Akik a mostanában csak Régi Zeneakadémiaként emlegetett épületet a XIX. század utolsó harmadában tervezték-építették, erősen ügyeltek arra, hogy az minden tekintetben hasonlítson Liszt Ferenc előző lakhelyére, a Duna által is meg-meglátogatott Hal téri házra. A hosszú „kényszerszünet” után, míg Liszt Ferenc otthonából Liszt Ferenc Emlékmúzeum lett, sikerült visszaállítani az eredeti állapotokat? – az intézmény igazgatójával, a zenetörténész Domokos Zsuzsannával folytatott beszélgetésünknek ez a kiindulópontja.
– Igen, sikerült. Igaz, amikor a Zeneakadémia a Liszt Ferenc téri új épületbe költözött, sőt még korábban, amikor Liszt Ferenc halála után a lakásából tantermek lettek, átalakították Liszt Ferenc utolsó magyarországi otthonát. Az eredeti tervrajzokkal a későbbi belső elrendezést összevetve mégis elmondható, hogy nagyon nagy változtatásokat nem szenvedett el az épület. Az egykori háló-dolgozószobáról fennmaradt korabeli rajz alapján, amely egyébként Liszt Ferenc komponáló íróasztalán ma is látható, Eckhardt Mária, aki nélkül az intézmény aligha valósult volna meg, nagyjából ugyanúgy tudta berendezni ezt a lakrészt, ahogyan az Liszt Ferenc életében is kinézhetett. Az is bizonyosan tudható, hogy a háromszobás Liszt Ferenc-rezidenciának a közepén volt az ebédlő, s hogy a harmadik szoba szalonként működött. A szalonból nyíló ajtó a kamaraterembe vezetett. Ez a helyiség már a Zeneakadémia céljait szolgálta, nem Liszt Ferenc szolgálati lakásának volt a része. Pódiumát eredetileg a Sugár úti – jelenleg Andrássy úti – fronton helyezték el, tehát az ellenkező oldalon, mint ahol most van. A korabeli rajzok alapján tudható, hogy itt állt Liszt Ferencnek az a Chickering zongorája, amely most a szalonban látható.
– Emlékmúzeumaink szinte kivétel nélkül titkolják, hogy ezeknek az egykor a mindennapi életre berendezkedett, híres otthonoknak hol voltak a kiszolgálóhelyiségei.
– Talán mert nem is voltak mellékhelyiségeik. Az egykor Sugárút 79. számmal jelölt épület első emeleti lakásában, Liszt Ferenc otthonában például nem volt konyha, az ételt a közeli vendéglőkből hozatta Liszt Ferenc az inasával. A tisztálkodást pedig – ez weimari háza láttán nyilvánvaló, melynek úgyszólván a teljes berendezése megmaradt, Liszt Ferenc halála után ugyanis azonnal lezárták, és még abban az esztendőben, 1886-ban múzeummá nyilvánították az épületet – az ágy mellé állított mosdótál segítségével oldotta meg a ház lakója. A mindennapi életnek még a XIX. század utolsó évtizedeiben sem volt természetes tartozéka a fürdőszoba.
– Mivel magyarázható az, hogy szeretett magyarjai nem cselekedték ugyanazt Liszt Ferenc otthonával, mint a jó weimariak, és nem pecsételték le a lakását, hogy úgy maradhasson fenn, ahogyan Liszt Ferenc utolsó – 1886. január 21-től március 11-ig tartó – budapesti tartózkodása alkalmával hagyta?
– Weimarban saját háza, önálló lakása volt Lisztnek, Budapesten viszont szolgálati lakásban lakott. Mivel az épület elsősorban a Zeneakadémia céljait szolgálta, és az intézmény egyre több tanszakkal bővült, a zeneszerző halála után lakását célszerű volt tantermekké átalakítani. 1925-ben, amikor a Zeneakadémia fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték, az intézmény akkori igazgatója, Liszt Ferenc híve és pártfogoltja, Hubay Jenő az 1907-ben, a Liszt Ferenc téren megnyílt új épület harmadik emeletén emlékszobákat alakított ki a zeneszerző tiszteletére. Ott állíttatta fel azokat a bútorokat, amelyeket még vissza tudott vásárolni – például Liszt Ferenc kis úti zongoráját –, hogy aztán a Zeneakadémiának ajándékozhassa őket. Sokat segített az eredeti tárgyak visszaszerzésében Liszt Ferenc kedves tanítványa, Varga Vilma is.
