(miről folyik a szó )

– Én nem tudom – mondta az egyik, aki botkormányos vízibiciklin ült a hínármező közepén –, hogy egyáltalában van-e itt hal.
– Mármint hogy itt? – kérdezett vissza a másik. – Tulajdonképpen miféle halra gondol?
– Mindegy. Tudja, én budapesti lakos vagyok, éppen azért ülök vízibiciklin, mert odafönt a bicaj divatos manapság, habár tudom, hogy a balatoni horgászok között nem számít elegánsnak, és az ilyen magamfajtára rá se köpnek. Már pediglen az aszfalt az aszfalt, a víz meg víz. Nem igaz?
– Akkor miért mondta az előbb, hogy egyáltalában, és azt, hogy pediglen?
– Hogyhogy miért?
– Mint egy hülye idevalósi. A pesti úgy mondja: pedig és egyáltalán.
– Csak úgy kicsúszott a számon, pedig vidéken születtem, vagyis, ahogy mifelénk mondani szokták a régi öregek, ott láttam meg a napvilágot.
– Akkor miért ül vízibiciklin, mint egy eszement üdülő idióta?
– Mert ezt másfél órára, lejárt üdülőjeggyel sikerült kibérelnem.
– És másfél óra alatt halat akar itt fogni?
– Nem akarok halat fogni. Sem itt, sem ott.
– Akkor mi a fenét kérdezősködik?
– Az ember társas lény. Gondoltam, megkérdezem magától, van-e itt hal. Így aztán elkezdhetünk társalogni.
– De hát most látom, nincs is horgászbotja.
– Miért lenne horgászbotom?
– Akkor meg mit akar a halaktól?
– Semmit. Hiszen azt sem tudom, van-e itt hal egyáltalán.
– Akkor én megmondom: nincs. Egy szál se, különösen ott, ahol maga ül.
– Tudja, miért ülök itt?
– Miért?
– Nem is sejti?
– Nem.
– Akkor megmondom. Ennek a vízibiciklinek útközben ellopták a rozsdás hajtókerekét, és beleragadtam a hínárba. Ráadásul ha nem érek vissza időben, pótdíjat kell fizetnem, mint az APEH-nél.
– Olyan, hogy APEH, nincs.
– Hogyhogy?
– Más a neve.
– Mi?
– Ördög tudja.
– Én tudnék ajánlani egy nevet.
– Például?
– Dugovics Titusz-program. DTP.
– Jól hangzik. Még az EU se bánná…
– Látom, maga is EU-szkeptikus.
– Mármint hogy én? Nem tudok róla, rég voltam orvosnál. De maga rendes embernek látszik. Kihúzzam onnan?
– Csak ne úgy, mint Dugovics a törököt. Vagy mint az IMF a görögöt.
– Magyar ember vagyok. Tudok magamra vigyázni. Van kötele?
– Nincs.
– Akkor hogy húzzam ki?
– Dobjon ide egy harcsázóhorgot. Beleakasztom a nyakkendőmbe.
– Maga nyakkendőben horgászik?
– Nem. Csak mindig hordok magamnál egyet, hátha szükség lesz rá. Mint most.
– Na, figyeljen! Dobok!
– Nem fog megfojtani?
– Vagy a nyaka bírja, vagy a zsinór. Mivel sosem próbáltam embert akasztani, csak halat, én nem tudom.