Eltiltották az iráni kosarasokat
A Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda Sövetség öt évre eltiltotta az iráni válogatottat a nemzetközi versenyeken való részvételtől a pekingi sportszerűtlen viselkedésük miatt.
A Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda Sövetség öt évre eltiltotta az iráni válogatottat a nemzetközi versenyeken való részvételtől a pekingi sportszerűtlen viselkedésük miatt.
Jelentősen, 15-40 százalékkal csökkentek az ingatlanárak Kolozsváron és a környező településeken – írja a bukaresti Új Magyar Szó internetes oldalán.
Vélhetőleg ok nélkül támadtak rá egy férfira az utcán Pécs belvárosában. Semmit nem vettek el, de három fogát kiverték.
A Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda Sövetség öt évre eltiltotta az iráni válogatottat a nemzetközi versenyeken való részvételtől a pekingi sportszerűtlen viselkedésük miatt.
Jelentősen, 15-40 százalékkal csökkentek az ingatlanárak Kolozsváron és a környező településeken – írja a bukaresti Új Magyar Szó internetes oldalán.
Vélhetőleg ok nélkül támadtak rá egy férfira az utcán Pécs belvárosában. Semmit nem vettek el, de három fogát kiverték.
Elraboltak egy francia segélymunkást, az afgán hírszerzés egyik sofőrjét pedig agyonlőtték Kabulban – közölte az afgán belügyminisztérium szóvivője. Azt, hogy francia állampolgárt hurcoltak el, Párizs nem erősítette meg.
Az előzetes adatok szerint 2243 foglalkoztatottat érintenek az októberben bejelentett csoportos létszámleépítések – mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Az előző év októberéhez kép
A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt akcióban elfogta azt a három embert, akik két megyében egy bankjegykiadó automatát (ATM) kifosztottak, hármat pedig sikertelenül próbáltak meg kiüríteni.
Kolerajárvány terjed a dél-kínai Hajnanon: a kór már az üdülősziget központját is elérte. A szigeten már több mint 50 kolerást vettek nyilvántartásba.
Októberben bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiacon – kétszeres árfolyamértéken számolva – 1.328 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 37 százalékkal magasabb az előző havi forgalomnál – közölte a BÉT honlapján hétfőn, a b
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 194,08 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn délelőtt.
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag elfogadta azt a bizottsági módosító javaslatot, amelyet a testület nyújtott be a hízott kacsából és libából előállított termékek védelméről szóló korábbi határozati javaslathoz.
A magyar gazdaság jövőre még az egyszázalékos gazdasági növekedést sem éri el – legalábbis ezt valószínűsíti az Európai Bizottság. Közben kiderült az is: 2009-re gyakolratilag leáll az eurózóna növekedése.•
A lakossági biztosítások közül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kárrendezésével a legkevésbé elégedettek az emberek – hangzott el a PBA Preventio Biztosítási Alkusz Kft. sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Nagy torlódás alakult ki Budapesten hétfőn délelőtt a Baross tértől kezdődően a Rákóczi útón, mert a Kossuth Lajos utca Erzsébet híd felé vezető oldalán egy épület homlokzatán végzett munkálatok miatt nem lehet közlekedni – közölte a Fővinform ügyeletese.
Pokolgépet robbantottak és autókat gyújtottak fel az éjjel Isztambulban. A török nagyvárosban két álarcos motorkerékpárról házilag készített bombát dobott egy épület bejáratához.
Elzárták az ömlő gázt Ercsiben, ahol hétfőn, a Zrínyi utcában átvágta a gázvezetéket egy áruház építkezésén dolgozó munkagép; sérülés nem történt; a biztonsági zóna a nyomáspróbáig még érvényben marad – közölte a rendőrség.
Komoly bravúrt hajtott végre a magyar férfi kézilabda válogatott. Hajdu János tanítványai Veszprémben két góllal nyertek a horvátok ellen. – A siker alapja a jó védekezés volt – értékelt Hajdu János szövetségi kapitány.
Rekordmélypontra süllyedt az eurózóna feldolgozóiparának teljesítménye az év tizedik hónapjában. Visszaesett a kibocsátást, az új megrendeléseket, a beszerzéseket , az új exportmegrendeléseket jelző alindex, viszont a késztermékek raktárkészletének ali
Gyomaendrődön egy melléképületet törtek fel, Békésszentandráson az iskolát fosztották ki. Lökösházán egy hajléktalan férfit utasítottak vissza Romániába.
Tanköteles korú gyerekek raboltak ki fegyverrel sorozatban postai kézbesítőket Szlovákiában. A rablótámadásokban szerencsére senki nem sérült meg. A 15 éves elkövetőt őrizetbe vették, fiatalabb társa szabadlábon maradt.
Halálra itta magát egy vízfüggő férfi Angliban. A betegre egy locsolócső mellett találtak rá, a mentők már nem tudtak segíteni rajta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
Megjelent az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentése.
A magyar kormány Brüsszel akaratával szemben a magyar családok és a hazai vállalkozások oldalán áll.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.