Júniusban avatták fel Törökbálinton az ország második gyermekhospice-intézményét, a Tábitha Házat, a Szemem Fénye Alapítvány segítségével. Fő támogatójuk, Galambos László vállalkozó úgy döntött, a ház egy bibliai alakról kapja a nevét: Tábitha „gazdag volt jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket bőkezűen osztogatott”. Egyelőre azonban Galambos László mellett kevesek segítettek abban, hogy felépülhessen és működhessen a ház, amely megkönnyíti a nehéz sorsú családok helyzetét. Ellentétben a felnőtt-hospice-szolgáltatással, az ide érkezők nem a végső stádiumban vannak. A közel negyvenfős személyzet abban segít a családoknak, hogy fellélegezhessenek néhány hétre, és ki tudják pihenni magukat. Egy szobát azonban fenntartanak azok számára is, akik emberi körülmények között, a segítő szakorvosi hátteret nem nélkülözve szeretnének búcsút venni gyermeküktől.
A Tábitha Ház a pécsi Dóri Házzal együtt Magyarország kétharmadának nyújt térítésmentes gyermekhospice-szolgáltatást. A gyógyíthatatlan gyermeket gondozó családok száma eléri a kétezret. Egy időben a Tábitha Házban öt gyógyíthatatlan beteg gyermek és családja tartózkodhat. Évente 20-30 napot tölthetnek el úgynevezett mentesítő szolgáltatás keretében. Életvégi ellátás esetén a beköltözéstől számítva az életük végéig a gyermekhospice-házban maradhatnak az érintettek.
A Tábitha Ház tegnap fogadta első lakóját. Amint megérkeztünk a helyszínre, már nagy volt a készülődés. Gyura Barbara, a Szemem Fénye Alapítvány elnöke Dóri megérkezéséig elmeséli, a két hospice-ház fenntartásához havi öt és fél millió forintra lenne szükség, amit nem fedez az egy százalékokból befolyt adomány. – Azt tervezzük, hogy felveszünk 22 millió forint hitelt, ebből négy hónapig tudnánk működni – mesél terveiről Gyura Barbara. Fő támogatójuk ugyanis egyedül 160 millió forintot áldozott a házra, és bár megígérte, nem hagyja cserben az intézményt, nem szeretnének csak rá támaszkodni. Az elnöknő azt is elmondja, a ház felépítésével nemcsak a jobb életminőség javítása a cél, szeretnék, hogy a szülők kikapcsolódhassanak, és közös pozitív emlékeket gyűjthessen az egész család. – A gyógyíthatatlan gyermeket nevelő szülőket általában még az ág is húzza. Nem elég, hogy legtöbbjük nehéz anyagi körülmények között él, a betegség miatt nem tudnak elmenni nyaralni, kikapcsolódni – tudjuk meg Gyura Barbarától. Elmeséli, jelentkezett az alapítványnál egy család, amely gyermekük születése óta, 22 éve soha, egyetlen alkalommal sem jutott el nyaralni.
– Mi ide nem meghalni várjuk a gyermekeket. Nálunk a gyógyíthatatlanság a kulcsszó, nem a halál – jelenti ki határozottan a Szemem Fénye Alapítvány elnöke, aki évekkel ezelőtt maga is elveszítette kisfiát. Mint mondja, a közhiedelemmel ellentétben ez nem a halál háza: itt minden az életről, a gyermekről szól, akiknek fájdalommentes és minőségi életről szeretnének gondoskodni a gyógyíthatatlan betegségük ellenére is. Az ápolócsapat tagjai az orvosok, nővérek, terapeuták, pedagógusok, lelki segítők és önkéntesek. Gyura Barbara csodának nevezi, hogy a Tábitha Ház ilyen gyorsan felépült, hiszen a pécsi Dóri Ház három évig küzdött azért, hogy idén márciusban megnyithassa kapuit.
