A modern osztrák művészet világszerte legjelentősebb gyűjteményét, benne Egon Schiele több mint kétszáz alkotását őrző Leopold Múzeum egész éves rendezvénysorozattal ünnepli az évfordulót, miközben a múzeum legfelső emeletén az állandó kiállítás olyan panorámaképet kínál az 1900 körüli évek művészetéről, amilyet sem a császárváros, sem a világ más nagy múzeumai sem tudnak kínálni: a festészet, grafika, szobrászat, iparművészet, építészet, várostervezés, a fotográfia egyetlen hatalmas egységben jelenik meg, s a fényképeken megidézett városrészek, bécsi emberek látványa révén a művészet és saját korának a viszonyába is betekintést nyerhetünk. És persze az igazi gyűjtő gondolkodásmódját is megismerhetjük. Érdemes, hiszen Rudolf Leopold (1925–2010) egész pályája arra ösztönzi a látogatót, hogy ne előítéletek, sémák, netán divatok alapján ítéljen meg egy-egy műalkotást, hanem saját ízlését érvényesítve, egyben pedig szüntelenül finomítva. Ezt tette maga is, hiszen a képzőművészet iránti érdeklődését vagy a gyűjtés iránti szenvedélyét nem családi örökségként kapta, édesapjától, aki a mezőgazdasági minisztérium magas rangú tisztviselőjeként ért meg magas kort, inkább a biológia iránti elkötelezettséget örökölte. Ő maga a bécsi egyetem orvostudományi karán szerzett diplomát 1953-ban. Gyűjtői karrierje egyetemi éveiben indult, amikor először tette be a lábát a Kunsthistorisches Museumba. Ezt a napot élete legfontosabb napjaként tartotta számon. „Mindig azt gyűjtöttem, ami tetszett – mondta –, ha egy kép elvarázsolt, igyekeztem megszerezni.”
Több mint hatvan évvel ezelőtt fedezte fel a maga számára az akkoriban erotikus művei miatt lenézett művészként kezelt Egon Schiele alkotásait, hamarosan elkezdte gyűjteni Klimt, Koloman Moser, Richard Gerstl, a szecesszió más művészeinek, a Wiener Werkstätte mestereinek az alkotásait is. Fél évszázad gyűjtőtevékenységének köszönhetően így jött létre az a mintegy 5200 darabból álló kollekció, amelynek meghatározó részét az időközben teljesen átértékelt osztrák századelő, a szecesszió, az expresszionizmus művészetét képviselő alkotások jelentik, és amelynek a magja, esszenciája az a 220 festmény és rajz, amely Egon Schiele rövid, ám annál intenzívebb munkásságát képviseli. Maga is a teljességre, ugyanolyan Gesamtkunstwek megteremtésére törekedett gyűjteménye formálásakor, mint a bécsi szecesszió mesterei, egyben pedig a gyűjtemény nyilvánosságának a megteremtésére. Előbb a Leopold Museum-Privatstuftungot hozta létre, majd az osztrák állam segítéségével a Leopold Múzeumot, amelynek haláláig ő volt az igazgatója. A 2001. szeptember 21-én megnyílt múzeumépület népszerűsége aligha meglepő, hiszen a gyűjtemény magját jelentő művek alkotói mára főszereplőkké léptek elő. Hiába persze a sok mű, a sok név, a látogatók újra és újra a Schiele-képeket keresik a múzeumban.
Közöttük is elsősorban talán azt, amelyet kilenc éven keresztül hiába kerestek, hiszen a múzeum 2001-es megnyitásakor azt már egy bombabiztos New York-i raktárban őrizték, miután 1997-ben a Museum of Modern Artban rendezett Egon Schiele: The Leopold Collection című kiállításon szereplő művet az amerikai hatóságok lefoglalták, és kilenc éven át a tengerentúlon tartották mint „nácik által elrabolt műtárgyat”. Nem sokkal a gyűjtő halála után kötötték meg az egyezséget, amelyben a Leopold Museum-Privatstiftung kötelezte magát, hogy az örökösöknek „jelentős hozzájárulást”, azaz 19 millió dollárt (14,8 millió eurót) fizet kárpótlásul, a múzeumba éppen egy éve visszatért festmény mellett pedig egy közösen fogalmazott szövegben dokumentálják a kép provinenciáját. Az is ott olvasható a mű mellett, a XX. századi történelem nehezen feloldható ellentmondásainak dokumentumaként.
origo.hu
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert
