A lehető legrövidebb időn belül meg kell teremteni az euróövezeti országok gazdasági irányítása feletti felügyeletet – fogalmazott Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke tegnap egy párizsi konferencián. A távirati iroda összefoglalója szerint Trichet azt mondta, ha az adósságszolgálati válság rendezése ügyében nem sikerül dűlőre jutniuk az egyes országoknak, akkor meg kell teremteni a központi döntéshozatal lehetőségét. – Az európaiak egy napon konföderációban élhetnek majd – jelentette ki az EKB első embere.
Jean-Claude Trichet úgy látja, az euróövezetnek nagy árat kellett fizetnie a stabilitási és növekedési paktum 2005-ös fellazításáért. Kifejtette, a globális pénzügyi válság felfedte a tizenhét tagú euróövezet szigorúbb gazdasági irányítás alá vonásának szükségességét. Közben az EKB azt közölte, hogy a központi banknál elhelyezett egynapos betétek állománya 151 milliárd euró volt szeptember 2-án, ami új éves csúcsot jelent. Elemzők szerint ez azt jelzi: erősödik a bizalmatlanság az euróövezeti bankszektorban.
Ugyancsak nem utal a helyzet javulására Robert Zoellicknek, a Világbank elnökének azon kijelentése sem, miszerint ősszel újabb veszélyes időszakba juthat a világgazdaság. Úgy látja, miközben a világ más nagy gazdasági központjai lassuló növekedéssel és bizalomhiánnyal szembesülnek, a növekedési motorral felvértezett Kínának szerkezeti reformokat kell végrehajtania. Márpedig mindez csak ronthatja az euróövezet kilátásait. – Az eurózóna adósságválságának legrosszabb része még hátravan – állította Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája tegnapi elemzésében. Hangsúlyozta, a túlélés kulcsa az övezet gazdaságának élénkülése lenne, ám pillanatnyilag minden ez ellen hat. Ennél jóval optimistább képet festett José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ausztráliai látogatása során. – Az euró és az európai gazdaság ellenálló – nyilatkozta a canberrai parlamentben újságírók előtt a Portfolio.hu beszámolója szerint.
Ugyancsak tegnap Angela Merkel német kancellár határozottan elvetette Görögország euróövezeti kizárásának lehetőségét. „A kizárással dominóhatást váltanánk ki, ami káros lenne pénzügyi rendszerünkre nézve” – szögezte le.
Orbán Viktor: Kisoroszi biztonságban - videó