Kísérletezésre nincs idő

A héten kezdetét veszi az őszi politikai szezon. A hírekből ítélve látványos események zajlanak majd: a hét elején tanácskozik a kabinet, szerdától ülésezni fog a Fidesz elnöksége, egyúttal a kormánypártok háromnapos kihelyezett frakcióülést tartanak Hajdúszoboszlón. Nyári szünetét befejezve egy hét múlva – jövő hétfőn – munkához lát a parlament.
Előzőleg, múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a Sándor-palotában járt, és találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel. Utóbb a miniszterelnök újságíróknak azt mondta: a nemzetközi gazdasági környezet válsága miatt szükséges, hogy a kabinet idehaza megakadályozza az államadósság újratermelődését, és még az ősszel meghozza az ország megújítását szolgáló döntéseket. Egyebek mellett a nyugdíjrendszer és az oktatásügy fejlesztését, a devizaadósságok mérséklését, a gazdaság stabilizálását említette. A Sándor-palotába felmenni, a köztársasági elnökkel megbeszélést folytatni 2003 óta nem mindennapi eseménye a hazai politikai életnek. Mellesleg az épületet – amely a kiegyezéstől a második világháború végéig az állam irányításának egyik központja volt – az első Orbán-kormány idején újíttatták föl, és ezután adták át ismét közcélokra.
Az államfő és a miniszterelnök mostani megbeszélése szimbolikus eseményként is felfogható. Az állampolgár ugyanis azt vonhatja le belőle: a közhatalom fenntartja, megőrzi működőképességét, az intézmények tevékenységének folyamatosságát a következő időkben is. Ez nem kis teljesítmény, hiszen a friss gazdasági adatok nem mutatnak biztató képet, a Fidesz elnöke, Orbán Viktor szerint elhúzódó nemzetközi válságra lehet számítani. Az MSZP–SZDSZ-es időkben felhalmozott államadósságunk tetemes, az önkormányzatok, a vállalkozók és a családok szintén törlesztési gondokkal küzdenek.
A mai válságos időkben nagyon távolinak tűnik az a korszak, amelyről Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án – az akkori országgyűlési választás után – az MSZP zárt frakcióülésén, Balatonőszödön kijelenthette: a trükkök százai mellett az isteni gondviselés és a világgazdaság pénzbősége segítette a szociálliberális kormányzatot. A kabinet ugyanis a Medgyessy–Gyurcsány-szakaszban, négy éven át csak osztogatott, és nem tett semmit. „Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi” – hangzott Gyurcsány beszéde. A szocialista politikus Őszödön így folytatta: „És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”
A nyolcéves regnálás következményeit a Fidesz és a KDNP kormányzásának első másfél éve alatt csak enyhíteni lehetett. A kétharmados többség kivételes jellegű döntései azóta Európa több országa számára példaértékűek. A kormány kénytelen volt bevezetni a bankok és a multicégek különadóját, megszüntetni a kötelező magán-nyugdíjpénztárak rendszerét. Ezzel több lépésben sikerült csökkenteni az államadósságot. További kényszerű intézkedésként – a luxembourgi bíróság ítélete nyomán – a kabinet a hazai vállalkozásoknak hamarosan visszafizet 250 milliárd forint áfát. Az MSZP–SZDSZ-kormányok egyik trükkje éppen a forgalmi adó visszatartása volt.
A végrehajtó hatalomnak most nem egyszerűen a közvetlen elődök hibáit kell kijavítania, de le kell zárnia az utóbbi húsz évet is. A rendszerváltozáskor létrehozott állami-politikai berendezkedés ugyanis eljutott teljesítőképessége határára. Ezt úgy kell átépíteni, hogy közben a társadalom szellemi, erkölcsi, sőt anyagi értelemben is gyarapodni tudjon. A polgárok közössége csak így érheti el azt a célt, amelyet a legutóbbi országgyűlési és önkormányzati választásokon tűzött ki, amikor kétharmados többséget adott a konzervatív pártszövetségnek.
