapott a lóvéból, amikor a Diákhitel Központot vezetted? - videó