Méltánytalan bér

Méltó a munkás az ő bérére – nem az új munka törvénykönyvéből idéztem, nem is egy szakszervezeti proklamációból. A forrás lassan kétezer éves, s függetlenül az állam és egyház állítólagos összefonódásától, pártpolitikai szempontból tökéletesen tárgyilagos. Józan egyszerűséggel örök érvényű igazságot fogalmaz meg. Ám az örök érvényű igazságok négyévenként, a választási ciklusok elején érvényüket vesztik, s csak a kampányidőszakban válnak újra igazzá, akkor is csak a szónoklatok szintjén, a gyakorlatban inkább zavaró tényezőként hatnak. A szakszervezetek és a jelenlegi ellenzéki pártok méltánytalannak tartják a közmunkabér mértékét, amely állásfoglalásuk elvileg a szociális érzékenységüket dicsérné, de én szívem mélyén rettegek azon szörnyű lehetőségtől, hogy igazából nem azért aggodalmaskodnak, mert a meghirdetett összegeket kevésnek találják, sokkal inkább azért, mert azt hiszik politizálásnak, hogy bármiféle kormánydöntésbe beleköthetnek. Ha nem így lenne, akkor a munkával megszerezhető béreket ugyanezek a szakszervezetek és ugyanezek a ma ellenzéki, akkor kormánypártok 2002 óta méltánytalannak tartották volna, de ők azzal is elégedettek voltak, ha a legszegényebbek jövedelmének egy részét elvonták. Okuk van, morális alapjuk nincs a szakszervezeteknek és az ellenzéki pártoknak tiltakozni az alacsony közmunkabérek miatt, ugyanis ha az elmúlt szakértelmes kormányzás nyolc esztendeje alatt nem tartják ily nyomorúságos szinten a munkabéreket, akkor ma több lehetne a minimál – még a közmunkabér is.
Ám a Belügyminisztérium válasza, miszerint a szakképzettséget nem igénylő munkáért kifizetett 57 ezer, illetve a szakképesítéshez kötött tevékenységért adott 78 ezer forint kétszerese, illetve háromszorosa a bérpótló juttatásnak, ezért aztán a méltánytalanság szóba sem jöhet, valójában az elemi tisztességhez méltatlan megnyilvánulás. Hiszen az a tény, hogy a munka nélkül szerezhető (életbevágóan fontos és szintén kevesellhető) jövedelem csak fele annak, amit 176 órányi kemény munkával lehet megkeresni, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a közmunkásokat tisztességesen megfizetik. Ezzel az erővel hasonlíthatnánk a közmunkabért a rendszerváltást megelőző utolsó évi átlagfizetéshez (annak pont tízszerese), vagy egy jótékonysági szervezet önkéntesének ingyenes tevékenységéhez is, az sem mondana semmit. Ahogy a miniszterek vagy a luxemburgi közmunkások bérével összevetni is olcsó és primitív demagógia lenne. (Viszont a magyar miniszterek és a luxemburgi közmunkások jövedelmét összehasonlítani igazán izgalmas lenne.)
Normális, emberközpontú társadalmakban a munkabért (a közmunkáért fizetett bért is) csak egyetlen mutatóhoz lehet viszonyítani: ahhoz, hogy mennyiből lehet megélni. S ha a számított létminimum jelenleg 80 ezer forint, akkor minimum méltánytalan napi 8 óra munkával bruttóban 70, nettóban az 55 százalékát keresni. Nem érv, hogy akadnak diplomások, akik létminimumot alig meghaladó összeget keresnek. Az csak annyit jelent, hogy az ő bérük is méltatlan. Nem ismerem a létminimum számításához összeállított „fogyasztói kosár” tartalmát, de annyi bizonyos, hogy egy átlagos magyar háztartás a bevételeinek felét rezsire vagy rezsi jellegű (mobiltelefon, internet, tv-előfizetés stb.) kiadásokra költi. A magyar nettó átlagfizetés 130 ezer forint, ennek a fele 65 ezer, ami arra utal, hogy egy közmunkás már a kötelező befizetéseinek is csak egy töredékét keresi meg, olyan luxuskiadásokra, mint reggeli, ebéd, vacsora, egy árva fillérje sem jut. A Bokros-csomag nagy vívmánya volt, hogy megszüntette a nullás adókulcsot, ez az akkor 19 200 forintos minibálbért adókötelesnek tekintette. A méltánytalanság gyökereit tessenek másutt keresni.