A voksolás óta eltelt másfél év alatt voltak hullámvölgyek a kormányerők teljesítményében. Az vitathatatlan, hogy a központi irányítás megújítása ütemesen zajlott, és a jogalkotás is ellátta legsürgősebb tennivalóit, új alaptörvényt is elfogadott. Az EU soros elnökeként emellett fél esztendőn át helytállt a nemzetközi színtéren. Mostanra azonban felgyorsultak az események. A nagyközönség arra vár, hogy a parlamenti többség gyorsan és kreatívan alkalmazkodjon a környezet változásaihoz, és professzionális döntéseket hozzon.
Eldöntendő mindenekelőtt: hogyan működjék a jövőben a jogalkotás szervezeti rendszere. Ez annál is fontosabb, mert a húsvétkor kihirdetett új alaptörvény még az idén szükségessé teszi több tucat sarkalatos jogszabály elfogadását. A kormányfő a Fidesz és a KDNP mostani frakcióülésén politikai felhatalmazást kér az őszi jogalkotáshoz. Ez a közjogi, a gazdasági és a kulturális szférát egyaránt érinteni fogja. Meghatározzák egyebek mellett, miképpen alakuljon az itthon és a külföldön élő magyar állampolgárok választójoga, milyen bírósági fórumok milyen eljárási rend szerint ítélkezzenek a jövőben, hogyan lássa el feladatát az Alkotmánybíróság és az önkormányzati rendszer.
Az igazságügyi tárca – amely alapvetően mindenütt a jogalkotás koordinátora – a választás óta kevéssé vette ki részét a törvény-előkészítő munkálatokból, így nem is tudott olyan látványos eredményeket felmutatni, mint amire egyébként lehetősége lett volna. Jórészt a technikai hátteret szolgáltatta a feladathoz. A törvényjavaslatok többségét – egyéni indítvány formájában – országgyűlési képviselők vagy képviselőcsoportok terjesztették be. Ennek – különösen a kezdeti időkben – megvoltak az indokai, tudomásul kell azonban venni, hogy a kodifikáció: szakma. Aki nem ért hozzá, és mégis gyakorolni kívánja, nemcsak magának okozhat kárt, hanem annak is, akit az esetleg rosszul előkészített rendelkezés érinteni fog. A hibákat ráadásul előbb-utóbb ki kell küszöbölni, a folytonos javítgatás, újrakezdés bizonytalanságot okoz, és időveszteséggel járhat. Kísérletezgetésre, rögtönzésre a továbbiakban nincs időnk.
Nem lehet példaszerűnek nevezni azt a folyamatot sem, amely a tanügyi és a kulturális igazgatásban zajlik. Szakszerű, célratörő tevékenység helyett a hírek hosszú időn át kisszerű belvitákról szóltak. Hiányérzetünk lehet akkor is, amikor a devizahitelesek helyzetét vesszük szemügyre, holott a kabinet ebben már több lépést is tett. Az semmiképpen nem megnyugtató, hogy a bankok üzleti titokként kezelik a felelősségüket érintő legtöbb kényes kérdést. Nem árulják el például, összesen hány állampolgárt érintenek közvetve vagy közvetlenül azok a kölcsönszerződések, amelyeket a jóhiszemű magánszemélyek néhány évvel ezelőtt, még a pénzbőség idején írtak alá. Azt sugalmazni, hogy a hitelfelvevők, a kezesek és a jelzálog-kötelezettek gyakorlatilag spekulánsok voltak, és erre egyszerűen ráfizettek, nem korrekt dolog. Az adatszolgáltatási kötelezettséget is tartalmazó jogalkotásra és következetes hatósági ellenőrzésére lenne szükség.
Amit manapság a politikától a legtöbben összességében elvárnak: a biztonságérzet, az átláthatóság megteremtése, a megalapozott döntések – az állam hatékony és jól érzékelhető működtetése. Ha a jövő kiszámítható, a szerényebb feltételek is elfogadhatóvá válnak. A választók nagy része bizonyára szívesen részt venne a tervezetek kimunkálásában, érdemi megvitatásában. Felelőtlenség lenne, ha a hivatalnokok, a politikusok mindenre maguk próbálnának válaszolni.