Antwerpenben a legmagasabb a szennyvíz kokaintartalma a huszonegy európai nagyvárosban végzett vizsgálatok szerint – idézte honlapján a német Stern magazin a belga híradást. A Gazet van Antwerpen vasárnapi kiadásában számolt be a vizsgálatról, amelyet a helyi egyetem munkatársa kommentált. Ezek szerint a szakemberek drogok – kokain, amfetamin, ecstasy, heroin és metadon – maradványai után kutattak. Mint megállapították, a kábítószernyomok koncentrációja különösen ott magas a szennyvízben, ahol az adott anyagokat előállítják, illetve nagy számban fogyasztják. – Ezért Belgiumban és Hollandiában különösen az ecstasy és az ajzószerek maradványainak koncentrációja jelentős a szennyvízben – fejtette ki Van Nuijs.
Érdemes megjegyezni, hogy a belga város csak kevéssel végzett Amszterdam és London előtt. Dél-Angliában augusztus elején mintegy 300 millió font értékű kokaint foglalt le a brit határőrség, ami rekordfogásnak számít az ország történetében – közölte az MTI. Nagy-Britanniát a francia hatóságok értesítették májusban a gyanúsnak vélt hajóról. A luxusjachtra júniusban a dél-angliai Southampton kikötőjében találtak rá, és a jármű egyik, speciális tervezésű kabinjában 1,2 tonnás kokainszállítmányra bukkantak. Az angolokkal együttműködve augusztus első hetében a holland és a belga rendőrség őrizetbe vett hat személyt. A luxusjachton Venezuelában rejtették el a kábítószert, majd a járművet egy teherhajón szállították át Dél-Angliába.
Magyar Péter lassan egy hónapja nem jelent meg brüsszeli munkahelyén