időjárás 4°C Andor , András 2022. november 30.
logo

A MÁV-vezér fiának jut WC-papír a vonaton

2006.12.18. 16:51

Mikola István (Fidesz) felszólalásában kiemelte, a kormány a gyógyszerforgalmazás liberalizálásával tönkretesz több ezer gyógyszertári kisvállalkozást. Hozzátette: a kormány megszünteti az orvosok, gyógyszerészek, ápolók kötelező kamarai tagságát, ezzel szétzilálja a hivatásrendi köztestületeket. „Megfélemlítik a szakmát, politikai bosszút állnak, nehogy az orvosok, gyógyszerészek még egyszer kiálljanak betegeikért és önmagukért” – jelentette ki az ellenzéki képviselő. Hangsúlyozta: az egészségügyi közvagyont mára soha nem látott veszély fenyegeti.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter válaszában rágalmaknak nevezte az ellenzéki képviselő állításait. „Tudjuk, hogy az egészségügyi reformnak el kell jönni” – jelentette ki, majd hozzátette: az advent arról szól, hogy a sötétség oszlik és eljön a világosság. Miközben az egészségügyi miniszter beszélt, az ellenzéki képviselők folyamatosan kiabáltak és fütyültek.

Lanczendorfer Erzsébet (KDNP) arról beszélt, hogy a magyar nemzet testileg, lelkileg nagyon beteg. Mint mondta, az egészségügyi miniszternek kötelessége minden olyan intézményt erősíteni, ami prevenciót szolgál. Hozzátette: a reformtervekben az szerepel, hogy a kormány „szétveri” az ÁNTSZ-t, a megelőzésért felelős népegészségügyi intézményrendszert.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter közölte: fontosnak tartja az ÁNTSZ működését. Azonban sokan minden átalakítást rombolásként élnek meg – tette hozzá.

A vezérigazgató fiát pátyolgatják a vonaton

Halász János (Fidesz) felszólalásában víziót vázolt fel arról, hogy milyen az ideális vasúti közlekedés: a kényelmes, tiszta vasúti kocsik gyorsan és pontosan közlekednek, az alkalmazottak udvariasak precízek. Úgy fogalmazott: az ébredés kiábrándító, mert „hajunk és ruhánk beleragad a mocskos ülésbe, szemünket hiába nyitjuk ki, mert alig világít néhány égő, a félhomályt a szutykos ablakon alig átszűrődő fény sem oszlatja, amikor kibotorkálunk a WC-be, se papír, se kéztörlő.”

Az ellenzéki képviselő szerint jó hír, hogy a MÁV vezérigazgatója, vagy egyik beosztottja megtalálta erre a megoldást, egy egyszerű trükkel megoldotta a reformot: írt egy belső utasítást. Ebben az szerepel, hogy a vezérigazgató fiának Budapest-Pécs-Budapest utazásakor figyeljenek oda arra, hogy a kocsi tiszta legyen, a WC-ben legyen szappan, papír és kéztörlő és a személyzet is tudjon az esetről. Halász János azt kérdezte Kóka János gazdasági minisztertől, hogy az általa kinevezett vezérigazgató fia kaphat-e kitüntetett figyelmet, és ha mégis előfordulna, akkor következmény nélkül marad-e. „Legalább Tapicska forgalmista ütne néhány pecsétet a vezérigazgató úr képes felibe” – utalt a képviselő Jirí Menzel Oscar-díjas filmszatírájára, a „Szigorúan ellenőrzött vonatok”-ra, majd azt kérdezte: nem lehetne-e elküldeni a vezérigazgató fiát, vagy valamelyik rokont a megszüntetendő vonalakra.

Kóka János gazdasági miniszter erre azt válaszolta: a diagnózist, a helyzetelemzést és a vágyott helyzetet tekintve egyetért az ellenzési képviselővel, mint ahogy abban is, hogy minden utasnak ugyanolyan minőségű kiszolgálás jár. A vezérigazgató fiának utazásával kapcsolatban azt mondta: az iskola csoportos helyfoglalást kért a MÁV-tól, ezt írásban továbbították, és minden ilyen levélben jelzik a minőségi elvárásokat. Annyival történt több – közölte –, hogy az ügyintéző egyéni túlbuzgóságból hozzáfűzte, hogy a vezérigazgató fia is a csoporttal utazik.

Az azonnali kérdések sorában Ágh Péter (Fidesz) és Pálinkás József (Fidesz) egyaránt a közlekedési kedvezmények szűkítése, megvonása miatt kérdezték a közlekedési illetve az oktatási minisztert. Ágh Péter a fiatalok és a diákok utazási kedvezményét, Pálinkás József pedig a közalkalmazottakét, elsősorban a pedagógusokét kérte számon a minisztereken.

Kóka János gazdasági miniszter válaszában azt mondta, hogy a közlekedési reform a kedvezmények igazságos elosztását, a modern és takarékos vasúti szolgáltatás kialakítását szolgálják. Felhívta a figyelmet arra, hogy a diákok kedvezményei nem szűnnek meg, január 1-től továbbra is kedvezményes lesz a lakóhely és az iskola közötti utazás, ugyanakkor az ügyben tovább egyeztetnek a diákszervezetekkel. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a MÁV szolgáltatásiból jelenleg csak 18 százalékot fizetnek az utasok, 82 százalékot az állam fizet.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.