Néhány perccel reggel hét óra után kinyílik az Illés család szegedi házának kapuja, és az ajtóban megjelenik Máté, aki az iskolai tanévnyitó alkalmából már ünnepi öltözékben – sötét nadrágban és nemzeti motívumokkal díszített fehér ingben – tündököl. Az aprócska fiú jó házigazdaként beljebb invitál minket, és közben mosolyogva mondja, hogy édesanyjával együtt készülődnek a rendezvényre. Nagy nap ez Illésék életében.
Tavaly ősszel lapunk több riportot is közölt arról, hogy Máté hosszú hónapokig egyre reménytelenebbül várt a szívátültetésre. Végül 264 napos műszíves kezelés után, december 8-ára virradó éjjel kaphatott új szervet, és ezzel esélyt a teljes gyógyulásra. Az operáció után a kisfiú állapota folyamatosan javult, komplikációk nem merültek fel, így kezelőorvosai engedélyével most megkezdheti az első osztályt.
– Ahhoz képest, hogy minden rendkívüli esemény előtt rosszul alszik, az éjjel nyugodtan pihent – mondja már a nappaliban ülve Máté édesanyja, aki éppen teát főz kisfiának a frissen sült pogácsa mellé. Máté azonban kevésbé az evéssel foglalkozik – látszik, alig bír magával az izgalomtól –, inkább mesél az elmúlt napokról. – A múlt héten három napot gólyatáborban voltam. A foglalkozások reggel kilenctől délig tartottak, sokat játszottunk, rajzoltunk és festettünk. Nem volt ott mindenki, a leendő osztálytársaim közül húszan jöttek el. Találkoztam olyanokkal is, akiket már az óvodából ismertem, közülük Roland a legjobb barátom – újságolja. Közben elkészült a tea, ő azonban továbbra sem a reggelivel foglalkozik, egy-két kortyot hajlandó csak inni, majd felszalad az emeletre az iskolatáskájáért. Miután visszatér, elsőként a tolltartójával büszkélkedik nekünk, amelynek két fakkjában vonalzó, radír, olló, ceruzák és tollak sorakoznak. – Amikor Máté beteg volt, alsónémedi általános iskolás gyermekek ajándékot küldtek neki. Kapott játékokat, rajzokat és több vonalzót is, többek között ezt – mutat a tolltartóban lévő darabra Máté édesanyja. Mivel gyorsan halad az idő, Kispál Istvánné Márti arra kéri kisfiát, hogy vegye be a gyógyszert, pakoljon öszsze, és legyen menetkész, hogy ne késsenek el az évnyitóról. Máté – akire ekkorra már egy díszes fekete mellény is felkerül – felveszi a hatalmas iskolatáskáját, és édesanyjával elindulnak az iskola felé. Útközben Márti elmondja, hogy bár kisfia megkapta a magántanulói státust, egyelőre délelőttönként bejár az iskolába. Maszkot csak akkor fog viselni, ha a többiek betegeskednek körülötte. Ebédjét viszont már otthon fogyasztja el, mert az edényeit és evőeszközeit külön kell fertőtleníteni. Ahogy a főútra érünk, egy idős néni állítja meg Mátét és édesanyját. – Csak nem iskolába mész? – kérdezi mosolyogva az aszszony. – De igen, nagy nap ez a mi életünkben – sóhajt fel Márti.
Az iskolába érve, az aulában az intézmény vezetője köszönti Mátét, puszit nyom a fejére, majd viccelődve kérdi: – Mi a helyzet, elhozott az iskolatáska? A kisfiú erre csak elmosolyodik, s már indul is társai közé, egy perc, és elvegyül a tömegben. Rolandot azonnal maga mellé rendeli, rég nem látott barátként köszöntik egymást.
Az évnyitó után a gyerekek, így az elsősök is, bemennek az osztálytermeikbe, Máté egyelőre a hátsó sorban kap helyet. Ezután a tanító nénik rövid eligazítást tartanak a szülőknek, majd bezárul a terem ajtaja, és megkezdődik az első óra.
Hazafelé indul Márti, a séta közben osztja meg velem gondolatait: annak idején, amikor mindenki számára reménytelennek tűnt a helyzet, ő nem adta, nem adhatta fel. – Miután megműtötték, egyértelmű volt, hogy az idén elkezdi az iskolát, csak az volt a kérdés, hogy milyen formában teszi ezt Máté. Sokat fohászkodtam az égiekhez, hogy megérjük ezt a napot. Imáim meghallgatásra találtak, a fiunk visszakerült a közösségbe, és elkezdhette az iskolát – búcsúzik Máté édesanyja.
origo.hu
Megfosztották mandátumától Fekete-Győr Andrást