Galambos László szerényen megbújik a háttérben. Amióta a fiatal vállalkozó megvette a 130 millió forintos házat, 30 millió forintot költött az átalakítására. Enélkül ugyanis nem kapták volna meg a szükséges engedélyeket. – Azt gondoltuk, nem csak nekünk fontos ez az ügy, mások is magukénak érzik – mondja halkan, amikor arról faggatjuk, szerinte miért maradt magára a támogatással. A pontos választ persze ő sem tudja. A törökbálinti önkormányzat most úgy próbál segíteni az alapítványon, hogy levélben felkeresi az összes helyi vállalkozás vezetőjét. Arra kérik őket, hogy lehetőségeikhez mérten ők is próbálják segíteni a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő apróságokat és fiatalokat. Az önkormányzat bízik benne, hogy a jövő évi költségvetésből a helyhatóság is tudja majd támogatni a Tábitha Házat. Galambos László elmondja azt is, nem csak pénzbeli támogatásokat várnak. Nagy szükség lenne önkéntes pedagógusokra, nővérekre vagy élelmiszerre.
Miközben a fenntartási nehézségekről beszélgetünk, befordul az udvarra az alapítvány mentőautója. Amint kinyílik az ajtó, megpillantjuk Dórit, aki szinte elvész a hatalmas ágyon. A kilencéves kislány mindössze kilenc kilogramm. De nem is tudunk figyelni vékony karjára, lábacskájára, hiszen hatalmas, mogyoróbarna szemei és kedves mosolya minden tekintetet magához vonz, és mosolygásra késztet. Egy plüsselefántot és egy kis cserepes virágot szorongat a kezében, amikor édesapja kiemeli az autóból. A virágot egy ismerősétől kapta a nagy út előtt, hogy „ne csak őt ápolják, ő is ápolhasson valakit”. A nagy forgatag zajának lecsendesedése után végre tudunk beszélgetni egy kicsit. Tetszik neki az új szobája, ahol édesapjával laknak majd. Édesanyja alkoholproblémái miatt rég nem él velük, Sziládi István 2008 márciusa óta egyedül neveli lányát. Dóri nem sokat törődik a betegségével, a körülötte szaladgáló emberek jobban meg voltak riadva nála. Azt mondja, már megszokta a betegséget, és úgyis meggyógyul. – Olyan pozitív a gondolkodása, hogy ő vált az én mesteremmé, belőle merítek erőt – mondja az édesapja. Megtudjuk azt is, hogy Dóriról sokan lemondtak, de ahogy István fogalmaz, ők ketten „más erőt” képviselnek. Derűlátásuk azért is irigylésre méltó, mert nem tudják, hova mennek majd, ha letelik az egy hónap, amit a gyermekhospice-házban tölthetnek. Istvánnak ugyanis már nincs saját lakása. Az elmúlt fél évet a pécsi Dóri Házban töltötték. Most az tartja bennük a lelket, hogy mindenen együtt nevetnek és „bohóckodnak”. Édesanyját ritkán látja, róla – kilencéveseket meghazudtoló bölcsességgel – csak annyit mond: – Anyát úgy kell szeretni, ahogy van. Az édesapja elmosolyodva, büszkén néz rá: – Örülök, hogy ő a lányom. – Hát én választottalak! – vágja rá Dóri, aki hisz abban, hogy régen valóban ő döntött arról, hogy István legyen az édesapja. És hisz abban is, hogy egyszer talpra, sőt színpadra áll, és énekes- vagy táncosnő lesz. Vagy éppen cukrász, mert sütni is nagyon szeret. És amilyen erős bizonyossággal és hittel jelenti ki azt, hogy biztosan meggyógyul, mi sem tudunk benne kételkedni. Szinte magunk előtt látjuk, ahogy nevetve egy rég elmúlt betegségen, fellép azokra a bizonyos világot jelentő deszkákra.
origo.hu
Orbán Viktor: Kisoroszi biztonságban - videó