– A Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható az a zongora, amelyet Liszt Ferenc „mint magyar hazafi” legbecsesebb tárgyaival együtt az intézménynek ajándékozott. Feltételezhetően a nagyvonalúságáról is híres mester a Zeneakadémiáról sem feledkezett meg…
– Még életében úgy rendelkezett Liszt Ferenc, hogy az összes Magyarországon lévő hangszere, kottája és könyve a Zeneakadémia tulajdonába kerüljön. Levelezéséből az is tudható, hogy könyvtárának azt a részét, amelyikre feltétlenül szüksége volt, Weimarból is, Rómából is Budapestre hozatta. Könyveit az emlékmúzeumban, két hatalmas könyvszekrényben helyeztük el, kottatárának nagyobb részét az egykori inasszobában tároljuk. Rendkívül értékes gyűjteményt mondhat általuk magáénak intézményünk, amelynek jelentőségét az is növeli, hogy Liszt kotta- és könyvgyűjteményei közül csak a budapesti maradt fenn oly módon, hogy önálló egységként is tanulmányozni lehessen. Legdrágább kincseinken Liszt Ferenc kézjegyei, saját kezű ajánlásai, bejegyzései olvashatók, elsőrendű források ezek a Liszt-kutatás számára. Itt őrzünk egy 1839-ből származó levelet is, amelynek a címzettje Tobias Haslinger. Arra kéri benne Liszt Ferenc a bécsi kiadót, hogy magyarországi koncertjére magyar vonatkozású kottákat küldjön. A levél különlegessége, hogy olyan levélpapírra írta Liszt Ferenc, amelyen a Lánchíd terve van. És nálunk van – nagyon szeretnénk, ha a születésnapi fesztiválon elő is adnák – Jeanne d’Arc dalának az a változata, amelyet Liszt Ferenc arra a hangszerre írt, amelynek az egyik fele zongora, a másik harmónium. A dal kíséretét úgy képzelte el Liszt – saját kezűleg írt partitúrája tanúsítja –, hogy pár ütemenként vált a harmónium és a zongora. Ezt nem lehet másként előadni, csak az emlékmúzeum tulajdonában lévő, kombinált hangszeren. Az október 21–23-i Liszt Ferenc-fesztiválnak egyébként is az lesz az egyik különlegessége, hogy utolsó budapesti otthonát vonjuk be az ünnepi programba. Így aztán a Régi Zeneakadémia kamaratermében a hallgatóság azokat az ősbemutatókat is meghallgathatja, amelyeket a szalonban, Liszt Ferenc hangszerein szólaltatnak meg előadóművészeink. Az egyik fő célunk ugyanis az, hogy a zeneszerző kétszázadik születésnapját köszöntve a Magyarországon lappangó kéziratokat megismerhesse a világ. Többek között azokat a Faust-változatokat is, amelyek nem igazán szerepelnek a köztudatban. A Faust-szimfónia kétzongorás, korai változatát Ránki Dezső és Klukon Edit szólaltatja meg, a szimfónia idáig ismeretlen, Carl Tausig által készített zongoraátiratát, melyet a mester átnézett és javított, Lajkó István. A Gretchen-tétel kamarazenei átiratát Szokolay Balázs, Szőke Diána, Vígh Andrea, Kelemen Barnabás és Várdai István adja elő; és a Mefisztó-keringők változatai is felhangzanak e három októberi napon…
– A zenetörténész bizonyára számos kérdésre választ kap, ha Liszt Ferenc könyv- és kottatárát tanulmányozza, de a hétköznapi ember is kíváncsi lehet arra, mi mindent rejt ez a becses gyűjtemény.
– Könyvtárának jelentős részét egyházi művek teszik ki, ez volt az a korszak az életében, az 1860-as évek, amikor az egyházzene reformja erősen foglalkoztatta. De van köztük Wagner-lexikon, Mozart- és Beethoven-életrajz is… Kottatára pedig az egyik legkülönlegesebb gyűjtemény Magyarországon, ugyanis a világ minden tájáról elküldték a zeneszerzők Liszt Ferencnek műveik első kiadását: Szerov, Borogyin, Saint-Saëns… És itt vannak az általa közreadott Chopin-, Beethoven-művek is… Kétezer-ötszáz kotta, egy részük már digitalizált változatban is várja a kutatókat.
– Csakugyan, az emlékmúzeum látnivalóitól elvarázsolva szinte meg is feledkezik az ember arról, hogy a Vörösmarty utca 35. szám alatti intézmény teljes neve Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont…
– … hogy a magyarországi kutatás itt egyesül, hogy szellemi örökségének zenetörténeti jelentősége e falak közt tanulmányozható. A mi feladatunk, hogy a nemzetközi Liszt-kutatással fenntartsuk a kapcsolatot, a külföldi kutatókat fogadjuk, a nemzetközi fórumokon tevékenyen jelen legyünk. A bicentenáriumi esztendőben legalább öt nemzetközi Liszt-konferencián és hazai tudományos rendezvényeken is. Intézményünk boldogan vállalt kötelessége az is, hogy az ismeretterjesztés legnépszerűbb fórumain, televízióban, rádióban Liszt Ferencről beszéljünk.
