Hogyan legyél humoralista (99.)
A K&H Equities a közelmúltban beadványt juttatott el a Fővárosi Főügyészséghez – tudatta közleményében a brókercég. Az ügyészség szerint az irat nem „a vád tárgyává tett cselekményekre vonatkozik”. Eszerint újabb feljelentésről van szó.
A K&H Equities a közelmúltban beadványt juttatott el a Fővárosi Főügyészséghez – tudatta közleményében a brókercég. Az ügyészség szerint az irat nem „a vád tárgyává tett cselekményekre vonatkozik”. Eszerint újabb feljelentésről van szó.
Váratlan esemény, haláleset zavarta meg a német parlamenti választást, sőt érzékenyen befolyásolhatja annak végeredményét is.
Az ukrajnai Kisszelmencen már félkész állapotban van a határátkelő, a szlovákiai Nagyszelmencen azonban csak most kezdődnek a munkálatok, így várhatóan szeptember végén, október elején omlik le hivatalosan is az egykoron egységes magyarlakta falut kettévá
Személyes megbeszélésre hívta Hiller Istvánt Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke a nemzeti vagyonszerződésről tárgyalna az MSZP elnökével. A szocialisták azzal reagáltak a kezdeményezésre, hogy ha a Fidesznek az országot érintő, a gazdaságot végre helyén ke
A Magyar Bálint tárcája által szorgalmazott, emelt kvótákkal kívánatossá tett integráció az oktatási intézmények drámai forráshiányával együtt súlyos következményekkel járhat, a gyermekek láthatják kárát – vélekednek a szakemberek. A tárca sikerekrő
Ismét politikai botrányt kavart, hogy Demszky Gábor volt kampányfőnöke, Bruck Gábor cége, a Sawyer Miller Group Kft. nyerte el a négyes metró építésének kommunikációs feladatait. A pályázatot elbírálók személyét lapunk kérésére sem hozták nyilvánosságra a
K ö n y v e s h á z
Vlagyimir Putyin elnök berlini villámlátogatása alkalmával egy Balti-tenger alatt vezető, német–orosz gázvezetékről állapodott meg kollégájával, Gerhard Schröder kancellárral, ám elképzelhető, hogy az építkezés már az Angela Merkel vezette kormány a
Amikor meghalt, kilencvenegy dollárt találtak bankszámláján. Eltelik majdnem négy évtized, és hagyatéka húszmillió dollárt ér, már egyetlen géppel írt leveléért is dollártízezreket fizetnek. Jack Kerouacból, a beat majdnem elfelejtett írófejedelmébő
Még mindig nem sikerült kiirtani a Földről a paralízist okozó poliovírust – ismerte el az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Szlovák kutatók úgy találták, hogy a betegség elleni legyengített vírust tartalmazó védőoltás kórokozója visszaváltozhat fer
Magánszemélyek és egy turisztikai vállalkozás is jelentős összeget nyert raktárépítésre az uniós agrárfejlesztési pénzeket tartalmazó AVOP-pályázaton. A jelentős kukoricatermelő megyékkel szemben sok raktár épül Baranyában és Somogyban, ahol az agrárminis
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Putyin hangsúlyozta Szíria egységének fontosságát.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
Zelenszkij lázadást indított az Egyesült Államok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.