– A bicentenáriumi ünnepségsorozat szép lehetősége, hogy a zeneszerző mellett a példaembert is megismertesse a harmadik évezred példaképek tekintetében ugyancsak hiányt szenvedő népével…
– Jelenlegi kiállításunk Liszt Ferenc és Budapest címmel azt a fajta hazafias helytállást igyekszik bemutatni, amely a zeneszerző tetteiben is megnyilvánult. Az első tárlóban Liszt Ferenc első, 1823-as pesti koncertjét hirdető plakát látható, amelynek a szövegét még a ragyogó képességű gyermek édesapja, Liszt Ádám fogalmazta meg: „Magyar vagyok, s nem tudok nagyobb boldogságot, mint azt, hogy neveltetésem és taníttatásom első zsengéit forró hálám és ragaszkodásom áldozatjeléül, Franciaországba és Angliába való utazásom előtt, drága Hazámnak tiszteletteljesen felajánljam…”
– Mellette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására utaló dokumentumok, ezzel indították el a kiállítás rendezői a tárlatnak azt az alig titkolt vonulatát, amellyel, ha jól látom, a legnagyobb magyar, Széchenyi István és a leghíresebb magyar, Liszt Ferenc közti szellemi, erkölcsi párhuzamokra igyekeznek felhívni a figyelmet.
– Valóban utalni szerettünk volna 2012. március 21-ig megtekinthető, ideiglenes kiállításunkkal arra a kölcsönös tiszteletre, amelyet Széchenyi István és Liszt Ferenc 1839-es első találkozásuktól kezdve egymás iránt érzett. Hogy a mester legfőbb törekvéseiben Széchenyi Istvánt tekintette példaképének, azzal a levelével tanúsítja tárlatunk, amelyet a Zeneakadémia megalapítása körüli viharok idején írt, Széchenyi Istvánt – magyarul is! – idézve: „Tiszta lélek, tiszta szándék, akár siker, akár nem.” És szerepelnek e tárlaton a hazája sorsáért aggódó, magyarságára büszke Liszt Ferencnek azok a Széchenyi István történelmi szerepét summázó mondatai is, amelyeket a gróf halálhíre hallatán fogalmazott meg: „Óriási szolgálatokat tett Magyarországnak… Ha következetesen és lojálisan követték volna Széchenyi példáját és módszerét, Magyarország ma bizonyosan erős és virágzó lenne.”
– Öregkorának legmeghittebb otthona, írják életrajzírói a Sugár úti palotáról, aztán sorolni kezdik, mi minden kavarta fel az életét, miután a Zeneakadémia Sugár úti épületében 1881. január 20-án magánlakását elfoglalta: baleset, betegség, nemzeti átok A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon című könyve miatt… Ugyanakkor e falak közt komponálta meg a XIX., d-moll magyar rapszódiát, amellyel az ifjúkori önmagát idézi meg. Mit tart a kutató arról, hogyan élhetett e falak közt élete utolsó öt évében Liszt Ferenc? Csüggedten? Erőtlenül? Az öregséggel farkasszemet nézve? Ifjúkori emlékei közé menekülve?
– Az utolsó öt évben betegségekkel küszködve, de töretlen lelkierővel vett részt a Zeneakadémia életében. Még 1886-ban, utolsó életévében is a zeneszerzésről tervezett előadás-sorozatokat a fiatalok számára. Egészségi állapotának romlása azonban lehetetlenné tette, hogy megtarthassa őket. Jó barátja, Végh János így emlékezett vissza ezekre az éveire: „A tanórák – főleg az utolsó években – kifárasztották, csaknem a kimerülésig elcsigázták ugyan hanyatló erejét, de szigorú kötelességérzete azt parancsolta neki, hogy az intézetnél elfoglalt állásának tisztessége, javadalmazásának mintegy ellenértéke fejében el ne zárja ajtaját azok előtt, akik a művelt világ minden zugából odaözönlő, művészetre szomjas fiatal nemzedék sorából kopogtak bebocsáttatásért. Bár a zeneakadémiai tanárok tanmódszerének részletei iránt közönyösen viselkedett is, a kötelességérzete nagymértékben kiterjesztette érdeklődését az intézetnek akkor folyamatban levő újraszervezése és továbbfejlesztése kérdésére. Nevezetesen élénk levelezést folytatott a tanári állások betöltése, a tanszakok megállapítása, a tanintézet számára tervbe vett hangszervásárlás tárgyában.”
origo.hu
Menczer Magyarnak: Hány haver kapott a lóvéból, amikor a Diákhitel Központot vezetted? - videó
